Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Tornacsuka és munkaruha vásárhelyi hímzéssel

Hódmezővásárhely - Hímzett tornacipő, munkaruha, ékszer és táska – ötletesebbnél ötletesebb tervek érkeztek a vásárhelyi polgármesteri hivatal pályázatára, ahol a hagyományosat kellett ötvözni a kortárs divattal. A 40 alkotásban egy a közös: a vásárhelyi motívum. A legjobb terveket a Hódfó hímzőműhelyében valóra is váltják.
Tornacipőre álmodott jellegzetes vásárhelyi hímzésből díszítést Zsibók Emese. A 20 éves vásárhelyi lány szerint egy tornacsukánál – főként a mai fiatalok körében – nincs modernebb. A vásárhelyi polgármesteri hivatal által kiírt pályázatnak pedig pontosan ez volt az egyik a célja, a hagyományosat, azaz a hímzést ötvözni a modernnel, a kortárs divattal. Emese elárulta: nagyon szeretné megtanulni a hímzést, nemcsak a vásárhelyi mintát, hanem a kalocsait is. Érettségi után a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola vásárhelyi, képzőművészeti szakán szeretne továbbtanulni.

A hímzett tornacsuka mellett több különleges elképzelést is beküldtek a pályázók. A szintén vásárhelyi Radics Márk egy komplett munkaruhát – sisakot, kesztyűt, kantáros nadrágot, kabátot – tervezett vásárhelyi motívumokkal. Miért munkaruha? Most végez a képzőművészeti egyetemen, ahol a szokatlan párosítására tanítják őket, ugyanakkor számára is aktuálissá válik a munkahelykeresés, a munkahelyteremtés pedig egyébként is fontossá vált manapság – sorolta.

A fantáziadús tervek közül a három legjobb nem csak papíron látható majd. a szerző felvétele
A fantáziadús tervek közül a három legjobb nem csak papíron látható majd. 
A szerző felvétele

Összesen 40 pályamunka érkezett az ország különböző részeiből – tudtuk meg Pap Gizellától, a polgármesteri hivatal művészeti referensétől. Elmondta: Vásárhely tavaly csatlakozott a környezeti értékek védelmét hirdető Cittaslow, azaz nyugodt város mozgalomhoz. A pályázat pedig jól illeszkedik a célkitűzéseihez, ilyen például a hagyományok népszerűsítése. 20–60 évesig, profik és amatőrök, nők és férfiak juttatták el ötleteiket Vásárhelyre. A ruhák mellett ékszerek, szandálok, táskák tervei is érkezetek. A változatos repertoárban csupán egy a közös: a vásárhely hímzés. A 3 legjobb munkát a közelmúltban Schiffer Miklós stílustervező, tanácsadó, valamint Velich Rita, a Magyar Állami Operaház jelmeztervezője és Chappon Adrienne, a vásárhelyi Hódfó igazgatója közösen választotta ki. A tervek szerint az augusztus 20-i városi ünnepségen derül majd ki, melyek a győztes alkotások, és mely ötletek válnak valóra. A Hódfó hímzőműhelyében ugyanis megvarrják ezeket. A többiek terveit pedig kiállításon láthatja majd a közönség.

Olvasóink írták

  • 1. surly83 2011. június 27. 07:40
    „több képet, publicitást! nem csak a hülyeség a fontos, hanem a kultúra is!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hajas László a VásárHairről

Péntektől vasárnapig rendezik meg Vásárhelyen a partner- és testvérvárosok találkozóját, a Városok Ünnepét. Tovább olvasom