Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Újra víz folyik majd a 135 éves kútból

Hódmezővásárhely - 75 év után újra vizet ad majd az Alföld első artézi kútja Hódmezővásárhelyen. A Bakay-kút több mint 2 millió forintból újul meg.
Az idén 135 éves Bakay-kútról a közelmúltban írtunk. Akkor Harmat Péter vízügyi mérnök mesélte el lapunknak a kút történetét, amit 1880. június 28-án adtak át. A szakember elmondta, 1940-ben apad el, majd el is bontották, de ő megtalálta a darabjait, majd összerakta és a 100 éves évfordulóján a katolikus templom elé állították fel, rákötötték a hálózatra, de vizet a mai napig nem adott. A mérnök néhány hete arról álmodozott, hogy egyszer újra víz folyik a kútból.

135 év után újra víz folyik majd a Bakay-kútból. A szerző felvétele
135 év után újra víz folyik majd a Bakay-kútból.
A szerző felvétele

Most úgy tűnik, az álom hamarosan valóra válik, mivel az önkormányzat 2,2 millió forintot fordít a kút rekonstrukciójára, amely Návay Sándor szobrászművész közreműködésével valósul meg. A kúton található oroszlánfejeket pótolják, de a medence is új szigetelést kap. Várhatóan augusztus végére újra víz folyik a kútban.

A Bakay-kutat 135 éve kicsivel több mint 11 ezer forintból fúrták, majd adták át. 197,8 méteres mélységből percenként 66 liter vizet adott, ami most is olvasható a kút medencéjének oldalfalán, a márványtáblán.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öt nemzet a mezőváriak óvodájáért

Sokan váltottak jegyet a szombati néptáncgálára Hódmezővásárhelyen, amelynek bevételét óvodaépítésre fordítják. Tovább olvasom