Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

Szerződést kötött a vásárhelyi önkormányzat és a kapitányság

Hódmezővásárhely - Többet járőröznek a vásárhelyi rendőrök, jut pénz üzemanyagra és motorkerékpárra is, miután a város önkormányzata húszmillióval segíti a helyi kapitányságot. A támogatásról szóló szerződést Lázár János és Lukács János írta alá szerdán.
Vásárhely közgyűlése – mint arról korábban már beszámoltunk – a szeptember 12-i rendkívüli ülésen Dezső József rendőrkapitány beszámolója után húszmillió forintos támogatást szavazott meg a városi rendőrkapitányságnak. Szerdán, az erről szóló szerződés aláírás előtt Lázár János polgármester elmondta, azért segítenek, hogy a polgárok biztonságérzete még jobb legyen. Bár Hódmezővásárhely így sem panaszkodhat, hiszen jelentősen, 18 százalékkal csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma. A nyári lakossági fórumokon azonban kiderült, felértékelődött a közbiztonság ügye, az emberek rendszeresen szóvá tették a problémákat, melyek egy része fokozottabb rendőri jelenléttel, gyakoribb járőrözéssel kiküszöbölhető lenne. Lázár János üdvözölte, hogy Dezső József is részt vesz a lakossági fórumokon, ahol a polgárok megismerkedhetnek vele. Ez a közvetlen kapcsolat nagy lépés lehet a szolgáltató jellegű rendőrség kialakulásához.

Lukács János dandártábornok, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője azt mondta, a vásárhelyi kezdeményezés egyedülálló a megyében. Az itteni adófizetők pénzét az ő biztonságuk érdekében használja fel a kapitányság. Dezső József pedig arról számolt be, ezt az összeget a tervek szerint a közlekedésbiztonságot szolgáló technikai fejlesztésre fordítják: szolgálati motorkerékpárokat vesznek, üzemanyagot, és ebből fizetik a járőrözők túlóráját is.

Segítik az egyenruhásokat

A Vásárhely által egy összegben megszavazott húszmillió forintos támogatás egyedülálló Csongrád megyében, de a rendőrséget más városok, települések is támogatják. A képzeletbeli dobogó legfelső fokát Szeged foglalja el, a megyeszékhely 2002-től közel 41 millió forinttal segítette a „szerv" munkáját, Vásárhelynél, a mostani hússzal együtt, már több mint 27 millióról beszélhetünk, Makó pedig közel tízmilliót áldozott eddig.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gazdálkodó lett a vásárhelyi Fodor Imre

Hódmezővásárhely - Fodor Imre vásárhelyi ügyvéd ezentúl nem jár tárgyalóterembe: 250 hektáros, több… Tovább olvasom