Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 12°C | 17°C Még több cikk.

Szót fogadtak Fábrynak

Új, „történelmi" tárgyakkal, ÁVH-s tiszti bőrkabáttal, hanglemezekkel, Lenin-gobelinnel gyarapodott megnyitása óta a vásárhelyi Emlékpont tárgyi gyűjteménye. A Fábry Sándor által felajánlott Dizájncenter-vitrinről még nincs hír, a showman azt mondta, az ünnepek után szívesen után tárgyal erről.

Fábry idén nyáron kérte a vásárhelyiektől, hozzanak még régi holmikat a múzeumnak. Fotó: Tésik Attila
Elégedetten nézte végig a nyáron Fábry Sándor a vásárhelyi Emlékpont-múzeumot, s lapunknak adott interjújában azt fontolgatta, hogy a Dizájncenter ide illő tárgyaiból egy vitrinre valónyit ajándékoz az város 1945 utáni korszakát felidéző, az országban egyedülálló múzeumnak. A tárgyak még nem érkeztek meg. Fábry lapunknak telefonon a rá jellemző humorra azt mondta: „Emeljük fel most lelkünket az ünnepekhez, majd húzzuk meg a malac farkát, s a kérdéssel csak a jövő esztendő elején foglalkozzunk".

A showman vásárhelyi látogatásakor arra kérte a városban és a megyében élőket, hogy az organikus, folyamatosan fejlődő kiállítást továbbra is támogassák, hozzanak még régi tárgyakat: egyenruhákat, igazolványokat, fogságból hazahozott emlékeket.

A kérést sokan megfogadták, a nyitás után, és nyár óta is számtalan dokumentum és érdekes tárgy került az Emlékpont gyűjteményébe. A felajánlott tárgyak, dokumentumok, fényképek zöme az 1956-os forradalomhoz és szabadságharchoz kötődik.

A múzeum főleg október 23-a előtt kapott sok érdekességet, így például egy olyan eredeti lyukas zászlót, melyből a forradalom kitörését követően ollózták ki a Rákosi-címert. A lobogó a forradalom idején a vásárhelyi nagygyűléseken lengett. A múzeum munkatársai számos olyan képet, dokumentumot is digitalizáltak, mentettek számítógépre, melyeken a forradalom vásárhelyi szereplői, helyszínei, eseményei láthatók. Az ezekhez kapcsolódó teljes helyi sajtóanyag, a jegyzőkönyvek és periratok is hozzáférhetőek a nemrégiben nyílt kutatószobában, számítógép segítségével.

Sztálin, díszüvegben. Mint egy templomi szent. Fotó: Tésik Attila
Ám nem csak forradalmi tárgyak, hanem szocializmushoz kötődő emlékek is gyarapították az Emlékpont gyűjteményét. Az érdekességek közt szerepel az az ablaküvegre festett Sztálin-portré, mely egykoron egy ház tornácablakának dísze volt. Kaptak egyébként különféle anyagból készített, annak idején rendkívül népszerű irodai műtárgynak számító szobrocskákat. Ezek a Lenin kisplasztikák bronzból, porcelánból, műanyagból készültek. Az emlékpont őriz Lenin-gobelint, számos hanglemezt a kor indulóival, slágereivel. A különlegességek köré tartozik az „úttörőbicikli", illetve egy, otthon régóta csak porfogóként szolgáló ÁVH-s tiszti bőrkabát.

Az újonnan bekerült tárgyak hamarosan láthatók lesznek az Emlékpont-múzeum www.emlekpont.hu internetes oldalán. Az elmúlt hónapokban egyébként összegyűjtöttek több száz tablóképet is. A mindennapi életet ábrázoló, felidéző teremben, az interaktív asztalon ugyanis a legszívesebben ezek között böngészgetnek a diákok és szüleik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csoda Rózsáéknál

Nem biztos, hogy lett volna fenyőfa és ajándék idén karácsonykor Rózsáéknál, Vásárhelyen. A szegedi… Tovább olvasom