Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Vásárhely karácsonyi ajándékai

Édességeket, tartós élelmiszereket kapnak ajándékba a Vásárhelyen élő gyermekek és a nyolcvan évnél idősebbek a napokban. Már a héten lesz ételosztás a hajléktalanok számára, s az önkormányzat mellett civil szervezetek és magánemberek is segítik a legrászorultabbakat.
Berényi Károly adta át a bébiételeket az anya- és gyermekvédelmi szolgálatnak. Fotó: Tésik Attila
Ezerhétszáznegyvennégy gyermek és ezerhétszáz nyolcvan évnél idősebb vásárhelyi kap ajándékcsomagot a várostól. A héten kezdődő akcióról az érintetteket a város előre értesíti. A gyermekek csomagjában édesség, míg az idős, szociálisan rászoruló emberek ajándékai főként tartós élelmiszerekből állnak. A város gondol a szociális intézményekben élőkre is, akik szintén kapnak ajándékot. Így karácsonyi csomagnak örülhetnek

A Szivárvány Szakosított Szociális Otthonban, a Kovács-Kűry Időskorúak Otthonában lakók, illetve azok, akik a hajléktalanszállón kaptak elhelyezést. Összesen körülbelül ötezer szociálisan rászoruló helybelit ajándékoz meg így a város. Kétszáz szegényt idén is ebédre invitál a város. Száz adományozó támogatásából kapnak ajándékot az anya- és gyermekszállón élők. A Fidesz helyi szervezete külön is adományt juttat el a hátrányos helyzetű gyerekeknek – ismertette Havasi Katalin települési képviselő, a párt helyi szervezetének elnöke.
A Johannita Segítő Szolgálat csütörtökön délután 3 és este 6 óra között a strand parkolójában oszt vacsorát a hajléktalanoknak.

Nem tétlenkedik a Hódmezővásárhelyi Gyermekegészség-
ügyért Alapítvány sem. Mint azt Berényi Károly alapítótól megtudtuk, ők bébiételeket és vitaminozott teákat adományoznak – több mint kétmillió forint értékben – a vásárhelyi és a környékbeli kistelepüléseken élő piciknek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

578 góllal emlékeztek Székkutason Puskásra

Összesen 578 gól született a Puskás Ferenc emlékére szervezett huszonnégy órás focitornán… Tovább olvasom