Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Tűzrevaló Vásárhelyen - már a bútorboltból is

Hódmezővásárhely - Esténként néha szúrós füstszagot lehet érezni Vásárhelyen: elkezdtek fűteni a kályhákban, sparheltekben is. A kerti és egyéb hulladék már fogyóban, most következik a szenes, fás időszak. Az emberek találékonyak – ahogy a kereskedők is: már bútorbolt is árul tüzelőanyagot.
Esténként fojtó, szúrós füstszagot lehet érezni a vásárhelyi hódtói városrészben is, pedig ott túlnyomó többségben csak távfűtött panelek állnak. A vegyes tüzelésű kályhákban a tiltás ellenére ég a műanyag, kerti és háztartási szemét, minden, ami csak meggyullad, hiszen a szén és a tűzifa sem olcsó. A gáz árának emelkedése ennek az árát is maga után húzta – szépen csöndesen.

Tegnap már sokan vásároltak fabrikettet Vásárhelyen. Fotó: Tésik Attila

– Tudom, hogy nem szabad, de nálunk a kerti hulladék mellett a műanyag fólia és az üdítőspalack is a kályhában végzi – árulta el egy, a neve elhallgatását kérő férfi. Hozzátette, tartanak ugyan a sparheltből időnként kiszivárgó sárgás füsttől, ám nem sok választásuk van, ha melegedni akarnak: a nyugdíjukból nem nagyon futja szénre vagy tűzifára.

Gally- és nyesedékgyűjtés

Az önkormányzat az idén is megszervezte, hogy az arra rászorulók ingyen gyűjthessenek gallyat és nyesedéket a Kása-erdő területén, ez kiegészítő fűtési támogatás. A gyűjtéshez mindenképpen engedély kell, ezt a polgármesteri hivatal 28-as szobájában hozzáférhető formanyomtatvány kitöltésével lehet igényelni, naponta reggel fél 8 és délután 4 óra között. Drahota Lilla városi főkertésztől megtudtuk, az akció egész télen tart. Évente 150 engedélyt adnak ki, most ötvennél tartanak.
A város két nagy tüzéptelepe közül az egyiken csak kétféle tüzelőt tartanak: ötezer kalóriás brikettet – mázsája 4200 forint – és az akác tűzifát, melyből 100 kiló 2600 forintba kerül. Nagyobb a választék a másik telepen, ahol a legdrágább a lengyel lángborsó – mázsája 3930 forint –, a cseh darabos szén viszont 2570 forint. A hasábos akácfát 2070 forintért adják. A korábbi évek egyik népszerű tüzelőjét, a kisebb jövedelműek által oly kedvelt faháncsot azonban már nem lehet kapni.

Újdonságnak számít viszont a fabrikett, ami nagy nyomás alatt szögletes formára préselt, szárított keményfa. Ezért – mint tegnap is tapasztaltuk – sorban állnak a vásárlók, meglepő módon ezt már bútorboltban is kínálják.

– Kisebb csomaggal is lehet venni, és ez pontosan lemérhető, nagy hőérték, kevés hamu, amit aztán ki lehet szórni a kertben – mondta a legfontosabb előnyöket Albert János. Ára azonban a jobb barnaszenekével vetekedik, hiszen egy mázsa 3600 forintba kerül. Egy tízkilós csomagot 360 forintért már haza lehet vinni.

– Két évvel ezelőtt vettünk egy bálás kazánt, s azóta is leginkább bálával tüzelünk; közben persze a gázkazánt sem szereltettük le – mondta Komlós Péter. Kis bálákat készíttetnek a szalmából, amely saját földjükről való.

– Dolgozni kell vele, többnyire mégis megéri ezzel tüzelni. Persze mindig utóbb, tél végén derül ki, hogy melyik lehetett volna a legolcsóbb fűtés.

Olvasóink írták

  • 3. eprjesi gyorgyne hmvhely eva utca 5 2008. október 19. 19:54
    „panelhazakba lakokat kizsakmanyoljak.rezsi meg a torlesztes havi 70 80 ezer ft .felkopik az ember alla.”
  • 2. eperjesi győrgyne 6800 eva u 5 5e 5 2008. október 19. 19:41
    „tavfutetes lakasban lakunk .felszereltekfutesszabalyzot ugyan anniit fizetunk mint az elozo honapban .minimal berbol nem lehet megelni.kormany valtas kellene minel hamarabb”
  • 1. kozmane dombi kiss margit 2007. október 30. 13:54
    „cserepkalyhat rakattunk az előszobaba és 80 negyzetmetert fütünk.gazfütest melözzük .szeneskallyhaban minden haztartasihulladekot eltüzelünk IGY OLCSOBB”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hetvenezer a dohányzásról való leszokásért

Hódmezővásárhely - Közel hetvenezer forinttal – a teljes gyógyszerköltséggel – segíti… Tovább olvasom