Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

Szociális intézményeket kényszerülnek bezárni

Hódmezővásárhely - Az állami normatíva jelentős csökkenése miatt bezárnak és összevonnak szociális intézményeket Hódmezővásárhelyen.
56 millió forintot takaríthat meg a vásárhelyi Kapcsolat Központ, ha a november 26-i ülésen a fenntartó Többcélú Kistérségi Társulás elfogadja a bezárással, leépítéssel, összevonással járó intézkedési tervét. A hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselők rábólintottak az elképzelésekre a legutóbbi rendkívüli közgyűlésen.

Novemberben már meg sem nyitották a Jókai utcai krízisszállót, ahol korábban délután 4 és reggel 6 óra között húzódhattak meg a mínusz 5 fok alatti időjárásban a fedél nélküliek. A húsz hajléktalannak helyet biztosító épületet inkább értékesítenék. A rászorulókat a Csomorkányi úti hajléktalanszállón fogadnák. Ezt a felmérések szerint 5–7 rászoruló igényelné.

Már ki sem nyitott a Jókai utcai krízisszálló. Fotó: Tésik Attila
Már ki sem nyitott a Jókai utcai krízisszálló.
Fotó: Tésik Attila

A Szántó Kovács János utcai Családok Átmeneti Otthonát is ideiglenesen bezárnák, szüneteltetnék. Az elmúlt fél évben ugyanis még a 21 férőhely felét sem használták ki. A nehéz helyzetbe került édesanyáknak és gyermekeiknek jövőre Szentesen – az ottani kistérségi társulással kötendő megállapodás alapján – vásárolnának egy-egy lakószobát, 7 fő részére.

A fogyatékkal élők nappali ellátását biztosító Andrássy úti intézmény is más formában működne tovább. Ezzel kapcsolatban több megoldáson is gondolkodnak. Például a Szivárvány Szakosított Szociális Otthonba integrálnák az intézményt. Az összevonások, átalakítások következtében összesen 30 dolgozótól válna meg a Kapcsolat Központ.

– Jövőre 35 százalékkal kevesebb állami normatívával kell számolni az intézménynek. A jelentős megvonások miatt kénytelenek vagyunk racionalizálni a működésünket. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtásra például nem járna központi támogatás, így azt csak pályázatból lehetne finanszírozni – mondta Bálint Gabriella, a Kapcsolat Központ főigazgatója. Az intézmény jelenleg 16 szociális jellegű szakfeladatot lát el Vásárhelyen, Mártélyon, Mindszenten és Székkutason.

Olvasóink írták

  • 18. Írástudatlan-Tdi. 2009. november 29. 10:19
    „valaki!Te elólvstad? Én egyből ki dobtam a szemétbe! Még arra sem méltattam hogy elolvassam. Szocialisták hazugok és rablógyílkoosok!!!!”
  • 17. valakiiii 2009. november 28. 22:47
    „Képzeljétek megkaptam az MSZP kampányfüzetét. A4-es lap félbehajtva 2x így aztán nyolc oldalra sikeredett a MŰ. Nagy újság, hogy színes. Vörös és szürke, mint krumpli leveses Kádár Jankó rendszere. Az első cím oldalon hét állítás. 1 védelem a bankhiteleseknek-ezért adtak a bankoknak 600 milliárdot 2.Növekvő közbiztonság- tényleg! Na hát Sajóbábony Kecel, Olaszliszka, stb.. no comment. 3.olcsóbb távfűtés- Afrikában az elég távol van. 4.enyhítjük a válságot enyhítjük a terheket- Ja a magukét és a bankokét 5.Másfél havi pénzzel több a borítékban-Igen Zuschlagnak Bajnainak Lendvainak stb, ja és Milyen pénz? Talán munkabért kellett volna írni.6.segély helyett munka- Pont mai friss hír, több média forrás közölte, hogy rekordot döntött a munkanélküliség.7. nagy traktor gumi a magyar földért- Igen kb ennyit fog kapni az a szerencsétlen kizsigerelt paraszt, aki arra kényszerül, hogy eladja a földjét. 2.-3. oldal Lendvai "rikács" Ildikó (kv helyett emeli a vérnyomásom) és Li-Bajnai levelei. Sajnos nem olvastam el és nem titkolom, hogy nem is fogom.4-5-6.oldal az első oldal sületlenségei bővebben, nehogy az agyhalott még meglévő szavazóbázisban mégis kétségek ébredjenek.7. oldal mehetünk az illetékes helyi jegyzőhöz krízis alapból koldulni, akár 100000 Ft is járhat ( MSZP-s haverok előnyben!!) Megtudhatjuk még, hogy a KURMÁNY?? hozta létre a krízis alapot 1 milliárd ftból( a kampány kb 10-13 milliárdba fog kerülni!!!) és akinek mindez nem elég érdeklődhet!! Itt a nagy lehetőség! Fel vörösök proletárok! Ildikó fenn tündököl! csak egy sms "igen" szót (de csak 1x nehogy igen igen legyen belőle)a +36 20 9000-679 számra. Az MSZP titkosan kezeli az adatokat, ( miután 4 évvel ezelőtt az összes adatot lelopták a nyilvántartásból)8. oldal Nekem személy szerint ez tetszik a legjobban, mert ezen csak annyi van, hogy ki a felelős szerkesztő és megtudhatjuk, hogy az MSZP Országos központ adja ki. ( és van e-mail cím is)egyébként szürke az egész oldal. Szerintem ködöt ábrázol. Hát akkor örüljünk! Dobjunk egy hurrát és irjunk már egy pár sms-t a fenti számra.”
  • 16. Én2 2009. november 27. 10:18
    „Írástudatlan a véleményedet osztom én is azt mondom, hogy mindenkit el kellene számoltatni (MINDENKIT) és visszavenni , elkobozni a vagyont ,visszaforgatni az államba és mhelyet, valamint a szegénységre kellene fordítani a pénzeket. Nem olyan nagy dolog ám ez! Éljenek meg ők is 50.000.-ft-os nyugdíjból.
    Senki ne legyen kivétel mindenki számoljon el a vagyonával!!! Lenne pénz nem kevés.”
  • 15. Írástudatlan-Tdi. 2009. november 26. 20:09
    „Valkiiii! Igen nagy szar van az országban! De miért? Mert ezek a rabló politikusok kizsigerelték! Vissza kellene tőllük venni az elrabólt trilliókat és hidd el hogy sokat javulna az ország helyzete. Ez vonatkozik Lázár úrra is!”
  • 14. pille 2009. november 26. 09:43
    „Nagyon szomorú,hiszen egyre több szociális intézményre lenne szükség,nem pedig kevesebbre.”
  • 13. valakiiii 2009. november 26. 09:20
    „mindenkinek van egy kis igaza. de azt látnunk kell, hogy tényleg "nagyszar" van az országban.”
  • 12. Filctoll 2009. november 25. 18:19
    „Igen, ezt én sem értem! Önrészre van pénz a pályázatokhoz, de az itt élő, szerencsétlen emberekre egyre kevesebb jut!”
  • 11. JB007 2009. november 24. 07:36
    „valakiiii!
    Nem hiszem, hogy a beruházásokat nyerte volna a város. Valószínűbb, hogy a szükséges forintok EGY RÉSZÉT. De egy másik részét saját zsebből állták. Na jó, nem annyira sajátból...”
  • 10. totya66 2009. november 24. 07:19
    „Nem értem miért kell spórolni, még 6 hónap és a világ vezető gazdaság nagyhatalma leszünk, addig próbáljuk meg hitelből kihúzni. :(”
  • 9. kékcitrom 2009. november 24. 04:53
    „Azért a pályázatokhoz nem kevés önrész is kell! Vagy azt is az EU-tól "kapjuk"?”
  • 8. valakiiii 2009. november 24. 00:25
    „NORMATIVA!!!! Ha tisztában lennének a tartalmával nem írnának ostobaságokat!!! az ellátórendszert az állam tartja fenn és az ővé is. Oda nem tud beavatkozni a helyi önkormányzat OEP!!!!! a beruházásokat pedig pályázatokon nyerte a város!!!”
  • 7. Zugbrugiel 2009. november 23. 23:33
    „Én2 2009.11.23. 17:14
    Kedves Én2, azaz Ön2 !

    Mi ez a bizalmatlanság? Tán csak nem gondolja Ön, hogy rosszul sáfárkodnak az adófizetők pénzével Vásárhelyen ??? Hát meri Ön feltételezni, hogy törvénytelenül járnak el a képviselők??? Esetleg elcsalják a pénzt??? Vagy olyan beruházásokat folytatnának, amire semmi szükség nincs jelenleg??? Ugyanmár, hová gondol!
    Itt kérem komoly elszámoltatás volt, van és lesz! Nézze meg, itt a legfrissebb eredménye:

    "Rendben vannak a dolgok Vásárhelyen - így összegezte Sepsey Tamás, az Állami Számvevőszék főigazgató-helyettese annak az átfogó vizsgálatnak az eredményét, amelyet az ÁSZ végzett az önkormányzatnál."

    Remélem, most már megbízik választott vezetőinkben és nem aggodalmaskodik az elbocsájtandó 30 ember és az általuk ellátandó sok-sok idős ember sorsáért, mert Vásárhelyen gondoskodó önkormányzat van és ezt a problémát is meg fogják oldani (remélem).”
  • 6. JB007 2009. november 23. 17:54
    „Elszámolás, elszámoltatás itt nem lesz, bárki is követi (hacsak nem marad). Biztos vagyok benne, hogy jogilag minden rendben van, hiszen a közgyűlés döntött a legtöbb dologban.
    Anno Rapcsák is emlegetett egy "Fehér könyvet" vagy mifenét, miután visszaválasztották a székbe, és abból sem lett semmi.”
  • 5. Én2 2009. november 23. 17:14
    „El kell számoltatni a pm. urat, hiszen ő is azt harsogja hogy büntetlenül nem lehetnek a csalók. Akkor lássuk , mielőtt lelép v. ha nem akkor azért számoljon el a város vagyonával, pü. helyzetével.Minden évben meg is kellett volna ezt tenni.”
  • 4. kobold 2009. november 23. 15:24
    „megkezdődnek a bajok, a bankok nem adnak tőbb hitelt,
    a pm-ünk felégetett minden hidat maga mögött,bárki lessz helyette nem lessz egyszerű dolga.
    nagyon sok időbe tellik ,hogy ezt kiheverje a város. Remélem itt is lessz számonkérés!!”
  • 3. JB007 2009. november 23. 14:19
    „Olyan jó lenne, ha elkezdenénk összehasonlítgatni az így keletkezett megtakarításokat és a jelenlegi és tervezett beruházások önrészeit. (Emlékpont majd Emlékpont bővítése, sétálóutca, körforgalmi szobrok, stb.) Kiderülne, hogy ez az 56 millió csepp a tengerben? (Ja! 50 millióért játszótér és kerékpártároló Mártélyon)
    Olyat miért nem hallani, hogy az Észak u-i telepet szélnek eresztik és eladják a telket?
    Természetesen ahol kell, ott racionalizáljanak, de ezeken kívül is van még lehetőség megtakarításra. (vagy legalábbis volt...)”
  • 2. Én2 2009. november 23. 10:36
    „Van egy okos pm-rünk, gondoskodjon a városban élő idős emberek sorsáról.”
  • 1. KolompárRómeó 2009. november 23. 09:31
    „Ez így helyes. Viszont felszabadul sok pénz (milliárdokról van szó), amiből végre ingyen lakáshoz jut sok kolompár. Mert ők valóban megérdemlik.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kölcsönös szeretet a hosszú házasság titka

Hódmezővásárhely - Rostás Antal legényként háromszor is beleszeretett Maczelka Irénbe. A házaspár… Tovább olvasom