Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Vásárhely ihlette festmények az Emlékpontban

Hódmezővásárhely - Az elmúlt évek vásárhelyi képzőművészeti szimpóziumain ihletet nyerő művészek alkotásaiból nyílik kiállítás az Emlékpontban péntek délután. A tárlaton 14 alkotó 32 művén keresztül figyelhetik meg az érdeklődők a Vásárhelyen megélt művészeti hatások lecsapódását.
A megnyitón megemlékeznek a napokban tragikus hirtelenséggel elhunyt Schleiffer Ervinről. Schleiffer Ervin mérnök, Hódmezővásárhely díszpolgára, a Hotel Ginkgo Sas ügyvezető igazgatója, a Gazdasági Szenátus tagja, az Alföldi Porcelángyár igazgatója volt.

Több mint egy évtizeddel ezelőtt hívták életre vásárhelyi művészek – Hódmezővásárhely városának támogatásával – a festő szimpóziumot, mely mára szobrászművészekkel kiegészülve képzőművészeti szimpóziummá nőtte ki magát. A két hetes közös együttlét és együtt gondolkodás célja, hogy a nagy múltra visszatekintő vásárhelyi festőiskola hagyományaira támaszkodva és ezeket újraértelmezve szülessenek sokszínű alkotások. A helyi alkotók mellett számos vidéki művész is meghívást kapott a 2009 és 2010 novemberében megrendezett kortárs alkotók összejövetelére.

Az egyik legelismertebb hazai művészeti csoportnak számító Sensaria immár hetedik éve jár vissza Hódmezővásárhelyre. Vezetőjük, László Dániel elmondta, az a koncepciójuk, hogy olyan fiatal tehetségek is lehetőséget kapjanak itt, akik nemrég végeztek a főiskolán, de még nem tudtak bekapcsolódni az Őszi Tárlatok sodrába.

A fiatal, elismert vásárhelyi alkotók, mint például Nagy Attila szobrászművész vagy V. Nagy Nándor keramikusművész a festészet világába tettek egy-egy izgalmas kirándulást.

Az Emlékpont kiállításán sokszínű, minden ízlést és művészi érdeklődést kielégítő műalkotás dömping várja a látogatókat – vallja dr. Nagy Imre múzeumigazgató, a tárlat rendezője. A művészettörténész kiemelte, hogy a portréktól kezdve a tájképeken át a geometrikus absztrakt kompozíciókig sokféle irányzatot képviselő mű látható a kiállításon. A művészek leginkább a tájat, a várost és a benne élő embert választották inspiráló forrásul – jellemezte a tárlat anyagát Nagy Imre.

Az Emlékpontban június 23-ig megtekinthető kiállításon Balogh Gyula festőművész, Bodor Zoltán festőművész, Bukor Tibor festőművész, Kéri László festőművész, Kurucz István András festőművész, László Dániel festőművész, Nagy Attila szobrász- festőművész, V. Nagy Nándor szobrász- festőművész, Sonkoly Tibor festőművész, Szabó Ábel festőművész, Szkok Iván festőművész, Szőke Gáspár festőművész, Süveges Rita festőművész, Vincze László festőművész alkotásait veheti szemügyre a műkedvelő közönség.

A szimpózium anyaga ezt követően a budapesti Duna Galériában mutatkozik be.

Olvasóink írták

  • 3. Norman_Bates 2011. június 04. 14:08
    „Ha festő lennék, biztos megihletne a téli vásárhely panorámája, a 10-el cammogó autók 10 méteres fékútja, a téligumival épp, hogy elindulni tudó, belvárost tükörjég fedő, lázárt félpercenként anyázó autósok hada.”
  • 2. booo 2011. június 02. 23:26
    „zoltanszabo - A díszpolgárság nem munkahely. Bocs.”
  • 1. zoltanszabo 2011. június 02. 18:17
    „Ez a jó ember : Schleiffer Ervin öt helyen dolgozott ? Nem bírta a terhelést biztos azért halt meg. Egy seggel csak 1 lovat lehet megülni . megbosszúlja magát a rengeteg munka.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kampány a dohányzás ellen Vásárhelyen

A dohányzás járvány, amelyben sokkal többen halnak meg, mint gondolnánk - hangzott el kedden a dohányzásmentes világnapon szervezett lakossági tájékoztatón Vásárhelyen. Tovább olvasom