Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Szeged - delmagyar.hu

2013. 06. 20. csütörtök - Rafael

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Hódmezővásárhely hírek > Vásárhely és Tiszasziget a kormányhoz fordul

Vásárhely és Tiszasziget a kormányhoz fordul

Hódmezővásárhely - Közösen fordul a kormányhoz a belvízhelyzet miatt Vásárhely és Tiszasziget – hangzott el tegnap a város rendkívüli közgyűlésén. 5 éves program kidolgozását kérik a kabinettől.

Török Anita - Délvilág napilap - 2011.01.21. 06:36
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail
Eddig száz bejelentés érkezett a megyei kormányhivatalhoz a belvíz miatt. A felét már elbírálták, mindez 103 millió forint támogatást jelent. A kifizetés viszont utóellenőrzéshez kötött, ami problémás, hiszen most is víz áll a területeken – tudatta tegnap B. Nagy László kormánymegbízott Vásárhelyen, ahol rendkívüli közgyűlést tartottak a belvízhelyzetről. Az ülésen részt vett Tiszasziget polgármestere, Bodó Imre is, megjelent Zsótér Károly mindszenti és Szél István székkutasi polgármester.

– Tiszasziget és Vásárhely az ország két legmélyebben fekvő települése, ezért közösen fordulunk segítségért. Kérjük, hogy a községet és a várost nyilvánítsák belvíz által fokozottan fenyegetett településsé, és egy 5 éves programot dolgozzanak ki – mondta Lázár János vásárhelyi polgármester. Szerinte a vis maior keret korántsem fedi le a károk mértékét, és nemcsak a mostani helyzetet kell orvosolni, a város munkáltatói, adófizetői képtelenek lesznek a földek nagy részét megművelni.

Jövő hét szerdán tartanak testületi ülést Tiszaszigeten. Ekkor tárgyalják meg a Vásárhellyel közös segítségkérést – tudatta Bodó Imre. Hozzátette: iszonyatos problémával küszködnek, a megoldáshoz viszont csekély az anyagi forrásuk.

Mucsi László, a polgármesteri hivatal városfejlesztési irodájának vezetője azt mondta, Vásárhely térségében 9 milliárdos fejlesztésre lenne szükség, erre az önkormányzatnak nincs lehetősége. Az első ütemben a belterületi rendszer 50 százalékát kellene felújítani, valamint rendbe hozni a fontosabb külterületi főgyűjtőket. 15 ezer hektárt borít belvíz, a mezőgazdasági kár mértéke becslések szerint 3,4 milliárd. Kozák Péter, az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Atikövizig) vezetője arról beszélt, hogy 238-an vesznek részt a belvízvédelemben, 30 szivattyútelep működik 24 órában, eddig 860 millióba került a védekezés.

– Világos rendszert kell kialakítani, nem érdemes a korábbi szervezeti formába pénzt pumpálni, hiszen most védekezik az önkormányzat, az Atikövizig, a vízgazdálkodási társulás, a gazdasági szervezetek. Központi irányításra van szükség – foglalta össze Lázár János.
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail

Akciós szállás Luxury Apartment Hotel Siófok ★★★★★ 5 800 Ft /fő/éj Akciós szállás Hotel Aquarell Cegléd ★★★★ 8 900 Ft /fő/éj

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!

Moderálásra küldöm 1. queenmargareth 2011.01.21. 16:20

na, végre!



Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...