Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Válságban is jól megy az egyetemi sajt

Hódmezővásárhely - Minőségi áru gyártásával és a szállítási határidők pontos betartásával a válság idején is fönn tudnak maradni a kisvállalkozások. Ezt állítják a 7 embert foglalkoztató vásárhelyi „egyetemi" tejüzemben. A kft. tejmizéria idején is állja a versenyt.
Holland mintára és részben ottani gépekkel alapította meg egy támogatás révén az akkor még a debreceni egyetemhez tartozó vásárhelyi főiskolai kar a Boppe Tejfeldolgozó Kft.-t 1994-ben. A tejfeldolgozó épülete, illetve az alapberendezés ma is a kar tulajdonában áll. A csupán hét alkalmazottal, egy műszakban dolgozó cég át- és túlélte a tejipar eddigi válságait.

– Naponta 2-3000 liternyi, részben a mezőgazdasági kar tangazdaságából, részben helyi tehenészetekből származó nyers tejet dolgozunk fel – mondta lapunknak Kis Sándor ügyvezető. A cég profilja különféle tej- és savanyított tejtermékek, étkezési túró és különféle sajtféleségek gyártása.

– A tejágazat és a pénzügyi válság hatását egyaránt megérezzük. Az előbbire jó példa, hogy amikor két éve emelkedett a tej felvásárlási ára, szerződött partnereinktől átvettük a nyersanyagot, de a feldolgozott késztermék nem akart fogyni.

Kézzel festik a sajtgurigát. Fotó: Frank Yvette
Kézzel festik a sajtgurigát.
Fotó: Frank Yvette

A sajtjainkat végül nyomott, kétharmados áron voltunk kénytelenek értékesíteni. Az így keletkezett veszteségünket az év végéig már csak csökkenteni tudtuk – mondta. A mostani válság is érintette őket.

– A cukrászatok is megérzik a forgalomcsökkenést, tehát annyi árura nincs szükségük, mint korábban. Mi pedig épp nekik, neves budapesti és szegedi cukrászdáknak, illetve egy kereskedelmi cégnek szállítunk – tette hozzá.

Hogy bírják a versenyt, annak Kiss Sándor szerint az az oka, hogy prémium, azaz minőségi termékeket gyártanak, hosszú évek alatt bejáratott értékesítési kapcsolatokat alakítottak ki.

– A komolyan működő cukrászatoknak a minőség, a termékek frissessége, a pontos időben történő szállítás a legfontosabb, csak ezután következik az ár. Így ha valaki azzal állít be hozzájuk, hogy néhány forinttal olcsóbban adná a túrót, azzal nem állnak szóba. Előnyünk a nagy tejüzemekkel szemben, hogy mi a fejéstől számított 24 órán belül a cukrászatokba érünk a pasztőrözött tejjel. A nagyobbak ennyi idő alatt gyűjtik össze a feldolgozandó tejet – mondta Kis Sándor.

Olvasóink írták

  • 6. aranka2 2010. május 10. 08:55
    „Minden termékük a lehető legjobb, családunk évek óta csak ezt fogyasztja.
    A Hódi Pál utcán volt egy mintaboltjuk, sajnos bezárt. Egy sarokkal arrébb viszont, a Lázár utca legelején, a páratlan oldalon sok B-termék kapható.”
  • 5. Zsozsy 2010. május 09. 18:15
    „Nagyon szeretem én is a termékeiket és mindenkinek ajánlom fogyasztását!”
  • 4. madártej 2010. május 09. 17:56
    „A szegedi Tejdiszkontban van egyfajta sajtjuk, meg még vmi joghurt, de más nincsen. Ha lenne, inkább ezt venném, mint mást, az viszont tuti!”
  • 3. lenmag 2010. május 09. 12:23
    „én a vajat ajánlom! isteni! - bár ezt mindenki tudja vásárhelyen, remélem!!! -”
  • 2. abai 2010. május 08. 22:47
    „ott”
  • 1. Filctoll 2010. május 08. 20:35
    „Persze hogy tudják álni a versenyt, az emberek rájöttek hogy ebben a sajtban tej van!
    A múltkor megkóstoltam a sajtjukat és rettenetesen ízlett!
    Teljesen MAGYAR termék, magyar izvilággal és magyar munkaerővel!
    Nem hiszem el, hogy nagyobb tételben nem lenne piacuk, nem érné meg a sajtgyártással foglalkozni!
    Az alapanyag, szakemberek, remek termékek adottak már csak nagyobb tételben kéne gyártani!

    Egyik ismerősöm kóstoltatta meg velem, el is felejtettem megkérdezni honnan vásárolta!
    Tudja valaki hogy hol lehet kapni? Valami rémlik mintha lenne a Tangiban a gyárban egy mintaboltjuk?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Belvárosi útlezárások Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Útlezárásokkal számolhatnak hétfőtől a vásárhelyiek. A Teleki utcát aszfaltozás… Tovább olvasom