Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Szőke kapitány Hódmezővásárhelyt ostromolja

Hódmezővásárhely - Negyven perces igazi „szőkeandrásos" stand up comedy részesei lehetnek az érdeklődők június 23-án, hétfőn 18 óra 30 perckor a vásárhelyi Lánc utcai Mozaik Moziban.
Itt kerül sor a Bakkermann című magyar film bemutatójára. A „Taliándörögdről a Rekordok könyvébe" alcímet viselő alkotás rendezője, forgatókönyvírója, társzeneszerzője és főszereplője Szőke András, vagyis Szőke kapitány.

Szőke a hazai stand-up comedy műfaj képviselője, reklámokban Badár Sándor „másik fele", a magyar underground filmkészítés legismertebb alakja. A szentesi származású színész sokoldalú személyiség; foglalkozott festészettel, volt szobafestő segédmunkás és takarító is. Dolgozott a Tilos Rádió munkatársaként a kilencvenes években, ahol tavaly óta ismét műsort vezet. Jellemzően alacsony költségvetésű produkciókat forgat, a legegyszerűbb technikák alkalmazása mellett. Alkotásaiban mindig megjelenik sajátos személyisége, az abszurd humor, a nyelvi- és helyzetkomikum és az improvizáció.

Egy korábbi interjújában így vall készítői koncepciójáról: „Persze, nincs pénz, azért ilyenek a filmjeim. Amit lehetett, kihoztuk belőlük. Egyszer egy öt perces részt kellett volna csinálnunk valami Szomjas György szerkesztette filmbe. Egy éjszakára megkaptuk a kért helyszínt, egy üzemi étkezdét. Gondoltuk, ha már forgatunk, miért ne forgassunk kicsit hosszabb dolgot. Így készült a Nagy Húsleves című játékfilmem. Magunkról. Az emberekről. Mert szeretem őket."

Szőke András jelenleg egy Balaton-felvidéki kis faluban, Taliándörögdön él, ahol egy természetgyógyász központot alakított ki és nehéz sorsú gyermekek vizuális nevelésével is foglalkozik.

A 2007-ben forgatott Bakkermann-ban az egyszerű, falusi emberek világát jeleníti meg, érdekes karakterek megformálásával és beszédes nevekkel: Csöröge, Kiskovász, Multiplex, Suzumi, Kövesi. A készítők a szórakoztatáson túl célként tűzték ki, a kenyér valódi jelentőségének bemutatását az életünkben. Ez a mindennapi táplálék az élet, az erő, a közösségteremtés szimbólumaként jelenik meg és alakítja a cselekményt a filmben. A történet kisemberei reménytelen helyzetükből a helyi pék ötletével, a világ legnagyobb kenyerének megsütésével próbálnak kitörni az ismertség által, a Rekordok könyvébe kerüléssel. A forgatás helyszíne a Művészetek Völgye egyik települése, Taliándörögd volt, a főcímdalt a Bon-bon együttes énekli.

A vásárhelyi bemutató után közönségtalálkozón nyílik lehetőség egy kötetlen hangulatú beszélgetésre Szőke Andrással és a film másik szereplőjével, a főként színházi alakításairól ismert Zelei Gáborral.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ady védte meg Hódmezővásárhelyt

Hódmezővásárhely - A „paraszt Párizs" jelzővel először 1909-ben illették Vásárhelyt, az elnevezés pedig azóta egybeforrt a várossal, olykor borzolva az itt élők kedélyeit. Tovább olvasom