Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

Útlezárások, pótlóbuszok - 2019-ig tart a tramtrain építése

2020-ban szállít először utasokat a tramtrain Szeged és Vásárhely között - hangzott el a beruházó NIF fórumán szerdán. A tesztüzem már 2019-ben elindul. Most biztos nem épül megálló Kishomokon, a buszjáratokat pedig a tramtrain indulásakor ritkítják.
– Vásárhely történetének legnagyobb közlekedésfejlesztése előtt állunk a tramtrainnel – közölte Hegedűs Zoltán alpolgármester a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. által meghirdetett szerdai lakossági fórumon. Majd elmondta, a városban élők milyen információkra lehetnek kíváncsiak – és ezzel véget ért a képben és hangban rögzíthető része a rendezvénynek. A fórumon ugyanis olyanok adtak tájékoztatást a NIF részéről a lakosságnak, akik a sajtónak nem jogosultak információt adni.
 
Sokan voltak kíváncsiak a tramtrainhírekre. Fotó: Imre Péter

A vásárhelyi városháza dísztermét majdnem teljesen megtöltő érdeklődőknek Horn Gergely, a NIF vasúti irodájának vezetője elmondta: országosan még ilyen ötlet sem született a műszaki megoldást tekintve, mint ez a villamosvasút. 2019 végére épül meg Vásárhelyen a 3,3 kilométeres vágányszakasz, és a tesztek után 2020 végétől szállíthat utasokat.
 

A rendszer továbbfejleszthető Makó, Szabadka, majd Orosháza és Békéscsaba felé. Szükség lesz a vasúti vágány átépítésére is, hogy a dízel és elektromos szerelvények óránkénti 100 kilométeres sebességgel haladhassanak. – Akkor hosszú hónapokig szünetel majd a vasúti közlekedés a két város között, és pótlóbuszok járnak majd – mondta az irodavezető.


Sokakat érinthet érzékenyen, hogy a tramtrain „csatasorba" állásával jelentősen ritkítják a Szeged és Vásárhely közötti helyközi buszjáratokat, az esetenként óránkénti 5-6-ról 1-2-re. Annyit még közöltek: a jegyárak nem haladhatják meg a jelenlegi busztarifát, vagyis a 465–560 forintot a két város között.
 

Molnár Richárd NIF-szakértő a közműkiváltásokról – jelentős részüket maguk a szolgáltatók végzik – tájékoztatta a lakosokat. Idén az Ady Endre és a Bajcsy-Zsilinszky utcán zajlanak és zárulnak ilyen munkák a vízi közművel. Az Adyn októberben félsávos, a Bajcsyn október-novemberben teljes útlezárásra lehet számítani. Lesznek olyan gázkiváltások – például az Andrássy úton –, amelyek csak jövőre kezdődhetnek.


A kivitelező jövőre kezdheti az Adyn, a Bajcsyn és az Andrássy egyes szakaszain a munkát – ezt már Bucsi Krisztián projektvezető mondta a Strabag részéről.

A lakossági kérdésekben ismét felvetődött, slágertéma volt az esetleges kishomoki megálló, Mag István és Kisné Vörös Judit is felvetette. A válaszban elmondták: most ez biztosan nem valósulhat meg, esetleg a következő ütemtervben.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Siralmas állapotban az egykori csőszház, még mindig nincs drótháló a vásárhelyi Kincses temető körül

Hosszú ideje nem sikerül rendbe tenni Vásárhely egyik református sírkertjének, a Kincsesnek a kerítését: továbbra sincs rajta drótháló. Szánalmas állapotú az egykori csőszház, és a régi sírok közül is néhány lassan az enyészeté lesz. Tovább olvasom