Délmagyar logó

2018. 01. 20. szombat - Fábián, Sebestyén -2°C | 7°C Még több cikk.

Tóth Ernő jelölt, de folyik a nyomozás

Két visszautasítás után harmadszor már nyilvántartásba vették országgyűlésiképviselő-jelöltként Tóth Ernőt a MIÉP és a Kisgazdapárt színeiben. Az általa benyújtott ívek miatt azonban nyomoz a rendőrség. A politikus azt mondja, a gyanú alaptalan.
– Az hittem, lefordulok a székről, és infarktust kapok – érzékeltette tegnapi sajtótájékoztatóján a vásárhelyi Tóth Ernő, hogy érezte magát, amikor megtudta: a választási bizottság (OEVB) nem fogadta el 8 ajánlóívét.

– Február 17-én vettem fel a nyomtatványokat, pár nappal később úgy számoltuk, hogy a szükségesnél valamivel több aláírás jött össze. Amikor leadtam, kiderült: 438-at fogadtak el érvényesnek. Tovább gyűjtöttünk. Amikor a második körben is leadtam, kaptam egy nyomtatványt, hogy leellenőrizték, és 510 érvényes. Ezután viszont arról tájékoztattak, hogy csak 451-et fogadtak el, pótolnom kell a hiányt – idézte fel Tóth Ernő. Fellebbezett, úgy érvelve, nem életszerű, hogy aki ezt a határozatot hozta, ismeri a választókörzetben lakók aláírását, ilyen alapon bármelyik jelöltet meg lehetett volna vádolni. Hétfőn újra elkezdte a gyűjtést, és az utolsó pillanatban leadta az íveket. Már megkapta a határozatot is arról, hogy nyilvántartásba vették.

– Tény, hogy Tóth Ernőtől február 26-án 510 érvényes aláírást rögzítettünk – mondta a történtekről Korsós Ágnes, a Csongrád megyei 4-es számú körzet választási irodájának vezetője. – A választási iroda azonban csak az ajánlók adatainak hitelességét vizsgálhatja, ezek rendben voltak. Az este összeült választási bizottság, amely az aláírásokat is vizsgálja, feltűnt: nyolc íven feltehetőleg nagyon hasonlóak a szignók. Ezért döntött úgy, hogy a 8 lapon lévő 59 ajánlót nem fogadja el. A bizottság hivatalból ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, Tóth Ernő a döntés miatt fellebbezett, ezt a Nemzeti Választási Bizottság érdemi vizsgálat nélkül elutasította. Később tényleg újabb íveket kért, és hétfőn, pár perccel a leadási határidő előtt visszahozott 20-at, két részletben, ezeken már volt elég érvényes ajánlás.

Információink szerint tegnap egy magánszemély Tóth Ernő nyilvántartásba vétele ellen fellebbezett a Nemzeti Választási Bizottságnál. Úgy tudjuk, azért, mert a második körben leadott ajánlóívekhez nem csatolta a szükséges nyomtatványt. Tóth Ernő azt mondta, erről semmit nem tud, minden nyomtatványt leadott az aláírásgyűjtő ívekhez.

Az OEVB feljelentése nyomán egyébként a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el. Tóth erre annyit mondott: nincs alapja a gyanúsításnak, és várja a végeredményt.

Korábban írtuk:

A Csongrád megyei 4-es választókörzet választási bizottsága február 28-án elutasította Tóth Ernő, a Kisgazdapárt és a MIÉP közös egyéni képviselőjelöltjének nyilvántartásba vételét. Az indoklás szerint összesen nyolc ajánlóíven kétséges volt az aláírások hitelessége. A jelölt a helyi választási bizottság határozata alapján így a szükséges legalább ötszáz helyett csupán 451 ajánlást mutatott be.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat honlapján nyilvánosságra hozott határozat szerint a bizottság hétfőn azonban – miután a jelölt megszerezte a hiányzó ajánlásokat - nyilvántartásba vette Tóth Ernőt.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pihenőpark létesül Vásárhelyen

Pihenőparkot alakítanak ki a vásárhelyi Népkertben, a Somogyi Béla utca és a bevásárlóközpontok között. Tovább olvasom