Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Szombat este lezárul a felvételi

Legkésőbb február 15-én éjfélig lehet beadni a jelentkezést valamely ősszel induló felsőoktatási képzésre, így aki tovább akar tanulni és még nem jelentkezett igyekezzen. Megkérdeztünk pár vásárhelyi fiatalt, hogy ők hogyan képzelik el a jövőjüket.
A diákok idén elsősorban elektronikus úton adhatták be jelentkezésüket valamely szeptemberben induló felsőoktatási képzésre. A procedúra bonyolult, hiszen mindennek stimmelnie kell ahhoz, hogy a felvételijük érvényes legyen. Az eljárás alapdíja kilencezer forint, ez azonban nőhet, ha valaki több helyre akar jelentkezni, mint ami az alap.
Erdélyi Dominika már kicsit rutinosabban járja végig a felvételik útját, mert két éve már próbálkozott egyszer. Akkor azonban úgy döntött: inkább elvégez egy szakmát az egyetem előtt, így Kecskemétre ment iskolába. Grafikát és lakberendezést is tanult, majd úgy döntött, hogy szeptembertől Szegedre szeretne járni.

- Mindig is imádtam rajzolni, így egyértelmű volt, hogy ehhez kapcsolódó szakra jelentkezek. Sokat gyakorolok, tanulok, hogy sikerüljön, nyáron még egy rajztáborban is részt vettem, sokat ügyesedtem ott, ami biztosan nagy segítség lesz a felvételinél is. A képi ábrázolás nagyon érdekel, remélem, hogy bejutok. Az egyik osztálytársammal közösen csináltuk a felvételit, ő is ugyanide jelentkezik. Fontosnak tartom a továbbtanulást, de örülök, hogy előtte jártam szakmára is, amiből majd júniusban vizsgázok le.

Erdélyi Dominika
Erdélyi Dominika

Dominika nem csak a rajzolásban jártas, hanem kitűnő zenész is, azonban nem gondolt arra, hogy olyan iskolát végezzen, ami a zenével kapcsolatos.

A vásárhelyi Bianka több pályán is el tudja magát képzelni. Beadta jelentkezését Szegedre, az orvosira, de megjelölt még mérnöki és fogorvosi szakokat is.

- Remélem, hogy jól sikerül az érettségi és meglesz a megfelelő pontom az álmomhoz, az orvosi szakhoz. Két emelt szintű érettségit is teszek, illetve már van nyelvvizsgám. Ezek alapján maximális többletpontot kapok, innentől már csak az eredményeimen múlik a végső pontszámom- avat be minket Bianka. ő inkább fizetett többet és öt helyet jelölt meg: nem csak Szegedre, hanem Budapestre is szívesen járna, de persze örülne ha a közelben maradhatna.

Akad olyan végzős is, aki nem a felsőoktatásban szeretne továbbtanulni. A 18 éves István szakmára szeretne jelentkezni, mint mondja; autószerelő, vagy karosszéria lakatos is szívesen lenne.

- Sosem voltam túl jó tanuló, és nem is gondoltam rá, hogy egyetemista legyek. Az egész családom kétkezi munkát végez és végzett mindig is, így nem volt kérdéses, hogy én is valami hasonlóba vágok majd bele. A legjobban az autók és a motorok érdekelnek-vallja Pisti, aki nem érzi úgy, hogy sokat vesztene azzal, hogy nem jelentkezik főiskolára.
A diákok még jó darabig izgulhatnak: majd csak a nyár közepén derül ki, hogy felvételt nyertek e.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szerelmi hangulatban Hódmezővásárhely

Valentin napon arról faggattuk a szerelmespárokat, mit gondolnak erről a sokak szerint csak a virágárusok és ajándékboltosok által kitalált ünnepről. Tovább olvasom