Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

Vásárhelyen ünnepel a magyar mezőgazdaság

Ezernél is több jószág és mintegy négyszáz kiállító cég várja a közönséget tegnap óta a XIII. alföldi állattenyésztési napokon, Hódmezővásárhelyen. A rendezvényen – amely idén már nagyobb, mint az OMÉK – elhangzott: a kormány a baromfiágazat támogatásával próbálja mérsékelni a madárinfluenza miatti bevételkiesést.
Fotó: Tésik Attila
A XIII. alföldi állattenyésztési napok tegnap délelőtti megnyitóján többnyire csak a szakma képviseltette magát, de délután már egyre több kíváncsi „civil" is felkereste a Hód-Mezőgazda Rt. kiállítási centrumát a 47-es főút mentén. Idén a rendezvény nagyobb, mint az ország első számú agrárszemléje, az OMÉK: most 30 ezer négyzetméteren mintegy négyszáz kiállító cég mutatja be jószágait – lovat, szarvasmarhát, juhot, sertést, kecskét és baromfit –, és kínálja az állattenyésztést kiszolgáló berendezéseit, gépeit, takarmányait. – Azt kívánom mindenkinek, hogy jól szórakozzanak, s kössenek minél jobb üzleteket – mondta megnyitójában Benedek Fülöp.

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára hozzátette, az ünneplés mellett az ágazat problémáiról sem szabad megfeledkezni. Kifejtette, hogy a növénytermesztéssel szemben az állattenyésztés jelentős hátrányban van, a magyar költségvetésben évente egymilliárd forintot különítenek el a felzárkóztatásra. Benedek szerint tavaly leállították a támogatások kifizetését, de az idén a gazdák többsége már hozzá is jutott a befagyasztott 300 millió forinthoz. Az államtitkár megnyugtatta a jelenlévő baromfitenyésztőket is, mondván: a madárinfluenza miatti jelentős bevételkiesésüket a szárnyas ágazat támogatásával próbálják meg majd pótolni.

Kismalac, testközelből. Fotó: Tésik Attila
Tavaly óta hívnak meg az állattenyésztési napokra egy-egy országot díszvendégnek. Románia után most Szlovákia következett. Pelle Tibor, a szlovák szaktárca közigazgatási államtitkára úgy vélte, hogy a térség mezőgazdasággal foglalkozó országai egyenként túl kicsik a sikerhez, de összefogva helyt tudnak állni a kiélezett gazdasági versenyben.
– Soha nem szabad elfelejteni, hogy Vásárhely mezőváros. Ezt az ágazatot a XXI. században sem szabad mellőzni, mert az itt élők túlnyomó többségének ez biztosít megélhetést. Az önkormányzat ezután is partnere lesz az egyéni és a társas gazdaságoknak – fejtette ki Lázár János polgármester.

A beszédeket követően Benedek Fülöp államtitkár díszoklevelet adott Egyed Bélának. A házigazda cég egykori vezérigazgatója azzal érdemelte ki ezt a kitüntetést, hogy az ő ötlete alapján rendezték meg az első kiállítást.

A hivatalos ceremónia végeztével már azokat is számos program várta, akik nem igazán kötődnek a mezőgazdasághoz. A kiállítás szpíkere folyamatosan játékra buzdította a résztvevőket. A „kincsvadászat" lényege, hogy hat különlegesen kimagasló eredményt elért tenyészállatot kellett megtalálni, s a táblájukon lévő betűket összegyűjtve az urnába dobni. A szerencsés egy élő malaccal gazdagodhatott. Az egyik kincses állat Lorka volt. A mezőhegyesi ló például azzal dicsekedhet, hogy családfáját tizenkilenc generáción át egészen a napóleoni korig tudják visszavezetni. A másik leg-leg pedig Béta. Az 1993-ban született Holstein- fríz tehén gazdája arra lehet büszke, hogy kedvence 3266 nap alatt 110 ezer liter tejet adott. A kiváló jószág békésen kérődzött boxában, s egyáltalán nem zavarta, hogy vakuk villognak körülötte. A szomszédos karámban nyolc borja pislogott nagyokat.

Több vásárhelyi iskolából, illetve óvodából is elhozták már tegnap délelőtt a gyerekeket. A legkisebbek természetesen a bociknál időztek a legtöbbet. Az ovisok kezükben egy-egy tejjel teli műanyag poharat szorongatva bámulták a bonyhádi magyartarkákat és a fekete-fehér Holsteineket.


Programok

Szombat:
9.00: Kiállításmegnyitó
9.00: Guiness-rekord kézi juhnyírási bemutató
10.00: Tenyészállatok felvezetése, díjkiosztás
12.30: Főzőverseny zsűrizése, majd eredményhirdetés
14.00: Sertés-árverés
14.30: Baromfi fajtabemutató
16.00: Kecske fajtabemutató
16.30: Húsmarha fajtabemutató
17.30: Fejésbemutató

Vasárnap:

9.00: Kiállításmegnyitó
9.00: Guiness-rekord kézi juhnyírási bemutató
9.00: Tenyészállatok felvezetése
10.00: VI. Országos Juhnyíró Verseny
10.30: „Állati Jó Show" – különféle versenyek gyermekeknek
11.00: Hagyományos magyar lófajták minősítése és „B" kategóriás díjugratás
12.00: Póni és gyermek ügyességi bemutató
12.30: Húsmarha fajtabemutató
13.00: Juh tenyészállatok árverése
13.00: Ifjú Holstein-tenyésztők IX. Országos Felvezető Versenye
13.30: Pónik díjugrató versenye
13.30: Agárverseny elődöntő
14.00: Juhnyírás és gyapjúminősítés gyakorlati fogásai
14.00: Aranyági Ménes lovastorna bemutatója
15.00: Agárverseny döntője
15.30: Dáma lovasbemutató
15.30: Kutyás agility bemutató
15.30: Baromfi fajtabemutató
17.30: Fejésbemutató 

 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kíváncsiskodó diákok a laktanyában

Kézigránáttal dobott célba, légpuskával lőtt, valamint akadálypályát küzdött le tegnap az a… Tovább olvasom