Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Titkos, ki a Fidesz jelöltje Mindszenten

Nem árulták el a mindszenti fideszesek, hogy ki lesz a polgármesterjelöltjük. Egy hónapja azt ígérték: ha kiderül az önkormányzati választások időpontja, megnevezik az emberüket. Annyit lehet tudni, hogy a posztra ketten pályáznak, Hevesi Tamás, a párt helyi elnöke és Antal István települési képviselő.
Továbbra sem lehet tudni, hogy kit indít az októberi önkormányzati választásokon a polgármesteri székért a Fidesz mindszenti szervezete. Egy hónappal ezelőtt is szerettük volna megtudni a jelöltjük nevét, de nem jártunk sikerrel. Csupán annyi derült ki: két esélyes is van, Hevesi Tamás, a szervezet elnöke, valamint Antal István, aki jelenleg települési képviselő a kisvárosban. Hogy kettejük közül ki lesz a befutó, csak akkor akarják elárulni, ha Sólyom László köztársasági elnök bejelenti az önkormányzati választások időpontját – közölte akkor Hevesi Tamás.
Noha az államfő már kihirdette a választások időpontját, a Fidesz nem nevezte meg a jelöltjét Mindszenten.

– Az embereknek elegük van a politikából. Csak nemrég fejeződtek be az országgyűlési választások, ezért még várunk a bejelentéssel. Most a nyaralás, a szabadság ideje van, majd augusztustól kezdődhet a kampány – indokolta titkolózásukat Antal István. Hozzátette: megfelelő körítés mellett szeretnék nyilvánosságra hozni a jelölt nevét. Ami biztos: lesz fideszes jelölt Mindszenten, ha már egyszer szocialista is van, a jelenlegi városvezető Zsótér István személyében – hangsúlyozta Antal István. Ezzel arra utalt, hogy a polgármester szerepel az MSZP megyei listáján.

– Független polgármesterjelöltként indulok a választáson – hangsúlyozta Zsótér István. Igaz, a negyedik helyen szerepel a szocialisták megyei listáján, de az – ahogy fogalmazott – teljesen más. Nem lépett be az MSZP-be, nem is kérték tőle. Az elmúlt négyéves polgármesteri munkája miatt ajánlották fel neki a lehetőséget. Óriási megtiszteltetésnek tartja, hiszen a megyei közgyűlési tagsága Mindszentnek is hasznára válhat. Zsótér egyébként nem érti a helyi fideszeseket, hiszen Orbán Viktor, a párt elnöke is hasonló lépésre szánta el magát akkor, amikor a független Tarlós Istvánt kérte fel a párt főpolgármester-jelöltjének Budapesten. Tarlós sem lett ettől fideszes, nem lépett be a pártba.

A városban az a hír járja, hogy Zsótér és a fideszes jelölt mellett Gyovai Tiborné, a korábbi polgármester is indul a választásokon. Erről az érintett nem kívánt beszélni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gaz a sírkertekben

Térdig érő gaz és parlagfű borítja a vásárhelyi Dilinka és Kincses temetőt. Az önkormányzat tegnap… Tovább olvasom