Délmagyar logó

2018. 11. 14. szerda - Aliz 8°C | 15°C Még több cikk.

Vásárhelyen Bátor Botond az első baba

Hódmezővásárhely - A 2008-as esztendő első vásárhelyi babájára nem kellett sokat várni: Szabó Bátor Botond éjfél után 38 perccel született az Erzsébet-kórházban.
Megérkezett. Egy héttel később, mint várták, de jövetele természetesen így is hatalmas örömöt okozott. Szabó Bátor Botond január 1-jén éjfél után 38 perccel született, 3800 grammot nyom és 53 centis. Vásárhelyen, az Újvárosban élő 34 éves gépészmérnöknek, Szabó Csabának és 32 esztendős történész feleségének, Szabóné Sass Szilviának ő már a második csemetéje, mert Réka 2003 márciusában jött a világra.

Szabó Bátor Botond és édesanyja, Szabóné Sass Szilvia.
Fotó: Tésik Attila

– Nem tudatosan számítottuk ki, tulajdonképpen december 24-ére, szentestére voltam kiírva, egy héttel tovább hordtam a babát – árulta el lapunknak Szilvia. – Amikor felsírt, és először a kezembe adták, óriási boldogság töltött el. Csodálatos, ez a legnagyszerűbb érzés a világon, abban a pillanatban minden fájdalom, kín a múlté. Megéri! Nem volt könnyű, már szilveszter délelőtt 10 órától a szülőszobában voltam, akkor folyt el a magzatvizem. Apás szülés volt, akárcsak az első, amikor a kislányunkat vártuk. Csaba masszírozott, fogta a kezem, kapaszkodtam belé. Lelkileg is erőt adott, hogy ezt is együtt csináljuk, csináltuk végig, és ez az élmény még inkább közelebb hozott egymáshoz bennünket.

– Nagyon vártuk már Bátor Botondot mind a hárman – mondta Csaba –, Réka először a digitális fényképezőgéppel készült fotókat látta róla, és rögtön elhatározta, ajándékot készít, rajzol neki. Ezt a délutáni látogatáskor vitte be, akkor találkozott először a testvérével.

Hódmezővásárhely első idei szülöttjét karácsonyra várták.
Fotó: Tésik Attila

A szülők azt is elmondták, mindenképpen magyar keresztnevet akartak adni a legifjabb családtagnak, és arra is törekedtek, hogy egy fiú nevének – szerintük – fizikai és lelki bátorságot is sugároznia kell. Bátor Botond – amennyiben minden rendben lesz, illetve nem sárgul be – szombaton már hazatérhet édesanyjával.

A Himnusz hangjaira

Az év első percében, a Himnusz alatt született egy kislány Budapesten, a Szent István- és egy kisfiú Egerben, a Markhot Ferenc-kórházban. Emma 4 kilogrammal és 60 centiméterrel, Péter pedig 54 centiméterrel és 2,75 kilogramm súllyal jött a világra. Csongrád megyében az új év első babája éjfél után tíz perccel született Szegeden, a női klinikán. Hegedűs Ádám az egész országot tekintve is a negyedik leggyorsabb volt. A szentesi kórházban Sánta Dzsenifer látta meg újévkor elsőként a napvilágot. A gyermek délelőtt 10 óra 35 perckor született, édesanyjának, Kardos Mónikának ő a harmadik gyermeke. Tízéves László fia első házasságából született, a 22 hónapos Sánta Márk után következett a kislány. Dzsenifer a korábban kitűzött időpont előtt három héttel született, 47 centiméter magas és 2740 gramm. Az újszülöttet tegnap estig megfigyelés alatt inkubátorban tartották.

Olvasóink írták

  • 1. Győri Zoltán 2008. január 02. 13:11
    „Kedves Szülők!
    S zívből gratulálok kisbabájuk születéséhez, és sok boldogságot, és sikeres új esztendőt kívánok”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A polgármester feljelentette a vállalkozót Mindszenten

Mindszent - A mindszenti tiszai strand homokjának elhordása miatt Zsótér István polgármester feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, és fegyelmi eljárást kezdeményezett Hevesi Tamás jegyzővel szemben. Tovább olvasom