Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 22°C Még több cikk.

Újabb szakma tűnhet el: tizedére csökkent Vásárhelyen a lovas kocsis fuvarozók száma

Hódmezővásárhely - A hetvenes években még 54-en, manapság már csak 5-en fuvaroznak lovas kocsival Vásárhelyen. Nekik havi egy-két megbízásuk akad. Pár éven belül eltűnhetnek az utakról a „lóvontatású szállítójárművek".
Vásárhelyen a 70-es években 54 lovas kocsis rendelkezett iparengedéllyel, s minden mozdíthatót szállítottak – tudtuk meg Perényi Jánostól, a helyi Gazdasági Egyesület ügyvezetőjétől. Nemcsak a városon belül fuvaroztak, a környező településekre, valamint Szentesre, Szegedre és Orosházára is vittek például betongerendát, faanyagot, téglát. A Tüzépnél olykor 30–40 fogat várt a sorára.

– Édesapám is fuvaros volt, én 1964 óta foglalkozom ezzel – mondta a 75 éves Papp Ferenc. – A hetvenes évek közepéig nem panaszkodhattam, megéltem belőle. Naponta több fuvar akadt, szállítottunk mindent – testvéreim, János és István is segített –, sódert, homokot, téglát, takarmányt, még bútort is vittünk.

Akkoriban négy lóval, két kocsival űzte az ipart, mára a 19 éves Betyár maradt (mert földjükön megterem számára a takarmány), viszont három jármű áll a Jókai utcai udvaron. Megrendelés alig van, „ez csak arra jó, hogy megjártassam a lovat" – jegyezte meg. Az emberek kisteherautóval, utánfutóval oldják meg a szállítást. Balogh István (72) is erre panaszkodott, neki a 80-as évek elejéig ment jól. Az ő famíliájuk is fuvaros, édesapja és testvére is ezzel foglalkozott.

Az utolsó lovaskocsis fuvaros mohikánok egyike, Papp Ferenc Fotó: Veréb Simon
Az utolsó lovaskocsis fuvaros mohikánok egyike, Papp Ferenc.
Fotó: Veréb Simon

– A mi generációnkkal kihal ez a szakma, mesterség, pár éven belül nem poroszkálnak majd ilyen kocsik, fogatok a vásárhelyi utakon – közölte Balogh. – Nincs igény a lovas kocsis fuvarozásra, nincs dolog és nincs kereset.

Daru Imre (78) a Klauzál utca „házi" fuvarozójának számított évtizedekkel ezelőtt, manapság már csak saját célra használja a felújított járművet, amely elé két lovat foghat. Görbe Mihály (77) 1973-tól 1990-ig lovas kocsival szállított mindenféle portékát, de már akkor egyre jobban visszaszorultak, ezért váltott: eladta két fogatát, lovait és vásárolt egy UAZ kisteherautót. Ezzel még 19 évig, vagyis 2009-ig bírta a versenyt a motorizált világban. A járművek igénytelenebbek, nem kívánnak annyi törődést, gondozást, és hosszú távon olcsóbbak, mint a jószágok.

– Felgyorsult a világ, az emberek siettek, nem értek rá, és mi egyre lassabbnak számítottunk. Kiszorultunk a piacról, és lassan az utakról is eltűnnek a lovas kocsik – mondta Görbe.

Ezt a kijelentést támasztja alá, hogy az utóbbi fél évszázadban – mondta Perényi János – tizedére csökkent a vásárhelyi lovas kocsis fuvarozók száma: 54-ről (70-es évek) megközelítően 5-re, és nekik is alig akad munkájuk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝Nem te szültél, de te szeretsz˝

Három értelmileg sérült gyermekről gondoskodik a vásárhelyi Krajnyákné Horváth Margit, aki szerint a legfontosabb, hogy a lányok megtapasztalják: mit jelent a szeretet, az otthon, a család. Tovább olvasom