Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

Tehermentesítő az alagútban

Hódmezővásárhely - Az északi elkerülő, illetve a Fáncsy utca és a vasút között a várost átszelő tehermentesítő út építését támogatja a vásárhelyi közgyűlés. A két beruházás 2012–13 között valósulhat meg. A tehermentesítőt környezetvédelmi okok miatt alagútba terelnék.
15 éve zajlik a vásárhelyi elkerülő út tervezése, s az idők folyamán már több nyomvonalat is kijelöltek a szakemberek. Így kidolgozták már a várost délről és északról megkerülőt is, de a legutóbbi időben arról volt szó, hogy azt a Szeged–Békéscsaba-vasútvonal töltése és a Fáncsy utca között vezetnék el, kettévágva Vásárhelyt.

A 47-es főút Vásárhely és Békéscsaba közötti szakaszán uniós támogatással jövőre kezdődik a burkolat megerősítése. A közel 80 kilométeres utat 11,5 tonna teherbírásúvá építik át. Ez teszi lehetővé, hogy elkerülő útként új nyomvonalat jelöljenek ki. Az eddig a Fáncsy utca és a vasút között elképzelt út tervei azonban olyan előrehaladott állapotban vannak, hogy nem vetik el azokat.

Innen, Kopáncs és Kishomok határától indulna az elkerülő út. Fotó: Tésik Attila
Innen, Kopáncs és Kishomok határától indulna az elkerülő út.
Fotó: Tésik Attila

A képviselő-testület az északi elkerülő út megépítését támogatja. Ez Vásárhelytől mintegy 6 kilométerre, Kopáncs és Kishomok között kezdődne, megkerülné a várost a Bodzási, a mártélyi, a szentesi, illetve a Rárósi utat keresztezve, s az ATEV Zrt. közelében csatlakozna a 47-es jelenlegi nyomvonalához. Ez kedvező volna a kistérség érintett településein, Mártélyon, Mindszenten és Székkutason élők számára. A 47-es északi elkerülő szakaszának építési költsége 6–8 milliárd forint, 2012-re valósulna meg.

Lázár János polgármester azt javasolta, hogy az önkormányzat pályázat segítségével kösse össze az erzsébeti és szikáncsi utat, hogy valóban körgyűrű épüljön ki Vásárhely körül. A Fáncsy utcára tervezett nyomvonalon egy tehermentesítőt látna szívesen. Ez a 47-es folytatásaként a laktanyai körforgalomtól a vasúti töltés mellett haladna, a Majolikagyárnál felüljáróval keresztezné a Bajcsy-Zsilinszky utcát, s a Fáncsy utca mellett folytatódna. A Szoboszlai utcát felüljáróval keresztezné, a kiskertes övezetnél fordulna észak felé, hogy a Hód-Mezőgazda Zrt. kiállítási csarnoka közelében érje el a 47-es főutat.


A város azonban a Fáncsy utcán élők tiltakozása és környezetvédelmi okok miatt nem támogatja, hogy közvetlen a házak mellett futó töltésen haladjon a forgalom. Mucsi Lászlótól, a polgármesteri hivatal városfejlesztési és üzemeltetési irodavezetőjétől megtudtuk: az önkormányzat már egyeztetett emiatt a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel, a Magyar Közút Zrt.-vel és más hatóságokkal: a közgyűlés csak akkor támogatja a várhatóan 2013-ra elkészülő tehermentesítő megépítését, ha az úttest nem a töltésen, hanem egy föld alatti vagy föld felszíni, a számítások szerint mintegy 800 méter hosszú, teljesen zárt alagútban futna. Ezzel a megoldással elkerülhetők lennének kisajátítások is.

Olvasóink írták

  • 13. KilgoreTrout 2010. január 08. 22:23
    „Ez eddig az év legjobb gegje. Most tényleg van olyan ember, aki beveszi, hogy itt egy alagutat akar bárki is?”
  • 12. rhyyy 2010. január 08. 08:02
    „a csomorkányi út nem lenne rossz ötlet
    a gazdáktól könnyebb leszedni 50-50m-t mint lakóházakat bontani
    meg ott már így is szép 2 sávos van és sokkal logikusabb egy meglévő út mellé plusz 2 sáv és ott van a makó felé az elkerülő, onnan meg simán lehet a csomrkányira kanyarodni
    EZ TÚL LOGIKUS??????”
  • 11. efje 2010. január 07. 01:33
    „Szerintem az északira és a vasút mellettire is szükség van viszont az aluljáró sose fog megépülni. Az csak a hab a békán amit nem kell lenyelni (hiszen sütve finomabb).
    Az északi elkerülő a varos terjeszkedését segítené, míg a vasút melletti többek közt a nagyallomas értékét is növelné hiszen gyorsforgalmi út városi szakasza melle szállodák, éttermek is szívesebben épülnek.”
  • 10. NTK 2010. január 06. 09:09
    „"A képviselő-testület az északi elkerülő út megépítését támogatja. Ez Vásárhelytől mintegy 6 kilométerre, [...] megkerülné a várost [...]s az ATEV Zrt. közelében csatlakozna a 47-es jelenlegi nyomvonalához.[...]2012-re valósulna meg."

    "Lázár János polgármester [...] A Fáncsy utcára tervezett nyomvonalon egy tehermentesítőt látna szívesen. Ez [...] a laktanyai körforgalomtól a vasúti töltés mellett haladna, [...] észak felé, hogy a Hód-Mezőgazda Zrt. kiállítási csarnoka közelében érje el a 47-es főutat."

    Világosítson fel valaki ha nem jól látom, de a város nem két utat akar most már építtetni? Nekem a cikkből legalább is ez derül ki.Ha megépítik az északi elkerülőt akkor a felüljáróval kombinált városi tehermentesítő azért egy kicsit luxus? Nem? A város vezetőinek bilibe ér a keze!!

    Ha meg mégis szeretne a Lázár Dzsoni egy utat a körforgalomtól a Szoboszlai utcáig, akkor lehet, hogy az elég lenne 2x1 sávban, felüljárók nélkül. Ráadásul ha ez az út egy jobbos kanyarral csatlakozna a Makói úthoz akkor a Csomorkányi utcáról és a Szoboszlai utcáról is elég jól levenné a forgalmat.”
  • 9. Norman_Bates 2010. január 06. 08:06
    „8. hozzászólás mattil 2010.01.06. 01:29
    Jaja! Musza miatt .... éveken keresztül!!
    Lehet, ennek ez alagutas hülyeségnek az a lényege, hogy megvizsgálják mit reagálnak a fáncsi utcaiak.

    " Húú, kaszálni akarok, de-nagyon! Ebbe az évezredbe már nem akarok melózni!
    - .... adom oda a telkemet, kell az nekem!
    - Jól van Pista bácsi, használja egészséggel, majd mi fúrunk alagutat.
    - Hu, ne.... már ki velem, most akkor mi van? Nemár! " <moderálva....>”
  • 8. mattil 2010. január 06. 01:29
    „Hát persze! Alagút.
    Meg a kis <moderálva> nem kéne? Aki kimegy a vasútállomásra és kicsit messzebbre is ellát az orránál, az láthatja, hogy az adott területen a házak kertjeinek vége van amit általában lim-lomok tárolására használnak a helyiek és hasonlókra. Jócskán belvizes is ez a rész, aminek következtében kerti művelésbe befogni nincs értelme. A legnagyobb részt a vasúttól vennék el, amely egyébként szintén nem használja régóta az állomás azon részét. Namármost fúrjunk alagutat az alföldön iszonyatos pénzekből azért, hogy Marika néninek ezután is legyen hova kitenni a lyukas lavórját, meg lehessen hol úsztatni a kiskacsákat a kert végében? :-o Ezt ugye senki nem gondolja komolyan? Nem elég az, hogy rajtunk röhög a fél világ azért, mert néhány ház miatt amelyek lakói ellenezték az M7-es építését mi völgyhidat építettünk két picsányi méretű domb közé a Balaton mellett?
    Mindkét esetben annyi a titok nyitja hogy az ott lakók mihelyst meghallják azt a szóösszetételt, hogy állami kisajátítás, meg hogy útépítés, abban a pillanatban egy pénzsóvár idiótává válnak, akiknek hirtelen semmi sem lesz elég. Ér a telke mindnestül együtt mondjuk 20 milliót, de neki már egyből 60-80 kéne. És mivel a kisajátítók általában nem adhatnak a telek értékénél kétszer magasabb árnál többet (éppenséggel az is igencsak szép summa ha belegondolunk), így hát majd ő megmutatja, hogy betart ő az útépítésnek ha a fene fenét is eszik. A négysávúsítás is emiatt késett ha még emlékeztek, nem a Fidesz-MSZP harcok miatt.
    Amikor viszont már odáig fajulnak a dolgok, hogy viaduktot meg alagutat kellen építeni néhány magától elszállt pénzsóvár alak hülyesége miatt akkor érdemesebb elgondolkodni azon, hogy még ha mondjuk (a fenti példánál maradva)100-at kapna mindegyikük a telekért az is kevesebbe kerül jóval mint egy alagút egyévi fenntartási költsége, nem is beszélve az építési költségekről.
    Jó tudom, ezt meg azért nem lehet, mert akkor egy perc alatt elterjedne a híre ésa onnantól kezdve egy telket sem lehetne normális értékén kisajátítani...:-(”
  • 7. Filctoll 2010. január 05. 20:30
    „A FIDESZ HA megnyeri a válsztásokat idén, Viktor megigérte hogy a kerítés is kolbászból lesz. Biztos lesz rá pénz ! Épp tegnap irtam le hogy egy ilyen északi elkerülő jobb lenne mint egy ipartelep felé kanyargó csodaút.
    Az alagút egy álom csak, annak fentartási és üzemeltetési költségei is vannak és jelentősebbek mint egy nyiltpályás útnak. Ahhoz is ki kell sajátitani a Fáncsy utcai páratlan oldalán lévő ingatlanok kertjét. Az ingatlanok teljesen elértéktelenednek. Ezt nem kellene már eröltetni!
    Ha a szikáncsi meg az erzsébeti utakat összekötik avval nem érnek el semmit ugyanis az erzsébeti út és a 47-es közt van még a csomorkányi út is. Vezessék az elkerülőt a lakotterülettől távol és ott sajátitsák ki a földeket. Egysek már jól felvásárolták amit majd jópénzért el is adnak.”
  • 6. eldorádó 2010. január 05. 17:23
    „a 2x2 sávos kéreg alatti út az európai megoldás az újvárosiak számára. természetesen, az alagút fenntartása villany költséggel jár, de az aszfalt sem fog kétévente felfagyni!”
  • 5. Norman_Bates 2010. január 05. 16:46
    „Nem írták, hány sávos lenne az elkerülő, bár a 6-8 milliárdos költség alapján négy.
    Kíváncsi vagyok, a kopáncsi csomópontot, hogy hoznák össze? Ott ráadásul a vasúti sín fölött is el kell vinni a forgalmat. Ez az északi elkerülő ebben a formában már jó lenne, de ha belegondolok, erre a pár kilóméteres szakaszra (kishomok és vajhát közt) mennyit kellett cigánykodni, anyázni, hogy nagy keservesen szaros 1 milliárdot kiharcoljunk, asszem nem kell kommentálni mennyi sansz van emerre.

    "2013-ra elkészülő tehermentesítő megépítését, ha az úttest nem a töltésen, hanem egy föld alatti vagy föld felszíni, a számítások szerint mintegy 800 méter hosszú, teljesen zárt alagútban futna"
    Nem is tudtam, hogy dubai-ba vagyunk!
    / azt a 800 méteres szakasz éjjel nappal kivilágítást + komoly szellőztetőventillátorokat igényel, kinek a villanyóráját fogja pörgetni?”
  • 4. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2010. január 05. 13:38
    „Valamelyik cimbi alagútfúrással foglalkozik? D”
  • 3. dmdmdm 2010. január 05. 12:35
    „Letört volna az újságíró/szerkesztő/designer/mittudoménki ujja, ha rendes irányultsággal rakta volna be a képet?”
  • 2. Walaky 2010. január 05. 11:37
    „Ma nem engedik az útépítést, és holnap szajkózzák, hogy "azoka rohadt szocik" nem adtak rá pénzt!
    Lehet fogadni rá...”
  • 1. totya66 2010. január 05. 10:01
    „És ez lesz az 5-ös Metró? Jó ebben az országban pénz nem számít hiszen a világ vezető gazdasági nagyhatalma vagyunk. :(”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Keresik a székkutasi benzinkútrablót

Székkutas - Díjat ajánlott fel a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője és a sértett kft.… Tovább olvasom