Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 23°C Még több cikk.

Templomfelújítás: segít a Volán

Vásárhely alighanem legrosszabb állapotban lévő temploma található a legforgalmasabb helyen, a nemrégiben átadott, újjáépített Bocskai utcai autóbusz-pályaudvar mellett. A Kálvin János téri református újtemplom teljes felújítása ugyanis 158 millió forintba kerülne.

Kása Ferenc lelkész levélben fordult segítségért a templom szomszédságában lévő buszpályaudvart nemrégiben felújító Tisza Volán Zrt.-hez is. A cég nem zárkózott el. Szeri István vezérigazgató –, aki az ígéretet a pályaudvar minapi avatásán is megismételte – még nem tudta megmondani, mekkora összeggel támogatnák a munkálatokat. Ugyanis még nem tudja, hogy mibe kerül a templomfelújítás.

– Amit mondtunk, az még csak beváltatlan ígérvény, de tartjuk magunkat ahhoz, hogy hozzájárulunk a munkálatokhoz. Nekünk fontos ugyanis az is, hogy szép legyen a megújult buszpályaudvar környezete – mondta Szeri István.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vásárhelyen is népszerűbb a fa, mint a szén

Nem a hideg, hanem az anyagi lehetőségek határozzák meg, mikor és mennyi tüzelőt vásárolnak a… Tovább olvasom