Délmagyar logó

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 12°C | 25°C

Vásárhelyen tavaly óta integráltan folyik az oktatás

Hódmezővásárhely - Vásárhelyen sikeresen megoldották a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók együttnevelését a többi diákkal.
Tavaly megszüntették a szegregációt, s azóta integráltan folyik a város valamennyi általános iskolájában az oktatás. Ennek tapasztalatairól tartottak tegnap konferenciát.

– Egy hosszú folyamat során valósítottuk meg városunkban az integrált oktatást, vagyis az esélyegyenlőségi tervünket. A közgyűlés még 2006 őszén fogadta el a közoktatási koncepciót, s 2007 szeptemberében már az új keretek között indult a tanítás – mondta tegnap a Kéz a kézben konferencián köszöntőjében a vásárhelyi városházán Almási István alpolgármester.

Közel 48 millió forintos pályázati pénznek köszönhetően valósult meg a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű diákok beilleszkedése az új iskolákban, a pedagógusok felkészítése, illetve számos program beindítása. Az alpolgármester kiemelte: olyan iskolák alakulnak ki a városban, amelyeket a tanárok teremtenek, vagyis nagy szükség van a pedagógusok szakmai ismeretére.

A Varga Tamás-iskola fogadta be az egykori Szántó Kovács-iskola legtöbb tanulóját. Fotó: Tésik Attila
A Varga Tamás-iskola fogadta be az egykori Szántó Kovács-iskola legtöbb tanulóját. Fotó: Tésik Attila

A lényeg, hogy Vásárhelyen sikerült az óvodától a középiskoláig felépíteni a komplex oktatási programot. Így a gyermekek életének nyomon követésével lehet kompenzálni a hátrányokat, vagyis van esély a szülők lehetőségein túlnyúló életpályát is bejárniuk akár a hátrányos helyzetűeknek is.

– Az országban egyedülálló módon valósult meg városunkban a szegregációmentes oktatás – fejtette ki előadásában Tóthné Kecskeméti Katalin, az önkormányzat oktatási bizottságának elnöke.

Vásárhelyen mintegy tízezer 18 év alatti gyermek van, közülük 2950-en részesülnek rendszeres gyermekvédelmi támogatásban. Az integráció célja, hogy valamennyi városrészben, valamennyi iskolában azonos körülmények között tanuljanak a diákok. Ennek érdekében az intézményi összevonásoknál arra törekedtek, hogy minden intézménybe nagyjából egyformán kerüljenek halmozottan hátrányos tanulók.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csütörtöktől: indiai napok Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Csütörtök délután öt órától szombatig Indiáé a főszerep a hódmezővásárhelyi… Tovább olvasom