Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Természetközelben a Sztojkatanyán

Az idén két turnusban is nyaralnak a jó tanuló vásárhelyi roma diákok a helyi cigány kisebbségi önkormányzat jóvoltából. A 10-16 éves gyerekek naponta busszal utaznak ki a kisebbségi önkormányzat elnöke, Sztojka László öreg-kishomoki tanyájára, ahol különféle programok várják őket.
A pingpongbajnokságban csak a hét végén hirdetnek győztest. Fotó: Karnok Csaba
A megyében egyedülálló kezdeményezésként nyaraltatja a jó tanuló vásárhelyi roma diákokat Sztojka László öreg-kishomoki lovas tanyáján. A helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke tavaly fogadott először diákokat. Idén már annyi volt a gyerek, hogy két turnust szervezett. Az elsőben huszonketten nyaralnak, míg a jövő héttől huszonnyolc gyereket táboroztat Sztojka László.

– Nagyon jó programokkal vártak bennünket, nekem leginkább a gyékény- és üvegfestés tetszett, de azt is élveztem, amikor befontuk a lovak sörényét – árulta el Faragó Gina, aki most végezte el a negyedik osztályt a Szent István Általános Iskolában. A kislány azt is elmondta, hogy nagyon finom volt eddig az ebéd is.

– Gazdag programot állítottunk össze erre a hétre – közölte Atyimov Sándor. Ebbe – mutatott rá a táborvetető – a lovakkal való ismerkedéstől a különféle kézműves-foglalkozásokon át még a sétakocsikázás is beletartozik. Szerencsére az idő is kedvez a táboroztatásnak.

A gyerekek reggel nyolc körül tornával kezdik a napi programot, mégpedig Kincses Gabriella testnevelés szakos tanárnő vezetésével. A délelőtti programba angolóra is tartozik. A gyerekeket Pálfi Csilla angol–orosz szakos tanár tanítja az angol nyelv alapjaira.

– Számolni tanulnak a gyerekek, megismerkedtek a különböző országok angol neveivel, és vidám feladatokat is megoldunk – mondta Pálfi Csilla.

A szeptembertől hatodikos Gyaraki Krisztiánnak leginkább a foci és a pingpongozás tetszik, ez utóbbiban bajnokság is folyik, amelynek győztesét a hét végén hirdetik ki. A Szántó Kovács János-iskola diákja imád lovagolni és a lovakkal foglalkozni. A gyerekek szívesen vettek részt a cigánytáncórákon, s mint mondták, már nagyon várják a tábortüzet.

Atyimov Sándor szerint a gyerekek egy része annyira jól érzi magát, hogy szeretne a következő turnusban is a táborban maradni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy éve üresen áll az elhanyagolt telek

Két éve még játékbolt és fodrászat, illetve önkormányzati bérlakások voltak a vásárhelyi Szent Antal… Tovább olvasom