Délmagyar logó

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 10°C | 21°C Még több cikk.

Városon belül választanak pályát

Hódmezővásárhely - A pályaválasztásban az iskola tanácsot adhat, a döntés a szülőé és a nyolcadikosé – de jellemző, hogy a 14 évesek elsősorban saját városukon belül akarnak tovább tanulni. Úgy fest, még mindig az informatika a slágerszakirány.
– Nem szerettem volna más városban tovább tanulni – jegyezte meg a vásárhelyi Balla Kitti. A Kertvárosi Katolikus Általános Iskola nyolcadikos diákja azt mondta, szüleivel alaposan áttanulmányozta a helyi kínálatot, végül a református gimnázium és az egyik szakközépiskola humán tagozatára jelentkezik. Kitti édesanyja úgy látja: ha jól akar tanulni lánya, akkor Vásárhelyen is van rá módja. A szintén végzős Prókai Anna is arról beszélt, szülei nem szerették volna, ha más településre jár át középiskolába. Szerinte a pálya- vagy az iskolaválasztásban leginkább a diák szava a döntő.

– Az a jó, ha a gyerek a szülővel közösen határozza meg, merre tovább. Az osztályfőnök, az iskola csak tanácsot adhat – hallottuk Csonkáné Hézső Magdolnától. A katolikus iskola igazgatóhelyettese – aki egyben nyolcadikos osztályfőnök is – azt mondta, nem könnyű 14 évesen dönteni. Náluk már az ötödik osztályosoknak játékos önismereti tréninget tartanak, abban a reményben, hogy ha saját magát, képességeit jól ismeri a tanuló, akkor könnyebben választ középiskolát, szakmát. Utóbbinál gyakran a szülők foglalkozása a minta.

Kitti és Anna is Vásárhelyen tanul tovább. A szerző felvétele
Kitti és Anna is Vásárhelyen tanul tovább.
A szerző felvétele

– Most talán az informatika a sláger, de érdeklődnek a végzősök a gimnázium és a humán, az egészségügyi szak iránt is – magyarázta az igazgatóhelyettes. Egy tanítványa a sport miatt Budapesten szeretne továbbtanulni, míg egy másik szintén a sport miatt még messzebbre, Olaszországba készül.

Vegyes a diákok érdeklődése, talán az informatika, az idegen nyelv, a matek, a fizika a népszerűbb a szegedi Béke Utcai Általános Iskola végzőseinél. Kántor Jánosné igazgatóhelyettes is hangsúlyozta: nem tudják, és nem is akarják átvenni a családtól ezt a felelősséget. Ugyanakkor pályaválasztási börzére, nyílt napokra viszik végzőseiket.

– Bármennyi középiskolát bejelölhet a diák, de nem érdemes sokat. Három az ideális. Ritka, hogy egy tanulót sehová sem vesznek fel, mindenki megtalálja a helyét – jegyezte meg az igazgatóhelyettes. Az ugyancsak nyolcadikos osztályfőnök elmondta, náluk szinte csak szegedi intézménybe jelentkeznek.

Határidők

Azoknak a nyolcadikosoknak, akik olyan oktatási intézményt választanak, ahol központi felvételit kell írni – magyarból és matematikából –, december 10-éig kell jelentkezni az írásbeli vizsgára, egyébként február 18-áig lehet halogatni a döntést. Március 17–18-áig módosíthatnak a választott iskolák sorrendjén.

Olvasóink írták

  • 2. Arany.Angol.Nyelviskola 2010. november 23. 15:24
    „Örülök, hogy Vásárhelyen maradnak a diákok, és szerintem az is nagyon helyes, hogy érdeklődnek az idegen nyelvek iránt. Angol nélkül ma már nemigen lehet boldogulni.”
  • 1. zoltanszabo 2010. november 22. 12:52
    „A 8 osztály elvégzése után szakmát kellene ,hogy tanuljanak a gyerekek.
    Másik cikkben olvastam több száz hián yszakma van, több száz munkahellyel.
    A gyereket a valós életre készítsék fel ne álomvilágban éljenek.Rengeteg a diplomás munkanélküli, orientálják a gyerekeket a hiány szakmák felé ha végeznek mindjárt találnak munkát így boldogulnak kint a V.Világban.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vizsgálat egy félbevágott Túró Rudi miatt

Egy félbevágott Túró Rudi miatt indítottak soron kívüli vizsgálatot a vásárhelyi óvodában. Tovább olvasom