Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

Vásárhelyen mesélt Szolzsenyicin rabtársa, Rózsás János

Hódmezővásárhely - A legendás orosz írónak, Alekszandr Szolzsenyicinnek rabtársa és barátja volt az egyik Gulag-táborban a Nagykanizsán élő, 82 éves Rózsás János.
Rózsás János megjárta a poklot. A 82 éves nagykanizsai férfi 1944 decemberében, 18 évesen esett fogságba a somogyi fronton, és 1953 teléig, azaz kilenc esztendőt raboskodott a gulagokban. Az első öt évet köztörvényesek, a többi négyet pedig politikai foglyok között töltötte. Ezeket a lágereket leginkább a második világháborúból ismert német koncentrációs táborokhoz lehet hasonlítani, persze volt néhány különbség – például az éghajlat. Mínusz 42 fokig kötelező volt napi 12 órát dolgozni a szabadban. Minden tábor önálló és önellátó gazdasági egységként üzemelt saját börtönnel, konyhával, kórházzal, közintézményekkel és lakóbarakkokkal. Kisváros, nagy szenvedésekkel.

– A munkaerőnket eladták erdőirtáshoz, építkezéshez, bányafeltáráshoz, vasútépítéshez az Észak-Uralban – mesélte Rózsás János –, és a napi normát teljesíteni kellett, mert az így keresett pénzből tartották fent a lágereket, sőt nyereséget kellett termelni. A penzum általában csak papíron volt meg, mindenki hazudott, hamisította az adatokat egy életen át, ezért omlott össze a Szovjetunió. Ugyanez ment a rácsokon kívül, majdnem minden gazdasági eredmény látszat volt csupán.

Rózsás János: A lágerkórházban meghalt mellettem az egyik társam. Miközben vitték ki, az orvos rám mutatott, és azt mondta: ez lesz a következő Fotó: Tésik Attila
Rózsás János: A lágerkórházban meghalt mellettem az egyik társam. Miközben vitték ki, az orvos rám mutatott, és azt mondta: ez lesz a következő Fotó: Tésik Attila

Város a semmiből

Kazahvidéken a bányaváros Ekibasztuzt a semmiből építették fel, 1949-ben 1500 rabot hurcoltak oda munkára. Ma 120 ezren lakják a kazah várost. Annyi szerencséjük volt, hogy a már említett norma miatt az őrök, a felvigyázók – a kínzások és megaláztatások mellett – ügyeltek fizikai állapotukra. Nem szórakoztak velük, éjszaka hagyták őket nyugodtan aludni, amennyiben ez csupasz fapriccsen, élősködőktől kínozva lehetséges. Tisztálkodás háromhetente volt. A túlélésben az élelmesség is segített: „Reggel bementem az erdőbe, és este láttak legközelebb, de a fenyőkben nem sok kárt tettem a fűrészemmel. 48 kilósan, legyengülve erőm sem lett volna hozzá" – emlékezett János bácsi.

Rab íróból tanár

– Hamar megtanultam oroszul, az analfabéták helyett írtam a hazaküldött leveleket, valamint a brigádvezető helyett a napi jelentést. Könyvtárba is jártam az ekibasztuzi táborban, így ismerkedtem meg és barátkoztam össze Alekszandr Szolzsenyicinnel, akit meghatott az „ütődött magyar" orosz irodalom iránti érdeklődése, és tanáromul szegődött – mosolyodik el Rózsás János. – Intelligens, csendes, barátságos embernek ismertem meg, ízig-vérig oroszként ragaszkodott a pánszláv hagyományokhoz, a valláshoz. Hangoztatta: az oroszság igazi fővárosa Novgorod, mert Moszkva egy pletykafészek, Szentpétervár pedig a muzsikok csontján épült északi város. Visszatérve a lágerhez: az Iván Gyenyiszovics egy napja a lágerünkben játszódik, tulajdonképpen átéltem, a leírt párbeszédeknek fültanúja voltam.

Keserű ifjúság

 Lágertörténelem
Gulag, vagyis Glavnoje Upralevnyije Iszpravitelno-trudovih Lagerej (Javító-munkatáborok Főigazgatósága), állami hatóság a gigantikus lágerhálózat gépezetének működtetésére. Ezt Szolzsenyicin átvitt értelemben „szigetvilágnak" nevezte, jelezve, hogy a környező világtól mennyire elzártan léteztek. Táborok már korábban is voltak, a központi irányítás, a Gulag 1930-tól működött. Több ezer láger üzemelt a Szovjetunió területén, volt, amikor egy időben 8-10 millió rab sínylődött a gulagokban. Mintegy 650 ezer magyar került ezekbe, közülük 300-350 ezer soha nem térhetett haza – eltűnt, meghalt. A Gulag intézményét 1960. január 25-én szüntették meg
Rózsás János 1953 decemberében térhetett haza, de 1963-ban még szovjet állampolgárként – az elítélteket rögtön honosították – rehabilitálták. A KGB (a szovjet titkosszolgálat) meg akarta íratni vele Szolzsenyicin cáfolataként az ellen-Gulagot – a jó, emberi viszonyokról. Írt egyet, tulajdonképpen még 1953 és 1955 között lágernaplóként, emlékezetből, nem a rendelés szerint – ez, a Keserű ifjúság 1986-ban Münchenben jelent meg. Azóta több könyvet publikált, novemberben jelenik meg az emberi sorsokat feldolgozó Gulag-lexikon második, bővített kiadása. Mai napig segít egykori rabtársainak, rehabilitációs kérelmeket fogalmaz és küld el Moszkvába és Kijevbe, kutat az eltűntek után. – Őszintén szólva, nem hittem, hogy túlélem. Egyszer súlyos betegen feküdtem a lágerkórházban, és mellettem meghalt az egyik társam. Miközben vitték ki, az orvos rám mutatott és azt mondta: ez lesz a következő. Isten segedelmével itt vagyok, szólhatok, elmondhatom, mi történt ott.

Alekszandr Szolzsenyicin

 


Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin 1918. december 11-én született Kiszlovodszkban. A Rosztovi Egyetemen matematikát és fizikát, majd irodalmat tanult. A II. világháborúban egy tüzérosztag parancsnokaként részt vett a frontharcokban. 1945-ben, egy gyermekkori barátjának írott levele miatt, amelyben bírálta Sztálint, letartóztatták. Ezután 11 évet töltött börtönökben és munkatáborokban. 1956-ban rehabilitálták. Szolzsenyicin saját gulagbeli élményeiből merítve írta meg igazán jelentős műveit, amelyek révén már életében klasszikussá vált. Első volt ezek sorában az 1962-ben megjelent Ivan Gyenyiszovics egy napja. 1970-ben irodalmi Nobel-díjat kapott. Az 1973-ban írt, A Gulag szigetcsoport című regénye miatt a Legfelsőbb Tanács megfosztotta szovjet állampolgárságától, és kiutasította az országból. 1994-ig az Egyesült Államokban élt. 1990-ben visszakapta állampolgárságát, 1994-ben visszatért Oroszországba. Szolzsenyicin 2008. augusztus 3-án hunyt el Moszkvában.

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. JB007 2008. november 10. 20:33
    „F.V.
    Bocsi, rosszul írtam. Nem azt akartam jelezni, hogy nem volt, hanem, hogy nem tudom kik.
    Köszönöm!”
  • 21. Fűzfa Vessző 2008. november 10. 18:56
    „JB007!
    Szekeres Imre Gyula: Nyolc év rabmunka a Szovjetunió vorkutai lágerében 1945-1953.
    A teljesség igénye nélkül még egy két vásárhelyi:Kun József.K Varga János...
    F.V.”
  • 20. Csavok 2008. november 10. 14:34
    „Hol írtam az 50 évvel ezelőtti történelemtudományról ?
    A mairól sajnos a véleményem lesújtó mivel MAJDNEM annyira a politika rángatja mint a kádárendszerben. Ezt én nagyon szomorúnak tartom, mert igen-igen szeretem a történelmet és talán elég jól is ismerem.
    Persze ez szerinted a zokni, kivénhedt kádárrajongó tudása. Legyen a tiéd a nagyobb rakás "harcitomi", de azért te is elgondolkodhatnál néha-néha az írományaid tartalmáról. Kinőhetnéd már az emlékpontot, én bízom benned.
    Üdv.: Csavok”
  • 19. harcitomi 2008. november 10. 13:25
    „Azért a mai hivatalos történettudományt összehasonlítani az 50 évvel ezelőttivel elég nagy marhaság. Olvastál te egyáltalán történelmi, politikai könyveket az 50-es, 60-as évekből?
    Gondolkozz már el, miket írsz!”
  • 18. Csavok 2008. november 10. 10:02
    „Köszönöm Bond !
    Az ilyen hozzászólások viszik előre a dolgokat. Segítenek elfogadni a számokat és megérteni a történéseket.
    "harcitomi" Te biztos fiatal ember vagy és az emlékpontot bújod. Már javasoltam egyszer neked, hogy más forrásokat is olvass el, mert félrevezetnek téged a politikus történészek. Hidd el nekem, mint félévszázadosnak, a dolgok nem fehérek és feketék, hanem a szürke minden árnyalatát lefedik. A múlt rendszerben is hazudtak, de a mostaniban legalább annyira, SAJNOS ! Én azt hittam a rendszereváltáskor, hogy majd minden jóra fordul, de sok dologban csalódnom kellett.
    Ez a rendszer kétségtelenül jobb mint az előző volt, de messzire van attól amit én vártam.
    És ez csakis a vezetőkön és úgy általában az embereken múlik !
    Miért gondolod, hogy szerintem a hadifogolytábor üdülőfalu volt és miért is vagyok én zokniagyú ?
    Ezek durva vádaskodások és messze vannak a valóságtól.
    Üdv.: Csavok”
  • 17. harcitomi 2008. november 10. 08:34
    „Nagyapám három évig volt hadifogolytáborban a háború után. Pontosan nem tudom melyik részen, de hogy kurva hideg volt az biztos. Sokan éhenhaltak és megfagytak, az olaszoknál kannibalizmus is előfordult.
    Akik szerint ezek a táborok laza kis üdülőfaluk voltak, azokkal semmi értelme vitatkozni, egyszerű selejtek az evolúcióban. Az Emlékpontot meg addig úgyis támadja ez a sok zokniagy, amíg nem fognak az épületben ingyen kannásbort mérni a sok kivénhedt Kádárrajongónaknak.”
  • 16. JB007 2008. november 09. 21:01
    „Jóvátételi kényszermunkára elhurcolt, illetve visszatartott magyarokat három kategóriába kell sorolni:
    1) hadifoglyok,
    2) kis munkára (malenkij robotra) a doni szénmedencébe deportáltak,
    3) a háborús bűnösként ártatlanul halálra vagy kényszermunkára ítéltek.
    Sztálin és Rákosi között 1945 nyarán olyan megállapodás jött létre, hogy a Szovjetuniónak joga van a magyar hadifoglyokat meghatározatlan időtartamra mint ,,jóvátételi kényszermunkásokat" visszatartani és dolgoztatni! Ezért 1945. augusztus 1-jétől számítva ők már nem hadifoglyok, hanem kényszermunkások voltak, egészen hazaszállításukig, vagyis zömmel 1948-1949-ig, sőt 1951 végéig. Az emberanyaggal való gazdálkodás (!) szempontjából ők is a Gulag fennhatósága alá tartoztak!

    Ugyancsak a Gulag fennhatósága alá tartozó kategória volt a közel 120 ezer férfi és nő, akiket ,,malenkij robotra" hurcoltak el 1944. december 22. és 1945. március 31. között összeszedve.

    És végül a szovjet Gulag táboraiba deportált legsúlyosabb kategória (ha a gyötrelemben lehet rangsort felállítani), a háborús bűnösként ártatlanul, szovjet katonai bíróság által elítélt (kivégzett vagy 10-25 évi kényszermunkáéra elhurcolt) közel 100 ezer magyar rabot, akiknek csupán töredéke térhetett haza Sztálin halála után, ártatlanságuk elismerésével.

    Vásárhelyiről nem tudok, de biztos volt.”
  • 15. szoma 2008. november 09. 20:48
    „Csavok!

    Igazat kell adni neked, miszerint a számok kétségesek. Azt is kell tudni, hogy ezek az adatok az ,,emlék pötty" és hasonló célú gyűjtemények alapján lettek nyilvánosságra hozva. Talán az is szép lenne tőlünk, ha csak megpróbálnánk részvétet, megértést érezni irántuk, vagy esetleg irattárba utánanézni dolgoknak.
    A holokausztról csak annyit, hogy már nagyon nem szeretem, hogy mi magyarok vagyunk a hibásak a megtörténtekért, és mi fizetünk érte. Hozzáteszem, sem én, sem a családom nem követett el ellenük semmit.”
  • 14. Csavok 2008. november 09. 20:18
    „Mostmár látom, hogy hol a probléma. Összekavarjuk a GULÁG-ot a hadifogolytáborokkal. Legalábbis remélem, mert másképp nem lehetnének ekkora számok. Az én nagyapáim is voltak hadifogolytáborban, de nem északon, a szörnyű hidegben hanem a brjanszki erdőben és a Kaukázusban. Tehát nem a GULÁG-on, azok a "javitó" táborok voltak, ahogy a nevében is szerepel.
    Itt fogalomzavarban szenvedünk. Ahogy "rew" írta ott kb 10 ezer magyar halhatott meg a kb. 30-40 ezerből . A 600ezer a szokásos újságírói nagyságrendi tévedés. Mindegyiket el kellene küldeni számtantanfolyamra.
    "harcitomi" mondj egy vásárhelyit aki a GULÁG-on járt vagy ott halt meg ? A vásárhelyi GULÁG-osok száma és a város lakosságának az arány az országhoz viszonyítva adna egy számot, hacsak nem mi burokban születtünk itt Vásárhelyen.”
  • 13. harcitomi 2008. november 09. 19:48
    „És Csavok, te honnan vetted az adatokat, miszerint nem több mint 300 000 magyar halt meg, hanem még 40 000 se?”
  • 12. Csavok 2008. november 09. 19:38
    „Kedves Fórumozók !
    Ti honnan veszitek az adataitokat ?
    Vásárhelyről hány ember került ki a GULAG-ra és név szerint kik ?
    Valaki csak van hozzátartozó aki ismeri a neveket, Uraim ?
    Netalántán csak nem kitalációról van szó esetleg légbőlkapott becsült számokról !
    Ha meg nincs senki Vásárhelyről akkor mi ilyen szerencsések voltunk vagy másról van szó és költ valaki valamit.
    A problémám azzal van, hogy a múlt rendszerben is a ló túlsó oldalán voltunk és most is, csak az ellenkező oldalon. Nem lehetne a ló hátán ülni középen ? Csak kérdezem ? Én adatokkal és nevekkel alátámasztott, alapos elemzést szeretnék látni és nem fantáziálást kedves Fórumozók.
    Ettől még nem vagyok fasiszta vagy igen ? Kilgore.
    A holokausztról meg csak annyit, hogy kevesebb beszéd róla sokkal többet érne.
    Persze ez csak az én szerény véleményem, de én elkapcsolom a tévét azonnal ha arról hallok, mert évek óta a csapból is az folyik.”
  • 11. KilgoreTrout 2008. november 09. 19:17
    „Csavok, innen már csak egy lépés a holokauszt tagadás. Remélem azt azért nem léped meg.”
  • 10. rew 2008. november 09. 17:53
    „Összesen mintegy 700 ezer magyar állampolgár került szovjet munkatáborba, közülük csak körülbelül 400 ezren tértek haza. A deportálás során és a munkatáborokban tehát nagyjából 300 ezer magyar állampolgár vesztette életét, akik közül mintegy 10 ezer fő a Gulag büntetőtáboraiban halt meg.
    Erről ennyit.”
  • 9. Csavok 2008. november 09. 15:04
    „Én olvastam a könyvét a "Keserű ifjúság"-ot még a rendszerváltás után, mikor megjelent magyarul. Most újra előveszem, mert én nem emlékszem Szolzsenyicin nevére semmiféle összefüggésben. Most újra elolvasom, de félek az öregúr olyanokra is kezd emlékezni amiket valahol olvasott és nem vele történtek meg.
    A 300ezer magyar GULAG áldozat meg egy jó nagy baromság. Ezek a mai "trténészek" élükön a teljesen idóta, kádárrendszer fóbiás, Kornis Misivel bármit ki tudnak deríteni és annak az ellenkezőjét is. Ha összeadjuk az írásokban megjelent áldozatok számát az a csoda, hogy még maradt egyáltalán egy-két ezer magyar az országban. A fenti számok tizedetalán hihető lehet(30-35 ezer).”
  • 8. mesélő 2008. november 09. 14:02
    „Én még nem vagyok 82 éves, de tudnék mesélni Mátyás királyról is. A mese néhol fedi a valóságot, néhol nem.”
  • 7. kavaró 2008. november 09. 11:17
    „A magam részéről már nagyon unom ezeket a ha hiszem, hiszem, ha nem, nem veteránbeszámolókat, sokkal szívesebben olvasnám azokat a közelebbi történeteket, amelyeket volt hódikötösök, hódgépesek, mérleggyáriak mondanak arról, hogy milyen érzésük volt, amiért dolgozhattak és volt munkájuk”
  • 6. aranka2 2008. november 09. 10:44
    „Miért kell ehhez apropó? Ezeket a történeteket mindig és mindenütt mesélni kell, nehogy feledésbe merüljenek. Zoli bácsi, olvashatnál figyelmesebben, ha három hetenként adnak tisztálkodási lehetőséget, akkor sajnos nem lehet naponta mosakodni, különösen, ha nincs is itató, hiszen lábasjószág ott nem él meg.”
  • 5. zoli bácsi 2008. november 09. 10:22
    „Kedves Jani bácsi!

    Minden tiszteletem az Öné, de a japán hadifoglyok döntő többsége túlélte a hadifogolytáborokat Szibériában, mivel sokkal nagyobb gondot fordítottak személyi higiéniára, reggel mosdás, barakktakarítás, stb, ami ugye az alföldi tanyasi, analfabéta parasztlegényről nem igen feltételezhető, hiszen otthon is jó esetben egyszer fürdött hetente az itatókútnál. Forrás: orosz levéltári adatok ill. táborszemélyzet visszaemlékezései”
  • 4. JB007 2008. november 08. 15:34
    „A kép alapján az Emlékpöttyben készült a riport. Gondolom az aktuális sorozat része ez az interjú is, csak a DM elfelejtette kiemelni.”
  • 3. kíváncsi 2008. november 08. 13:54
    „Tessék már megmondani, hol mesélte ezt a megrendítő történetet a bácsi? Azt látom, hogy Nagykanizsán él, de hogy került képbe Vásárhelyen, ez nem derül ki a cikkből. Csak úgy kérdezem, mert kiváncsi vagyok az apropóra, ami indokolta a történet megírását.”
22 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Babáznak a könyvtárban

Hódmezővásárhely - Babaházzá változott a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtár. Az olvasás… Tovább olvasom