Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Természetvédelmi őrök érték tetten a tolvajt

Hódmezővásárhely - Természetvédelmi őrök érték tetten, majd a járőrök kiérkezéséig visszatartották azt a 25 éves férfit, aki az egyik hódmezővásárhelyi telephelyről akart fémet lopni.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság ügyeletére egy természetvédelmi őr jelentette be kedden este, hogy éppen a Vöröskereszt utcán járőröztek, amikor arra lettek figyelmesek, hogy az egyik kft. főbejárata nyitva van. Megálltak, majd benéztek a telephelyre, ahol azt látták, hogy egy férfi éppen egy kiskocsira fémelemeket pakol. A férfit elfogták, majd értesítették a rendőrséget.

A helyszínre érkező járőrök kérdőre vonták a 25 éves többszörösen büntetett előéletű férfit, aki nem tudott elfogadható magyarázatot adni arra, hogy az éjszaka közepén mit csinált ott. Előállították, majd lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A bűncselekménnyel körülbelül százezer forint kárt okozott volna, ha nem érik tetten - tudta meg a delmagyar.hu.

Olvasóink írták

  • 7. DIEGO 2010. június 25. 14:22
    „Egyébként szeretettel várunk mindenkit, aki szeretné megismerni a tevékenységünket. Kérésre elérhetőséget adok.”
  • 6. DIEGO 2010. június 22. 10:10
    „Mivel a feladataink közé tartozik a bőnmegelőzés igy figyelünk a városi történésekre is. Egyébként épp a határba indultunk, amikor a szóban forgó eset történt.

    Varga Tamás
    "A szóban forgó természetvédelmi őr"”
  • 5. Filctoll 2010. június 17. 18:41
    „Természetvédelmi őrök már a város közepén is járőröznek?”
  • 4. Falcao 2010. június 17. 18:31
    „Szerintem csak rendet akart csinálni, ehhez vette igénybe a kézikocsiját.
    Micsoda egy rasszista ország...”
  • 3. Norman_Bates 2010. június 17. 17:06
    „2. hozzászólás dodó 2010.06.17. 16:43
    LOL...csak második ? DDXDX)))”
  • 2. dodó 2010. június 17. 16:43
    „Nem mi vagyunk a rászistákok, hanem az előítéletekkel terhelt, az eltérő kultúrát sem megérteni, sem elfogadni nem akaró természetvédelmi őrök!”
  • 1. nyomdasz63 2010. június 17. 13:25
    „Aki elkezdi írogatni a tolvaj hovatartozását,azt rasszistának minősítem !
    Saját magammal együtt !
    Vajh.miért ?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyűlik a pénz a tragédiától sújtott Németh családnak

Folyamatosan gyűlik a pénz a mártélyi holtágba fulladt horgász özvegye és három fia javára. A napokban újabb 200 ezer forint érkezett. Tovább olvasom