Délmagyar logó

2018. 01. 16. kedd - Gusztáv -4°C | 4°C Még több cikk.

Turizmus és kereskedelem szakon indul a képzés

Hódmezővásárhely - A pótfelvételi ugyan még nem zárult le, de ami biztos: két szakra már összesen 61 diákot felvettek Vásárhely új főiskolájára. A turizmus-vendéglátás, valamint a kereskedelem és marketing képzés indul be a Városház utca 1. szám alatt. A volt SZTK épületének átalakításával szeptember első hetére készülnek el.
Szeptember elejére elkészül a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Hódmezővásárhelyi Regionális Tudásközpontjának épülete. A Városház utca 1. szám alatti, egykori SZTK külső homlokzatán már befejezték a hőszigetelést, és 70–80 százalékban a nyílászárók cseréjét is. Az épület belsejében jelenleg mintegy 700 négyzetméternyi gipszkarton falat alakítanak ki, és 4 vizesblokk szerkezete már teljesen megújult – sorolta Mucsi László, a polgármesteri hivatal városfejlesztési és üzemeltetési irodájának vezetője.

A BKF vásárhelyi épületében idén a pincét, a földszintet, valamint az első emeletet korszerűsítik, jövőre teszik rendbe a második szintet. Az önkormányzat ingyen biztosítja a magánfőiskola részére az ingatlant, de az továbbra is a város tulajdona marad. A felújítás költségeit 50-50 százalékban állják, de Vásárhely legfeljebb 150 millió forinttal járul hozzá.
Szeptembertől már főiskolások tanulnak a volt SZTK átalakított épületében. Fotó: DM/DV
Szeptembertől már főiskolások tanulnak a volt SZTK átalakított épületében.
Fotó: DM/DV

A magánfőiskola és az önkormányzat közösen pályázott 114 millió forintra, amelyet – siker esetén – energetikai korszerűsítésre fordítanak.
Négyszázan jelentkeztek a BKF vásárhelyi képzéseire, 126-an első helyen jelölték meg a főiskolát. A legtöbben a turizmus-vendéglátást, valamint a kereskedelem és marketinget választották. Végül ez a két szak indul majd szeptembertől. A fotográfia és a kézműves szak az államilag támogatott helyek hiányában nem indul. Miután a pótfelvételi eredménye augusztus végén derül ki, a végleges hallgatói létszámot még nem lehet tudni, 61 diákot viszont már biztosan felvettek. A turizmus-vendéglátás, valamint a kereskedelem és marketing szakra eddig ennyi fiatal jutott be.
Az utóbbin 17-en állami finanszírozású, 5-en pedig költségtérítéses (félévente 170 ezer forint) képzésben tanulnak. A turizmus-vendéglátás esetében 33 állami finanszírozású és 6 költségtérítéses (félévente 190 ezer forint) hallgató lesz – hallottuk Solti Pétertől, a magán-felsőoktatási intézmény főtitkárától. Picit ugyan több hallgatóra számítottak, de a diákok a vártnál alacsonyabb pontokkal érkeztek – mondta a főtitkár. A turizmus-vendéglátásnál az állami finanszírozáshoz 315 pont, a költségtérítéseshez 208 pont, míg a kereskedelem és marketinghez 304 pont, a költségtérítéseshez 226 pont kellett. A pótfelvételi már csak a költségtérítéses képzésre szól.

Olvasóink írták

  • 9. promto 2011. augusztus 13. 09:03
    „Termelő munkahelyeket kellene teremteni nem kereskedelmi multikat idehozni.A főiskola nem rossz ötlet ha a végzősöknek lesz is munkahely biztositva.”
  • 8. UtólagKapitány 2011. augusztus 12. 09:58
    „Ez nem Vásárhely főiskolája, csak itt van az intézmény, de semmi más közünk hozzá...”
  • 7. mivan? 2011. augusztus 11. 21:09
    „Azt hiszem, hogy ezt az egész cirkuszt nagyrészt pont a kerámiaképzés miatt csinálták. Az állam nem finanszírozta ezt a szakot szerintem...”
  • 6. booo 2011. augusztus 11. 20:50
    „Magániskola, semmi haszna nem lesz a városnak. -szerintem.”
  • 5. abai 2011. augusztus 09. 21:43
    „És hol az a nagy garral bejelenett kerámiaképzés? Ez érdekelne mindenkit.”
  • 4. skid 2011. augusztus 09. 07:53
    „Én általában nem értek egyet Lézerrel, de a sulit támogatom.”
  • 3. Lixus_kzs 2011. augusztus 08. 20:18
    „Mi lett volna vajon szegedből, ha sosem lett volna egyetem. Ezen kellett volna elgondolkodni kedves kommentelők. Egy oktatási intézmény befektetés a jövőbe.”
  • 2. hajnalka 2011. augusztus 08. 18:57
    „Ezt csak egy ember látja át, de ő már (saját megítélése szerint) magasabb kategória.
    Talán az albérletek kiadhatósága növekszik. Esetleg néhány ember munkát kap, mint szükséges személyzet. Vagy változatosabbá válik a közmunka kínálata.
    Egyik sincs arányban a befektetéssel.”
  • 1. booo 2011. augusztus 08. 18:33
    „Nagyon kell hajrázniuk, nemsoká becsengetnek és elég sok mindent meg kell még csinálni!
    Elárulhatná valaki hozzáértő hogy a városnak -mint közösségnek- hogy lesz ebből haszna vagy bevétele, valahogy nem látom át a dolgot.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ávéd doktor gyűjteménye

Valószínűleg az ország legnagyobb, magánkézben lévő orvostörténeti gyűjteményét őrzi Ávéd János mindszenti háziorvos. Tovább olvasom