Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Továbbra sem épül az egészségház

A mártélyi önkormányzat hosszú távú programjában két nagy beruházás szerepel. Az egyik, a csatornázás idén befejeződik, az egészségház építése viszont továbbra is csak terv marad. A falu saját erőből képtelen ezt megoldani, de jelenleg egyetlen olyan pályázati lehetőség sincs, amelyet igénybe vehetne.
A Petőfi utcai rendelő több mint negyvenesztendős, felújítani már nem érdemes. Fotó: Tésik Attila
A mártélyi egészségügyi ellátásban egyelőre marad minden a régiben. A háziorvosi rendelő és a fogászat a Petőfi utcában várja a betegeket, a csecsemőgondozó és a gyógyszertár pedig külön-külön épületben működik. A két rendelőnek otthont adó Petőfi utcai ház több mint negyvenesztendős. Az állapota annyira leromlott, hogy nem érdemes teljesen felújítani. A vállalkozó fogorvos, illetve a háziorvos is kisebb-nagyobb karbantartásokat végzett már, de a megoldást egy teljesen új épület jelentené.

– Amikor módosítottuk a falu rendezési tervét, két hosszú távú beruházást is belevettünk. Az egyik, a csatornázás az idén befejeződik, de a másikra, az új, modern egészségház építésére sajnos egyelőre semmi esélyünk – nyilatkozta Balogh Jánosné polgármester.

A település vezetője hozzátette, a falu saját erőből ezt képtelen megvalósítani, ezért állami támogatást vennének igénybe. Folyamatosan figyelik a kiírásokat, de egyetlen egy olyan pályázati lehetőség sincs, melyet kihasználhatnának. A Fő és a Községháza utca kereszteződésénél lévő telken állna majd az új egészségház, amelyben háziorvosi rendelőt, fogászatot, csecsemőgondozót és patikát alakítanának ki.

A nagyszabású tervnek még nem készült el a költségvetése. A polgármester szerint addig erre nem is szabad pénzt költeni, amíg nem találnak valamilyen támogatási formát.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb telekosztást terveznek Vásárhelyen

A nagy érdeklődésre való tekintettel újabb ingyentelekosztást tervez a vásárhelyi önkormányzat. Most… Tovább olvasom