Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 21°C | 33°C Még több cikk.

Vásárhelyi borfesztivál: borkedvelőknek és gourmandoknak

Hódmezővásárhely - A hódmezővásárhelyi borfesztivál harmadik napján a kora délutáni programok a kisgyermekes családok számára lehettek vonzóak, az esti műsorok közül pedig több a kultúra kedvelőit célozta meg.
Kézművesházzal, gyermekszínházzal és más matiné műsorokkal várták a legkisebbeket a Szent István napi ünnepségsorozat szervezői az Andrássy úton, valamint az Alföldi Galéria udvarán felállított pódiumnál. A programok sikerét jól mutatja, hogy bár a hivatalos műsorszámok fél öt magasságában befejeződtek, még a késő esti órákban is lehetett gyerekekkel találkozni, hol a Kossuth tér parkosított részein, hol a koncerteken, az apukák nyakában ülve.

Vásárhelyi borfesztivál: borkedvelőknek és gourmandoknak - GALÉRIA

A kicsiknek szóló rendezvényeket követően irodalomkedvelőkkel telt meg az Alföldi Galéria udvara. Kora este Bálint András színművész, Ami a Márai naplóból kimaradt című önálló estjét hallgathatták meg az érdeklődők. A színész-direktor Márai Sándor 1945 és 1949 között íródott naplóbejegyzéseiből olvasott fel, valamint elszavalt több, Márai által sokat idézett verset.

Ezt követően, Tóthné Mózer Annamária vezényletével, a Rotunda Énekegyüttes tagjai előadták Tolcsvay László és Tolcsvay Béla Magyar Mise című rockoratóriumát. Az előadásban szólistaként közreműködött Sáfár Mónika, Tolcsvay László, Dobos László és Tóth József. A Magyar Mise után Tolcsvay László saját szerzői estjét is meghallgathatták a borfesztivál résztvevői.

Vásárhelyi borfesztivál: borkedvelőknek és gourmandoknak - GALÉRIA

Az este utolsó fellépője a Péterfy Bori & Love Band volt. Az alternatív zenekar, lassú, lírai dalai és dinamikusabb rockszólamai egyaránt nagy sikert arattak az ekkorra több száz fősre duzzadt közönség körében. Tapasztalataink azt mutatják, a borfesztivált elsősorban a változatossága tette látogatottá. Az elmúlt három napban valamennyi érdeklődő megtalálhatta a számára tetsző szórakozási lehetőséget. Ugyanez elmondható a kínálatra is. A több tucat bor közül mind az egyszerűbb borok kedvelői, mind a gourmandok megtalálhatták a számukra megfelelő italokat. Érdemes kiemelni a helyszínek tisztaságáért felelősök munkáját is. Minden eldobott üveg, pohár vagy csikk szinte azonnal a kukákba kerül. A városi Szent István napi ünnepségek befejeztével, augusztus 20-án a VIII. Bor- és Pálinkafesztivál is véget ér.

Olvasóink írták

  • 4. skid 2012. augusztus 24. 06:55
    „Nem viccnek szántam. Érti, aki akarja.”
  • 3. airwaves 2012. augusztus 22. 21:58
    „1. skid
    Ez jó :)
    Szinte látom a tolakodó vén nyanyákat és a WC-t fogyasztó vendégeket :)”
  • 2. mamagesa001 2012. augusztus 22. 12:36
    „Igazán köszönjük a városi rendezőségnek az előadásokat.A nézettséget látva nagy igény van az ilyenfajta rendezvényekre.Bár a tömeget mozgatni három helyre igazán kényelmetlen,így sajnos biztos sokan lemaradtak Örkény egyperceseiről,vagy Bálint színművész úr remek előadásáról,stb...A jövőre való tekintettel jó lenne ezen is változtatni,no meg lehet,hogy kinőttük a Kossuth teret is.”
  • 1. skid 2012. augusztus 21. 17:15
    „Innen üzenem a sok öreg tolakodó nyögdíjas nyanyának, hogy a Fekete Sas kávézó wc-jét fogyasztó vendégek használhatják.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több mint 2000 állampolgársági eskü

Augusztus 20-án mintegy 350 határon túl élő magyar tesz állampolgársági esküt az államalapító Szent István király ünnepének alkalmából Vásárhelyen. Tovább olvasom