Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

Szereti szakmáját Ferenc, a boncmester

Hódmezővásárhely - Eredetileg szakápolóként dolgozott, de érdekelte a patológia, így végül boncmester lett a vásárhelyi Fejes Ferenc, akit eddig csak néhány eset rázott meg. Családja elfogadta munkáját.
Korábban főigazgatói dicséretben részesült, a legutóbbi Semmelweis-napon pedig a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara megyei területi szervezete elismerő oklevelét vehette át Fejes Ferenc, a vásárhelyi Erzsébet-kórház boncmestere.

– Általános iskola után az akkori Frankel-szakközépiskola egészségügyi tagozatára jelentkeztem, ahol anatómiaóra keretében mindenkinek részt kellett vennie boncoláson. Érdekesnek találtam a sokaknak félelemkeltő munkát. Akkor még nem gondoltam, hogy egyszer ez lesz a szakmám – árulta el a 35 esztendős boncmester. – 1993 szeptemberétől másfél évig ápolóként dolgoztam a kórház idegosztályán. Sűrűn lejártam a patológiára, érdekelt, mi lesz az elhunytak további sorsa.

Amikor az addigi boncmester megbetegedett, felajánlották neki, hogy ott dolgozhat tovább. 1995-ben boncsegéd lett, majd a kórházvezetés jóvoltából boncmesternek tanult. A kecskeméti tanfolyamon részt vett rendőrségi és kórboncolásokon.

Fejes Ferenc szereti és érdekesnek tartja szakmáját. A szerző felvétele
Fejes Ferenc szereti és érdekesnek tartja szakmáját.
A szerző felvétele

– Hogy mi motivál? Mindig érdekesnek találtam az anatómiát, ráadásul minden eset más és más, de valamennyiben közös, hogy előreviszi az orvostudományt, a gyógyítást. A boncmester nem más, mint a patológus orvos meghosszabbított keze. Ha idejönnek hozzánk az elhunyt hozzátartozói, akkor az én dolgom a teljes körű felvilágosításuk, megnyugtatásuk és útbaigazításuk. Most, hogy hosszabb ideje nem lehet csak hamvasztva temetni, a hozzátartozók itt, méltó körülmények között búcsúzhatnak el szeretteiktől.

Amikor arról érdeklődtem, milyen esetek rázták meg, azonnal elárulta: ha kisgyerekek kerülnek a patológiára. És két nagyszülője halála is borzalmas és fájdalmas volt, boncolásukat nem vállalta.

– A szüleim elképedtek, de tudomásul vették, amikor bejelentettem nekik, hogy boncmester leszek. A közeli barátaim érdekesnek tartják a munkámat. Az élettársam pedig teljes mértékben elfogadott engem és a szakmámat is – mondta.

Olvasóink írták

  • 10. idir 2010. július 26. 05:36
    „Kedves Filctoll !
    A magyar iskolazott "ertelmiseg " masnak a magantulajdonat nem ismeri el,pedig ezzel az alkotmanyt tagadja.Azert,mert az alkotmany nem diszkriminal,hanem a torvenyes es jogeros tulajdont vedi,mert ez elevulhetetlen resze az emberi jogoknak.Igen,ez nem volt vedett jog a rabszolgatarto tarsadalmakban, mert a rabszolganak nem volt magantulajdona,meg a sajat teste sem jogalanyi szinten.Nem letezett,mint ember,csak eszkoz volt masok tulajdonaban.Most jutott eszembe,hogy eppen Orban Viktor volt az,aki a kozelmultban Berlinben emliette,hogy azert is kellett NagyI mret ujratemetni,mert a halottaknak is jar az emberi meltosag.A halottgyalazas jogallamban bun.Visszaterve a korhazban elhunyt betegre (o nem volt raszolga ?) O egy olyan jogalany,akinek a sajat teste a sajat tulajdona.A jogalany halala utan minden tulajdona egyenesen szall a jogeros jogutodjara.Ez a jogfolytonossag elve.Ezt mar tobb,mint 1000 eve,Istvan kiraly ota a magyar torvenyek vedik.Nem mondhato ujnak.Ha a beteg meg eleteben a halala utanjara akarja utasitani valamire a jogutodjat,ez lehetseges.Az emlitett esetben ,ha a korhaz volt a torvenyes tulajodonosa a testnek ,ezt elozetesen szerzodesbe kellett foglalni,mert a korhaz nem egyenesagi leszarmazott.De lehet az is,hogy a jogutod ajandekozza ,vagy szerzodesben atadja a korhaz torvenyes tulajdonaba a testet,az emberi meltosag megsertese nelkul.Torvenyesen a hagyateki targyalas utan rendelkezhet csak a jogutod a tulajdonjoggal.A tulajdonjogot addig a kozjegyzo zarlatolja.A kozjegyzonek nincs joga a torvenyes jogutodot kisemmizni.Ha a jogutod dontott,a halott boncolasara,azt a korhaz csak a hagyateki targyalas utan teheti meg,mert addig a korhaz nem tudott torvenyesen rendelkezni a boncolas megkezdese ugyeben.Ezert a korhaz alkotmanyellenesen jar el es halottgyalazast kovetet el a test engedely nelkuli megcsonkitasa es az emberi meltosag megsertese ellen.A jogutod perelheti a korhazat,de ehhez keresnie kell egy olyan jogallamot,ahol az emberi jogokat a birosag az iteleteben hajlando el is ismerni. Mert jelenleg most az van,hogy az egyik bunos megbocsajt a masik bunosnek,kez kezet mos alapon..”
  • 9. NH 2010. július 22. 20:52
    „Mi együtt nőttünk fel a kertvárosban, sokat játszottunk a dombnál.
    Édesapám halálakor Ő fogadott, segített, adott információt és bár akkorra vagy 10 éve nem is láttuk egymást, mégis úgy tette, hogy könyebb lett nekem. Köszöntem akkor, köszönöm most is. Nem fásult bele, érző ember maradt ily lekileg nehéz munka mellett is.

    Kösz Keró,

    Norbert”
  • 8. cikicakk55 2010. július 22. 16:53
    „Én itt dolgoztam a vásárhelyi kórházban, igaz már elég régen volt, de akkoriban ha a hozzátartozók kérték,nem boncolták fel a halottat.Természetesen ez csak az idős, végelgyengülésben szenvedő betegekre vonatkozott.Ha fiatal volt a halott, és nem akarták boncoltatni a hozzátartozók, csak az egyháznak az igazolásával lehetett elkerülni.Ma már nem tudom, hogy megy ez.Van olyan vallás,amelyik ellenkezik a boncolással”
  • 7. jim1241 2010. július 22. 08:20
    „gratula Keronak,hál istennek én csak a poker asztalnál találkoztam vele”
  • 6. lufi 2010. július 22. 01:42
    „Úgy tudom, hogyha valaki kórházban hal meg, azt fel kell boncolni. Hozzátartozói kérésre sem engedélyezik azt, hogy ne boncolják fel a halottat.

    Temetni, azért nem lehet mostanában koporsóban, mert magas a talajvíz, ez miatt hamvasztatnak.

    Biztos nem csinálnám ezt a munkát, el nem tudom képzelni, hogy szeretheti ezt valaki csinálni. Gyomor, biztos kell hozzá.”
  • 5. Filctoll 2010. július 21. 21:15
    „"Most, hogy hosszabb ideje nem lehet csak hamvasztva temetni....." Nofene erről most hallok először! Betiltotta valaki a hagyományos temetési módot?
    Biztos "érdekes" egy szakma, eddig fogalmam se volt a munkájukról.
    Valakinek ezt is csinálni kell.
    A másik hogy a patológusok a legképzettebb orvosok. Ők testközelből látják a betegségek következményeit és Nekik van a legnagyobb szerepük a gyógyszerek kifejlesztésében is! - Bármennyire hihetetlen, de igaz!-
    Ha már e témánál vagyunk, megírhatták volna azt hogy egy beteg rendelkezhet-e -és hogyan- arról hogy halála után SEMMIFÉLEKÉPP nem boncolják !? Még ha a kórházban hunyt el, akkor sem!
    Vagy esetleg valamelyik fórumozó társam tudja a választ?”
  • 4. mazsolaszolo 2010. július 21. 15:23
    „Volt egy boncorvos ismerősöm, ha kérdeztük, hogy mi újság, mindig azt felelte, hogy "csönd van és senki sem panaszkodik". Jó szarkasztikus humora volt és meglehetősen jó idegei - gondolom, az utóbbiban F.Ferenc sem szenved hiányt. Jó munkát neki és sok sikert, kevés megrázó esetet. (Azt nem csodálom, hogy nem vállalta az elhunyt szerettei boncolását, én sem vállalnám, de még műteni sem volnék hajlandó senkit a családból.)”
  • 3. VásárhelyiÁgi 2010. július 21. 11:00
    „Gratulálok fejes Ferencnek a lelki erejéhez, valóban szükség van a munkájára. Én még háziorvos mellett sem dolgoznék. Nagyon kevés megrázó esetet kívánok!”
  • 2. dodó 2010. július 21. 10:11
    „Jó szakma, tényleg! Itt biztos nem jelenti föl a vendég, nem írkál a panaszkönyvbe vagy a netre.”
  • 1. Moolnaar 2010. július 21. 09:53
    „Végre egy elégedett ember!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gömbvillám Vásárhelyen? Szikraeső terítette be az udvart

Hatalmas szikraeső terítette be a hétfő esti zivatar idején Ádók Sándorné udvarát. A vásárhelyi asszony két tévéje is tönkrement. Tovább olvasom