Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 7°C Még több cikk.

Törölték a vásárhelyi szégyenlistát

Hódmezővásárhely - Törölni kell a vásárhelyi „szégyenlista" adatait, mivel az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek mondta ki és megsemmisítette a város közgyűlése által alkotott szabályokat – fogalmazott tegnapi közleményében Jóri András adatvédelmi biztos.
Megírtuk: tavaly júliusban az önkormányzat nyilvánosságra hozta azok neveit, akik rászorulónak vallották magukat, mégsem vették át a megítélt támogatást, vagy visszautasították a felajánlott munkát. A több mint 300 nevet és születési dátumot tartalmazó lista a város honlapjára került fel.

Az adatvédelmi biztos korábban határozatban rendelte el az adatok törlését, a határozatot azonban Hódmezővásárhely bíróságon támadta meg. A keresetet a Fővárosi Bíróság elutasította. Tavaly a város közgyűlése úgy módosított egy önkormányzati rendeletet, hogy az álláspontja szerint jogalapot teremtett a lista közzétételére. Az Alkotmánybíróság szerdán alkotmányellenesnek mondta ki és megsemmisítette a vásárhelyi közgyűlés által alkotott szabályokat.

A város tegnap közleményben reagált. „Önkormányzatunk megköszöni az Alkotmánybíróság ítéletét, és tiszteletben tartja Jóri András adatvédelmi biztos véleményét is. A felelősségi lista már eltávolításra került a város honlapjáról, a sajtó megtisztelő érdeklődését kihasználva azonban szeretnénk kiemelni, hogy a felelősségi listán szereplő eredetileg több mint 300 név néhány hónap alatt kevesebb mint egy tucat névre szűkült, ami azt jelenti, hogy a nyilvánosság erejével sikerült több mint 280 visszaélőt kiszűrni és ugyanennyi ténylegesen rászoruló polgárt bevonni a város támogatási rendszerébe. Értük megérte vállalni a Jóri András által kezdeményezett vizsgálatokat, eljárásokat. Az élet végül bizonyította: a felelősségi lista nem a rászorulók ellen, hanem értük jött létre, városunk pedig nem tett mást, mint a jogkövető polgárok érdekeit védte meg."

Olvasóink írták

  • 5. borcsa02 2012. január 02. 12:02
    „Eddig se volt hozzáférhető.”
  • 4. pixelplus 2012. január 01. 20:47
    „alkotmányellenes? meg kéne nézni, hogy a lista létrehozásával meg karbantartásával mennyi önkormányzati munkaóra ment el és kifizettetni azt a jópár millió forintnyi bért azzal aki jogszerűnek nyilvánította és felelősséget vállalt érte - hiszen nyilván van egy nagytudású szakember aki okézta a projektet.”
  • 3. DMagóg 2011. december 31. 12:54
    „"... városunk pedig nem tett mást, mint a jogkövető polgárok érdekeit védte meg."

    Igaz, hogy jogsértést követtek el, de szankció az nincs! Én, a családom érdekében követek el jogsértést, akkor mentesülök a következmények alól? Egy bocsánatkérés elegánsabb volna, no de itt a törvényesség már huszadrangú kérdéssé vált! Már amikor Ők sértik meg!”
  • 2. papika56 2011. december 31. 12:51
    „Hofi mondta egykor , mikor kinyitotta az újságot : " Ma kilopott ? ......"
    Budai Gy. viszont összeállíthatna egy olyan listát az elmúlt 21 évről ---ki--mennyit lopott el az országtól !!!! büntetlenül, párszíntől függetlenül !!!!!
    BUÉK !!!! MINDENKINEK !”
  • 1. Power 2011. december 31. 09:52
    „"Képviselőink" bölcsessége nem ismer határokat...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lázár János: Jövőre új rendszer lesz

Hódmezővásárhely polgármestere szerint több szempontból is mintát ad az országnak a város. Lázár Jánost év végi összegzésre kértük. Tovább olvasom