Délmagyar logó

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 3°C Még több cikk.

Tovább dagad a makói plakátbotrány

Hódmezővásárhely - Lázár János Hódmezővásárhelyen és Makón, valamint e városok környékékén kihelyezett plakátjainak megrongálása miatt a helyi választási bizottsághoz fordul a Fidesz - jelentette be Havasi Katalin.
A szombati Délmagyarországban és Délvilágban már beszámoltunk arról, hogy Kovács Sándor, makói fideszes önkormányzati képviselő és Bakos Tamás, a helyi pártszervezet alelnöke autóba ülve követett és rajtakapott a városban egy 3 fős csoportot, amely Lázár János plakátjait rongálta, átragsztotta. Akkor elmondták: érdekes, több párt plakátjait, megállító tábláit tönkretették, vagy elvitték a helyszínről, míg a kormányváltó erők és a Jobbik esetében ez nem jelmző.

Az ügy ma délben, Havasi Katalinnak, a Fidesz vásárhelyi szervezet elnökének Kossuth téren tartott sajtótájékoztatójával folytatódott. Az önkormányzati képviselő kijelentette: Makón és térségében 1 bűncselekmény és 15 szabálysértés történt, melyeknek egy csanápalotai és több makói gyanúsítottja van. Havasi azt is elmondta, a Jobbik országgyűlésiképviselő-jelöltjének, Kiss Attilának az autóját is látták a közelben, valamint a makói képviselők tájékoztatása és a vásárhelyi városi televízió információi alapján, kiderült, az elkövetők a Jobbikhoz köthetők és a csanádpalotai illető, D. István elismerte a bűncselekmény elkövetését (tette, ahogy elmondták, meghaladta az 50 ezer forintos határt).

– Gyáva, alamuszi, nem férfihoz méltó cselekedet este, éjszaka rongálni a plákátokat, furcsa kampánytaktika ez – mondta Havasi Katalin, aki még hozzáfűzte: ez olyan, mintha a gyengébb futó úgy akarna nyerni, hogy ellopja az esélyesebb cipőjét. A Fidesz helyi csoportjának vezetője még elmondta: Makón és környékén 300 plakátot, valamint 400 megállító táblát rongáltak meg, vagy loptak el, amit, a magas szám miatt, csak részben tudtak pótolni. Az eset miatt jelentést tesznek az országos és a helyi választási irodánál.

Az esettel kapcsolatban megkerestük a „megtalált" jobbikos képviselő-jelöltet, dr. Kiss Attilát, aki kijelentette: Csanádpalotán nem működik aktív szervezetük, illetve D-kezdőbetűjű és István keresztnevű tagjuk – ezt tiszta lelkiismerettel kijelentheti – nem volt, és most sincs. – A céges autómat könnyen láthatták valamelyik hirdetmény közelében, hiszen Makón 50 méterenként található Lázár- vagy Varga-plakát, nekünk messze nincs ennyi, mert a kampány alatt nem akartunk plakátháborút folytatni – mondta el megkeresésünkre dr. Kiss Attila.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Szenti Szabolcs százados megkeresésünkre annyit mondott: plakátrongálás miatt több elkövetőt elfogtak, Makón és Hódmezővásárhelyen egyaránt, de párthovatartozásukat soha nem vizsgálták, ez nem feladatuk.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átadták a felújított székkutasi sportcentrumot

A sportcsarnokot elsősorban a diákok fogják használni, amely a kormányzat által kiemelt programként kezelt mindennapos testnevelés számára teremt méltó és rendezett körülményeket. Tovább olvasom