Délmagyar logó

2018. 06. 25. hétfő - Vilmos 12°C | 22°C Még több cikk.

Tizenegy év börtön az anyagyilkosnak

Hódmezővásárhely - Tizenegy év börtönre ítélték azt a hódmezővásárhelyi fiatalembert, aki januárban megfojtotta anyját, majd a már élettelen asszonynak elvágta a torkát.
Mindent Vásárhelyről

A delmagyar.hu hivatalos Hódmezővásárhely Facebook-oldala, nem csak vásárhelyieknek.

Emberölés és zaklatás miatt nem jogerősen 11 év börtönre ítélte a Szegedi Törvényszék P. Martint kedden.
A most 21 éves fiú január 27-én megfojtotta, majd egy késsel elvágta anyja torkát hódmezővásárhelyi házukban.

A fiú – ahogy megírtuk – az „Anyánk öngyilkos lett, hívd a mentőket!" szöveggel hívta fel húgát telefonon, miután végzett az édesanyjával. A fiatalember a rendőröknek is azt adta elő, hogy holtan találta a nőt. A körülmények alapján nem hittek neki, végül a helyszíni szemle is azt igazolta, hogy emberölés történt, ezért előállították a fiút, aki beismerte, hogy megromlott a kapcsolata az anyjával, a gyilkosság napján összevesztek, amikor pedig hazament, anyja nem akarta beengedni, ezért megölte. P. Martin a 43 éves nőt húsz percig fojtogatta, ami után már nem tudta kitapintani a pulzusát. De biztosra akart menni, ezért magához vett egy recés élű kenyérszelő kést, amellyel egy határozott mozdulattal elvágta az akkor már halott nő nyakának jobb oldali artériáját.

A tárgyaláson a fiatalember nem tett vallomást, így a bíró korábbi vallomásait ismertette, valamint felolvasta a börtönpszichológus szakvéleményét. P. Martin vallomásaiból nehéz gyermekkor rajzolódott ki: apja alkoholista volt, aki gyerekként bántotta őt, a családban húga volt a kedvenc, kisgyerekkorában mindig lepasszolták megőrzésre a szülei, amikor diszkóba mentek. A szülők végül elváltak. Anyai nagyanyja állt közel hozzá, akinek halála után előbb kábítószerfüggő, majd gyógyszerfüggő lett, amelynek következtében nyolcszor kísérelt meg öngyilkosságot, ezért 2012 áprilisa óta folyamatos pszichiátriai kezelés alatt állt. Járt bokszolni is, ahonnan durvasága miatt tanácsolták el. Az emberölést nem tagadta, ahogy korábban vallott: „Meg fogom kapni a méltó büntetésemet, amit elfogadok". A gyilkosság napján Xanaxot és Rivotrilt vett be, amire három deci bort ivott. A pszichológus véleménye szerint P. Martin cselekedete alatt végig beszámítható volt, a bevett gyógyszerek miatt nem volt nagyfokú tudatzavara, nem szenved elmebetegségben.

A családtagok nem beszéltek elítélően a fiúról. Apai nagynénje szerint Martin jó fiú volt, szüleinek a felelőssége, hogy gyilkos lett belőle. – Az anyja csak szidta és bántotta, Martin már enni sem mert előtte, mert azért is megszólta, hogy az ételt az ő keresetéből vették – mondta a nagynéni. Az ügyész halmazati büntetésül 11 év börtön kiszabását indítványozta. Az ügyvéd szerint védence mindenhol a szeretetet kereste, de sehol nem találta. A folyamatos anyai bántások miatt fordult bódító szerekhez, de a feszültség egyre nőtt benne. Az emberölés alapesetének megállapítását kérte 7 és fél év börtönnel. A bíróság végül 11 év börtönbüntetéssel sújtotta P. Martint. Tóth Tibor bíró elmondta: bebizonyosodott az emberölés és a zaklatás, büntetési tételének középmértéke a 11 esztendő; nem mérlegelhettek. – Általában úgy fejezzük be a tárgyalásokat, hogy amilyen ítélet született, az a jó. Jogászi aggyal most is ezt mondom, de ez az emberölés, ha bizonyos rendszerek normálisan működnek, elkerülhető lett volna – mondta. A döntés ellen vádlott és védője enyhítésért nyújtott be fellebbezést, így az nem jogerős.

Olvasóink írták

  • 14. Harcimarcy 2013. november 08. 16:21
    „Kedves Katica! Ehhez igazán csak gratulálni tudok, én viszont 3 évvel többet tanultam, és még soha nem jutott volna eszembe erre hivatkozni :-(”
  • 13. katica174 2013. november 05. 18:51
    „Kedves Harcimarcy!
    Amit ön leírt, az teljes mértékben azt támasztja alá, amit én írtam, mert ezek szerint ön sem követte a rossz példát, hanem más utat választott! Az észt egyébként senki nem osztotta, én úgy gondolom ez a lehetőség azért van, hogy mindenki leírhassa a véleményét egy esettel kapcsolatban! Azt, hogy ki milyen körülmények közt nevelkedett meg senki nem tudhatja, nagyon megdöbbenne, ha én is beszámolnék a gyermekkoromról, amit erősen próbálok elfelejteni! "Pedamókus" nem vagyok, 20 évig tanultam azért, hogy tanár lehessek!”
  • 12. PetőPetra 2013. november 04. 11:03
    „Kérek mindenkit tartsa meg magának a rossz véleményét!!! Senkinek semmi köze.. és senki nem tudja mi volt a háttérbe mert tudtommal én éltem benne nem ti!!! Ennyit erről!!!”
  • 11. aggodo 2013. november 03. 14:48
    „Tehat,11 ev egy ember eleteert.Ami meg kevesebb is lesz,ha jol viselkedik a bortonben. Siman lehet ezutan gyilkolni.Gyilkosoke a jovo.
    USA-ban ezert halalbuntetes jar.”
  • 10. Harcimarcy 2013. november 02. 06:00
    „Imádom, amikor olyanok osztják az észt, akik nem a fenti körülmények közt nevelkedtek! Mi hárman voltunk testvérek, én voltam a középső, rám soha nem jutott ideje, szeretete anyámnak. (apám anyám elviselhetetlensége miatt a világ túl felére menekült, a nevelőapám elhunyt) Már 14 - 15 évesen azt hallgattam otthon: meddig zabálom a kenyerét, mikor takarodok el itthonról? Nos anyám okleveles vegyész volt, "művelt", diplomás ember. Számtalanszor próbáltam felnőtt fejjel normalizálni a viszonyunkat, nem lehetett vele! Ha az érettségi után nem menekülök el otthonról, már rég szabadultam volna anyagyilkosság miatt. Amikor a halál már kikönyökölt a száján, mégis a feleségemmel mi ketten mentünk be hozzá a kórházba hónapokon keresztül minden nap.
    Kedves Pedamókus néni, tudja Ön, hogy miért nem voltam a temetés óta - és nem is leszek soha - kint a sírjánál? Mert nem tudnám megállni, hogy ennek a velejéig rohadt jellemtelen senkinek le ne vizeljem a sírját!!!
    Lehet felháborodni :-)”
  • 9. Erzsike209 2013. október 31. 17:13
    „8. _csutak_ : Szerintem senki nem születik gyilkosnak, de az tény és való ö ANYA GYILKOS, és nem a körülmények áldozata nem kell a szülőket okolni, Nem is olyan régen volt a médiában hogy orvos házaspár gyermeke megölte a nagymamáját ez a gyermek mit látott ott hon az ö szülei tanult emberek voltak. A gyermekük még is gyilkolt. Martin már eltöltött egy kis időt a börtönben ha jól viselkedik akkor harmadolják a büntetését,utána éli az életét,de mi van a húgával tudom nagykorú tud már gondoskodni magáról, de az Édesanyja akkor is hiányzik neki nem pótolja senki sem.Hiába van barátja (élettársa)
    az Apukát és a családot elég jól ismerem, sajnos ez a tragédia már vissza nem fordítható.A gyerekből ne csináljunk már áldozatot. Szerintem keveset kapott, igaz ezt nem volna szabad írnom( mint a család régi ismerőse) a fiatalok nem akarnak dolgozni csak szórakozni. KI VÉTELEK mindig vannak és lesznek.”
  • 8. _csutak_ 2013. október 31. 16:33
    „@katica174:
    Püff neki kedves tanárnő!
    Nagyon nem egyezik a véleményünk.
    Tudom, lehet genetikai oka annak ha valakiből gazember lészen, de bizony az élete első három négy éve determinálja azt, hogy mi / ki lesz a felnövő csecsemőből.
    Az idő alatt pedig a család az a hely ahol van!
    Le kellene venni a pedagógus szemüveget (ahogy a lányom - szintén tanár:) - szokta mondani) és egyszerű mezei emberként kell vizsgálni a dolgot.
    Soha nem egy oka van egy ilyen tragédiának, de jelen esetben a szülők felelőssége egyértelműen kimondható.
    Az anya megkapta a büntetését már csak az apára vár a sorsa.”
  • 7. katica174 2013. október 31. 14:17
    „Kedves mindenki!
    Én tanítottam ezt a gyereket, 2 évig,és tudomásom szerint az anyukája egy rendes nő volt, az apja viszont tényleg ivott.
    Na most, azért mert ilyenek voltak a szülei, azért még válhatott volna rendes ember belőle, de ő nem nagyon akart se tanulni, se dolgozni. Egy szakmát se szerzett, pedig esze lett volna hozzá, csak azért valamit kellett volna tennie. Én úgy gondolom, hogy azért mert valakinek ilyenek vagy olyanok a szülei, a rossz tetteinket erre az okra felnőtt fejjel már nem háríthatjuk! Mert 21 évesen már nem gyerek senki, hanem felnőtt ember, tehát a tetteiért nem a szülei a hibásak!”
  • 6. _csutak_ 2013. október 31. 09:05
    „@ Erzsike209 :
    Mindenki embernek születik!
    Az pedig, hogy mi lesz belőle az bizony a szülők és a szűk környezet dönti el.
    Aki ilyen apától származik és ilyen igénytelen anyától, az bizony áldozat!
    Lehet ha az én gyerekem akkor ma egyetemre járna.
    Tudom miről beszélek, mert felneveltem más gyerekét, akiről a nagyszülők lemondtak, ma megbecsült dolgozó.
    A szülők és a szűk környezet felelőssége nem hangsúlyozható eléggé, ebbe beleértem az elemi iskola pedagógusokat is.”
  • 5. Erzsike209 2013. október 31. 06:49
    „A gyilkosnak sokkal többet kelet volna kapnia, ne hogy már ő legyen az áldozat. A tesójával mi lesz ki neveli tovább, úgy tudom a szülök el váltak. Én minden gyilkost vinnék a bányába dolgozni, nem a népek adójából kellene eltartani öket,Dolgozni nem fog bent sem, csak majd kondizik. ki jön éli majd az életét tovább mint ha mi sem történt volna.
    akkor is csak egy anyagyilkos marad.Úgy tudom bent sem szeretik az anya és a gyermek gyilkosokat.”
  • 4. mazsolaszolo 2013. október 30. 21:01
    „Hagyjuk már ezt az "anyagyilkos" kitételt. Mintha egy ember többet érne azzal, hogy anya? Még ha anya lett volna, de csak egy nő volt, aki biológiailag alkalmas volt a szerepére, de egyébként nem. Megszülte és tönkrezúzta a lelkét. Akárcsak az apuka.

    Nagyon-nagyon sajnálom a kölyköt, mert ha van, ami elszomorít, akkor az, ha látom, hogy végtelenül gonosz, önző szülők hogyan tesznek tönkre egy ártatlan gyereket - kevés gyerek születik ám pszichopatának! -, és még jobban elszomorít, amikor ostoba és korlátolt bírók 11 éveket szabnak ki egy ilyen nyomorult gyerekre. A gyilkosság az gyilkosság - ez kétségtelen. kapjon érte büntetést. De ha már nincs madzag, akkor próbálunk már MÉRLEGELNI, jó? Próbáljuk már a bírói pulpitusról is figyelembe venni pszichiátriai szakvéleményeket és súlyozzunk, jó?

    Az áldozatból átesett szegény az agresszori oldalra - MIÉRT nem látta IDŐBEN senki?! MIért nem segített neki senki?!

    Most ül 11 évet gyilkosként - holott valójában ő az igazi áldozat. És ha szabadul, mi lesz vele egy korlátolt, előítéletes, megbélyegző és ostoba Magyarországon? Hogyan fog második esélyt kapni az életre?

    Szegény kölyök. :( :(”
  • 3. xenopus 2013. október 30. 16:42
    „Igy is kell csinálni, az ilyeneket kivonni a forgalomból. Gondolkodjon el (-ha tud-) mit is tett...”
  • 2. _csutak_ 2013. október 30. 14:22
    „Majd kettő hónappal az inzultus után végre megmozdult a magyar jogszolgáltatás!
    Az unokáim iskolavezetőjének meg kell majd győzni az ügyészséget az álláspontjukról, mert szerintük semmi köze sem az iskolának sem a portásnak ahhoz, hogy ki vitte el az unokáimat!
    Szerencsére a legfőbb ügyészség hivatalból üldözendőt látott a cselekményben és a gyámügy is ráncolgatja a szemöldökét.
    Amellett én vagyok az a nagyapa, aki feleslegesen szítom az indulatokat.
    Ezt meséljék el Szita Bence édesapjának!

    Szóval ha valóban mindenki csak annyit tartana be az írott és íratlan jogból amennyit illik, sok emberélet megmaradna.
    Ha a pszichiátria ki merné mondani, hogy ők képtelenek a kezelhetetlen agressziójú emberekkel mint kezdeni, máris sok nem erre a nyílt világra való ember élhetne nyugodtan zárt falak mögött.
    Ezzel sok felnövő gyerek jövője szebb lenne.”
  • 1. axon 2013. október 30. 12:48
    „Én sem csípek pár rokonomat, de azért nem ölöm meg őket.
    Az, hogy ilyen rossz szülei voltak, nem mentség a gyilkosságra. Messzire el kellett volna kerülnie az anyját és új életet kezdenie. Huszonegy évesen még annyi minden lehetséges, ezt rendesen eltolta.
    Az orvos akihez járt, remélem minimum szégyelli magát. Látnia kellett a fiún, hogy be van kattanva.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lázár János a jelölt

Lázár János képviselő-jelöltségét támogatják a Fidesz helyi szervezetei a Csongrád megyei 4-es,… Tovább olvasom