Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 12°C Még több cikk.

Vásárhelyen továbbra is járnak az iskolabuszok

Hódmezővásárhely – Nem változott az iskolabuszrendszer Vásárhelyen – mondta Benkő Zsolt külterületi önkormányzati képviselő.
Korábban ugyanis felmerült egy olyan verzió, mely szerint országosan – a KLIK és a Volán-vállalatok szervezésében – az óvodások, iskolások ingyenes bérlettel, menetrend szerinti járatokkal jutnának el a tanintézményekbe. Ez Vásárhelyen kivitelezhetetlen, mert sokan élnek külterületen, tanyavilágban, és a sulijáratok olyan helyekre is eljutnak, ahová a menetrend szerintiek nem.

Megírtuk: levélben fordult hozzájárulásért Balog Zoltán miniszterhez Vásárhely polgármestere, Almási István, hogy továbbra is iskolabuszok szállíthassák a külterületeken élő óvodásokat, iskolásokat a városi nevelési, oktatási intézményekbe.

A hozzájárulást megkapták, így négy vonalon, Batidáról, Kútvölgyről, Szikáncsról és Erzsébetről továbbra is ezek a járatok közlekednek. 106 gyereket, köztük 28 óvodást és 78 diákot szállítanak. Ez a szülőknek egy fillérjükbe sem kerül. A 2014/2015-ös tanévben működtetésre közel 31,5 millió forintot költenek, ebből a városnak 14,5, a KLIK-nek bruttó 16,8 milliót kell állnia. Az összegben benne van a mindennapos testnevelés keretében az uszodába és stadionba fuvarozás is – mondta el Benkő.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sport: kitörési lehetőség

A tanulásban korlátozott gyerekek nevelését, oktatását ellátó általános iskolák tanulóinak megyei atlétikai diákolimpiai bajnokságát rendezték meg tegnap. Tovább olvasom