Délmagyar logó

2018. 04. 23. hétfő - Béla 12°C | 27°C Még több cikk.

Tetten érték a sorozatbetörőt Vásárhelyen

Hódmezővásárhely – Tetten értek a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai egy 37 éves mindszenti férfit, aki az elmúlt időszakban több mint egy tucat betörést követett el a városban.
R. K. kedden éjszaka betört egy, a Könyök utcán lévő cég telephelyére, ahonnan készpénzt és kávét tulajdonított el, miközben a riasztórendszert lényegében tönkre tette. Amikor kimászott a tetthelyről, kerékpárjáért ment, amit egy közeli bokorba rejtett el. Itt fogták el a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai, akik egy ideje már figyelték a környéket a megszaporodott betörések miatt.

Egy sorozatbetörő zsákmánya. Fotó: CSMRFK (galéria)

A férfi kihallgatásakor részletes beismerő vallomást tett. Elmondta, a közelmúltban Hódmezővásárhelyen elkövetett 15 betörés írható a számlájára. A gyanúsított elsősorban családi házakba tört vagy surrant be, de nem kímélte az orvosi rendelőket, a Tarjáni Olvasókört és az óvodákat sem. A vásárhelyi nyomozók a házkutatáskor a bűncselekményekből származó dolgok jelentős részét lefoglalták. A 37 éves mindszenti férfi főként az élelmiszert, az édességet és a készpénzt kedvelte, de nem vetette meg a laptopot, a pénztárgépet és más elektronikai cikket sem.

Egy sorozatbetörő zsákmánya. Fotó: CSMRFK (galéria)

R. K. már nem ismeretlen a vásárhelyi rendőrök előtt, hiszen legutóbb a mindszenti és vásárhelyi gépkocsifeltörés-sorozat gyanúsítottjaként fogták el és vették őrizetbe. Most azt mondta a rendőröknek, hogy édesanyja beteg, az ő gyógykezelésére akart ilyen módon pénzt szerezni.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság lopás bűntette miatt indított büntetőeljárást a férfi ellen. Kihallgatását követően ismét őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Olvasóink írták

  • 11. clarification 2012. április 11. 23:20
    „Csak remélni tudom, nem engedik szabadon a tettest. Háromcsapás törvény életben van??? Igaz, munkát akkor tud adni a rend őreinek ha újra elengedik.”
  • 10. jozko 2012. április 11. 22:50
    „5. Mignon:

    Kedves Mignon!

    A tízezres nagyságrendű adatbázisomban nagyon sok bűnöző analízise is ott van.
    Ez a 37 éves "fiatalember" megrögzött visszaeső bűnöző.
    Ezt az életmodellt választotta és csinálni is fogja, amíg levegő van a tüdejében.
    A jogállam törvényes büntetései ettől soha nem fogják eltéríteni.

    Ha gyerekkorában a nevelése során időben , a korához mért szigorú büntetésekkel szembesítették volna a tettei következményeivel - esélye lett volna "elrettenie" a bűnözéstől -ez az esély elmúlt, így "szocializálódott".
    Ép ésszel nem sok esélyed van megérteni a bűnözők gondolkodását - hacsak nem élsz tartósan közöttük, vagy nem elemzel rengeteg esetet - nem csak az eseményt, az embert is !
    A "sokkterápia " néha hasznos -de a rendfenntartók keze meg van kötve.

    Hiszek-e a jogállamban?
    Na ja!
    Majdcsak megérjük....

    Ha pedig úgy gondolod, hogy jópár betörés elszenvedő alanyaként elfogult vagyok ...jól gondolod.”
  • 9. maug 2012. április 11. 19:37
    „Vajon az R.K. monogram milyen nevet takarhat? Minek engednek ki egy olyan embert aki sorozatosan követ el bűncselekményeket? A börtönben megváltozik és jó útra tér?”
  • 8. cleanx 2012. április 11. 19:08
    „Az utóbbi időben rengeteg betörés volt...hozzánk is betörtek és még 2 emberrel beszéltem csak az elmúlt 2 hétben.

    Borzalmas szagok vannak a városban, de nem lesz még csak cikk se belőle....
    Ha Szegeden lenne már lehet mertek volna írni róla.:(lsd. régebbi cikk)
    http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/orrfacsaro_valami_buzlik_szegeden_es_kornyeken/2108923/”
  • 7. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2012. április 11. 17:47
    „Csak engem zavar a tóaljba terjengő bűz?”
  • 6. hecsedli 2012. április 11. 17:45
    „1. 4.
    Valóban témábavágó és elmés a szólásotok,a központ biztosan jól fizet.Amúgy jozko-nak van igaza.”
  • 5. Mignon 2012. április 11. 17:44
    „3. Kedves Jozko!

    Ahogy korabban irtad : forrasaidat, adatbazisaidat es hatalmas klienseid szamat nezve-
    ahonnan informacioidat szerzed, velemenyedet formalod es megalapozod-,

    ez egy nagyon hülye hozzaszolas volt!

    Szerintem, iteljek el a törveny szerint.
    En hiszek a jogallamban!
    Te nem?”
  • 4. csillogás 2012. április 11. 17:29
    „negyvenhétezerből meg lehet élni, pláne, hogy annyi munka van, hogy az ember nem győz válogatni...”
  • 3. jozko 2012. április 11. 15:17
    „Az ilyen rohadékot össze kellene hozni a károsultakkal - akiktől lehet, hogy csak 30-40 000 Ft értéket lopott el, de 200 000 Ft rongálási kárt csinált, egyebekről nem is beszélve.

    Csak szolíd zártkörű eszmecserére gondolok.
    Ami marad belőle, azt le lehet csukni.
    Ha nem beszélik le erről a rossz szokásáról, ott folytatja, ahol abbahagyta.”
  • 2. Lázárhelyi 2012. április 11. 15:04
    „Nem a zsákmányról kellene itt képeket mutogatni, hanem rk-ról, még az sem baj ha "megütötte magát", sőt...
    Ezért aztán végképp kár volt a gépkocsifeltörések után kiengedni! Gondolom az okozott kárt ott sem térítette meg, itt sem fogja!
    Hol a "három csapás"?”
  • 1. Qllancs 2012. április 11. 14:03
    „lézer jani városában nincs bűntény ! Ott jó az élet, mindenki dolgozik, vígan él ! Több milliárdos fejlesztések --hogy a lakosság szeressen ott élni !!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tej, sajt, zöldség a kispiacról

Népszerűek a vásárhelyi kispiacok: itt nem kell helypénzt fizetni. Házi túró, dióbél, virág is szerepel a kínálatban. Tovább olvasom