Délmagyar logó

2018. 05. 22. kedd - Júlia, Rita 15°C | 25°C Még több cikk.

Védelem a magyar húsnak

A régi uniós tagokhoz hasonlóan hazánkban is egy évről három hónapra csökkenhet a fagyasztott hús felhasználhatósági ideje. Ez azt jelenti, hogy külföldről már nem lesz érdemes jóval ár alatt behozni az ott már nem eladható húskészítményeket. Megkérdeztük a helyi gazdák, illetve állattenyésztéssel foglalkozó cégek véleményét erről a lehetséges, számukra kedvező változásról.
Nagyüzemi disznóvágás Gorzsán. Talán jobb piaca lesz a magyar húsnak... Fotó: Tésik Attila
Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter szatymazi fórumán többek között arra is ígéretet tett, hogy hamarosan Magyarországon is három hónapra csökken az az idő, amíg forgalomba hozhatók a fagyasztott húsok. A régi uniós tagállamokban már régóta ez a szabály. Ezért sok esetben előfordult, illetve előfordul most is, hogy külföldről jóval áron alul került/kerül be hozzánk a kint már kereskedelmi forgalomba nem hozható hús.

– A magyar mezőgazdaság, s azon belül az állattenyésztés is több sebből vérzik, ezért minden segítség jól jön. Ha ezt a változtatást sikerülne minél hamarabb végrehajtani, az az itthoni gazdáknak óriási előny lenne, hiszen megszűnne egy jelentős konkurencia – vélte Kovács Norbert.

A vásárhelyi férfi több mint tíz éve tart sertéseket. Korábban ebből jól megélt a családja, manapság viszont már azon gondolkodik, hogy más üzletbe kellene belefognia. Ugyanis lépten-nyomon azt látja a nagyobb üzletekben, hogy a jó minőségű, de egy kicsit drágább magyar húsokat kiszorítják a hűtőpultokról az olcsóbb, viszont igen silány minőségű külföldi termékek.

A vásárhelyi Kelemen Péter a nyolcvanas évek végén még kétezer csirkét, valamint kétszázötven sertést tartott. Szárnyasüzemét mostanra teljesen felszámolta, s mindössze tizenöt sonkának való röfög az óljaiban.
– Ezzel a mostani ígérettel is úgy vagyok, mint a többivel. Hiszem, ha látom! – válaszolta kérdésünkre elkeseredetten a gazda.

A Hód-Mezőgazda Rt. többek között szarvasmarha- és sertéshús-előállítással, valamint tejtermeléssel is foglalkozik. Kocsis László, a cég állat-egészségügyi főosztályvezetője elmondta: a korábbi években mindig azt mondták, hogy a magyar gazdák drágán termelnek, ami így önmagában nem helytálló, mert a versenyképességet a termelőktől független tényezők is rontották. Ezek egyike volt – a különböző támogatásokon kívül – az, hogy az unióban a fagyasztott hús szavatossági ideje három hónap, míg Magyarországon jóval hosszabb, egy év, így a hazai húsipar a máshol már lejárt szavatosságú húst jóval önköltség alatt tudta megvásárolni, a magyar termelők egy része pedig kiszorult a piacról.

– Ezt a sort lehetne folytatni a hal- és csirkehús, illetve egyéb termények importjának szabályozásával is – mondta végül Kocsis László.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Betyárnap Tabánban

Zenés ébresztővel keltik a vásárhelyi Tabán városrész lakóit szombaton reggel 8-kor, ekkor kezdődik… Tovább olvasom