Munkatársunktól - 2008.03.17. 04:00
Hódmezővásárhely önkormányzata idén is meghirdette a 2004 óta megpályázható Bakay Lajos városi ösztöndíjat – jelentette be sajtótájékoztatón Tóthné Kecskeméti Katalin települési képviselő, oktatási tanácsnok, az önkormányzat oktatási, ifjúsági és sportbizottságának elnöke. – A támogatásra a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának, az SZTE Általános Orvos-, Gyógyszerész- és Fogorvostudományi Karának, az SZTE Gazdaságtudományi Karának, az SZTE Mezőgazdasági Főiskolai Karának, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemnek, valamint a Magyar Képzőművészeti Egyetem legalább másodéves hallgatói pályázhatnak. Az ösztöndíj havi húszezer forint, tíz hónapon keresztül folyósít a város.
A jelentkezők tanulmányi átlagának 3,51 felett kell lennie, illetve nyilatkozniuk kell arról, hogy a diploma megszerzése után Vásárhelyen szeretnének elsődlegesen elhelyezkedni. A pályázatokat március 25-éig lehet benyújtani a polgármesteri hivatal oktatási csoportjához. Az elbírálásnál előnyt élveznek a szociálisan rászoruló, illetve a városban vagy a megyében élő hallgatók. Az iskolalátogatási és a legutóbbi két lezárt félévről szóló tanulmányi igazolás mellett mellékelni kell a pályázathoz a jövedelemigazolást is, az ehhez szükséges adatlap letölthető a
www.hodmezovasarhely.hu honlapról vagy személyesen igényelhető a városházán, a 14-es irodában. Vásárhely önkormányzata a Bakay Lajos városi ösztöndíj keretében eddig negyvennégy fiatalt segített.