Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Török kori település Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - A vásárhelyi Eötvös József Szakközépiskola és a volt Központi Általános Iskola közös udvarán már az új városi sportcsarnokot és mélygarázst építő kivitelező cég munkásai dolgoznak, őket azonban megelőzték a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ régészei, akik török kori település maradványaira bukkantak. A restaurálás felével már végeztek.
Az Örökségvédelmi Hivatal által elrendelt régészeti feltárások augusztus közepére befejeződtek a vásárhelyi Eötvös József Szakközépiskola és a volt Központi Általános Iskola közös udvarán. Október elejétől a kivitelező cég, a K-Art Építész Stúdió Kft. dolgozik a területen, és a tervek szerint a helybeliek 2008 szeptemberében vehetik birtokba az új városi sportcsarnokot és az alatta helyet kapó mélygarázst. De a Tornyai-múzeum szakemberei sem fejezték be a munkát, szinte laboratóriumi körülmények között restaurálják a tárgyakat.

Szinte laboratóriumi körülmények között restaurálják a tárgyakat.
Fotó: Tésik Attila

– Rendkívül értékes leletanyaghoz jutottunk – mondta Tóth Katalin, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ régésze, muzeológusa, a feltárás vezetője –, XVI–XVII. századi, török kori település maradványaira, nyomaira bukkantunk, valamint találtunk a Krisztus utáni II–IV. századból származó szarmata településrészt is. Már ötven-hatvan kiegészíthető edényt sikerült azonosítanunk, restaurálnunk.

A tervek szerint haladnak

A kivitelező cég, a K-Art Építész Stúdió Kft. a tervek szerint halad a sportcsarnok és mélygarázs munkálataival. Az alapozással végeztek, elkészültek a pinceszerkezet kialakításával és a födém építésével is, és kész lett november végére, ahogy kalkuláltak, a mélygarázs szerkezete is – tudtuk meg Kiss Ferenc építésvezetőtől. Jelenleg a pinceszivárgó építése, a függőleges fal szigetelése és a födémpallók elhelyezése folyik.

A mintegy 2500 négyzetméternyi területről az elvégzett próba- és megelőző feltárás eredményeként elsősorban török kori emlékek kerültek elő. Ez a harmadik, de egyben a leggazdagabb ilyen hely Vásárhelyen: még a hetvenes években a Bocskai utcai buszpályaudvar építésekor, majd jó tíz évvel később a Kossuth tér sarkán álló református ótemplom mellett talált Bokorné Nagy Katalin a török kori időkből nyomokat.

A török rétegből felszínre hoztak faragott csontnyelű vaskést, lószerszámokat (zablát, kengyelt, patkót), üvegedény darabjait, három pénzérmét – utóbbiak sokat segíthetnek a keltezésben, a kormeghatározásban –, bronztűt, bronz- és kerámiaedényeket, és még számos használati tárgyat. Ezek árulkodnak az akkori életmódról, szokásokról.

– Nem tudjuk, mekkora lehetett a település, csak a 2500 négyzetméternyi területet tártuk fel, de valószínűleg folytatódik a belváros alatt. A szarmata időszakból csupán néhány árok és cölöplyuk került elő, ebből arra következtettünk, hogy a telep szélét találtuk meg. Jövőre kiállítást is tervezünk a felszínre került anyagból.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Skót táplálkozási szokások nyomában

Hódmezővásárhely - Két hónapot töltött ösztöndíjasként Skóciában Pótáriné dr. Hojcsi Zsuzsa. Tovább olvasom