Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Vastaps a tizenharmadik újév köszöntő koncerten

Idén tizenharmadik alkalommal rendezte meg újévi hangversenyét a Városi Fúvószenekar Hódmezővásárhelyen. A koncertet vastaps fogadta, és aki nem érkezett korán, bizony az ülőhelyekről is lemaradt. A zenekar karmesterével, Vágó Jánossal beszélgettünk a zenekar mindennapjairól.
Akadt olyan is, aki már a koncert kezdése előtt két órával a Fekete Sasban volt, hogy jusson neki ülőhely. Hódmezővásárhelyen, a Fekete Sas bálteremben ugyanis a Városi Fúvószenekar idén tizenharmadik alkalommal örvendeztetett meg bennünket újév köszöntő hangversenyével, amelyet rendkívüli érdeklődés kísért.

- Szerencsénk van, nem kell azon törnünk a fejünket, hogy hogyan töltsük fel az üres székeket, inkább az okoz problémát, hogy hová ültessük le ezt a rengeteg érdeklődőt - meséli a zenekar karmestere Vágó János, akivel a fúvósok fogadásán beszélgettünk.

Páratlan siker övezte a tizenharmadik újév köszöntő koncertet
 Újév köszöntő koncert Vásárhelyen - már tizenharmadszor.

A koncert öt órakor kezdődött, háromra azonban már javarészt elfogytak a helyek. Erdélyi Judit lányával érkezett, aki a zenekar tagja, szaxofonozik.
- Minden évben a lányommal jövök, és lefoglalom a családnak a helyet, mert mindig rengetegen vannak, és hamar elfogynak az ülőhelyek. A koncert nagyon tetszett, kifejezetten szeretem, ahogy a zenekar játszik.
Judit lánya, Dominika már harmadik alkalommal vesz részt a hagyományos újévi koncerten. - Ennél persze jóval régebb óta játszom szaxofonon. Még régebben megkérdeztek, hogy szeretnék-e csatlakozni a fúvósokhoz és örömmel elfogadtam a felkérést.

Vágó János karmester idén is készült egy kis meglepetéssel a közönségnek, amit még a zenekar tagjainak sem árult el. Annyit mondott mindössze nekik, hogy üljenek nyugodtan a helyükön, amikor valami nem várt dologgal szembesülnek. Mint utólag kiderült, a nézők székei alá kis bonbonokat ragasztottak, amit a Choco Hands kézműves csokoládébolt ajánlott fel. A hangverseny vége felé nagy durranást halhattunk, konfetti ágyúk robbantak, színes, csillogós szalagok repkedtek a levegőben. A fináléban a dekorációnak hitt léggömbök a zenekar tagjaira hullottak, a koncert pedig véget ért. Strauss műveket, operett egyveleget és könnyűzenét is hallhattunk brazilos ütemekkel, és szvinggel.

A karmestert, és a zenekart vastaps kísérte, és mindenki elégedetten távozott. Ezután kezdődött el a fúvósok privát fogadása, ahol a Vágó János elárulta, hogy a koncert megszervezése és a darabok összeállítása az ő feladata volt, és örül neki, hogy ilyen sikeres fellépést tudhatnak maguk mögött. Mikor a zenekar hétköznapjairól kérdezzük, elárulja, hogy hetente egy próba van, a tagoknak pedig egytől-egyig van zeneiskolai múltjuk. A zenekarba nem kerülhet be akárki; az új tagok a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskolából kerülnek be, felkérés alapján. Évente körülbelül 10-15 fellépésen vesznek részt a fúvósok, ahol mindig sikert aratnak. Az újévi koncert nagyszámú érdeklődői alapján joggal állíthatjuk, hogy Hódmezővásárhely lakosai igenis kíváncsiak a zenei kultúrára.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

6 millió forintos kárt tettek vandál fiatalok az iskolában

Egy napon belül azonosították a rendőrök a vásárhelyi Corvin iskola rongálóit.
Tovább olvasom