Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

Védett növényt exportálunk

Mártély - Hamarosan lehalásszák és a Tiszába telepítik át a rucaöröm egy részét a mártélyi holtágból. Az úszó zöld szőnyegnek a folyópartiak sem örülnek, a Csemete egyesület szerint természetvédelmi szempontból mégis ez a legkorrektebb megoldás. Védett növényt exportálunk a Vajdaságba.
Mindent megpróbál a hódmezővásárhelyi önkormányzat annak érdekében, hogy a mártélyi holtág ismét kellemes pihenőhely legyen. Hogy a víz felületét ne borítsa be teljesen a rucaöröm (Salvinia natans), ami veszélyeztetné az ökológiai egyensúlyt, csökkenteni kell a holtágba jutó szerves anyag mennyiségét. Az önkormányzat ezért zárt szennyvízaknák építésére kötelezte az üdülők tulajdonosait. Azt is bejelentette a város, hogy a rucaöröm egy részét lehalásszák a holtágról, áttelepítik a Tiszába. Mindez 15 millió forintjába kerül az önkormányzatnak. Valószínűleg sokkal olcsóbb lenne, ha ezt a nagy mennyiségű növényt komposztálhatnák, vagy csak összeraknák az ártérben, és megvárnák, amíg elfolyik belőle a tömegének 95 százalékát alkotó víz. Ám ha nagy tömegben terem is, védett növényről van szó, amely egy tájvédelmi körzet területén nő. A zöldhatóság így erre az eljárásra ad engedélyt.

A védett természeti értékek áttelepítése ismert módszer: a 47-es út szélesítése közben talált földben termő herét (Trifolium subterraneum) kimarkolták, máshová vitték. A szegedi repülőtérről pedig kétszáz ürgét (Spermophilus) költöztettek el 800 ezer forintért Zsadányba. 2006-ban pedig ugyaninnen 40 millió forintért vitték el a védett csűdfüvet (Astragalus exscapus) tartalmazó ősgyepet, hogy megépülhessen a futópálya.

A rucaöröm tavaly nyáron is elárasztotta a mártélyi holtágat. Archív fotó: Karnok Csaba
A rucaöröm tavaly nyáron is elárasztotta a mártélyi holtágat.
Archív fotó: Karnok Csaba

A Tiszába telepített rucaöröm esete valamelyest különbözik, mert ahogy a holtág partján pihenőket zavarja a zöld szőnyeg, a folyó partján is sóhajtoznak, amikor augusztusban elkezd úszni a pangó vizű öntözőcsatornákból a Körösökön keresztül leengedett békalencse és ott is termő rucaöröm. A fürdőzők utálják, mert ronda, büdös, és a bőrre tapad. Csónakkal sem tanácsos belemenni, mert a zöld szőnyeg alatt faágak úszhatnak, amelyek tönkreteszik az üvegszálból készült testet vagy a motor propellerjét. A horgászzsinórra rárakódik, lehetetlenné téve a pecázást. Erdei Attila többszörös magyar bajnok versenyhorgász azt mondja, örül annak, hogy a mártélyi holtággal törődnek, de ami a Tiszába telepítést illeti, nem hiszi, hogy nincs ennél célszerűbb megoldás. A védett növény – 1 tő értéke 2000 forint – így nem marad az ország területén: a Vajdaságba exportáljuk a Tiszán keresztül, ha kérik a déli szomszédok, ha nem.

– Természetvédelmi szempontból ez a legkorrektebb megoldás – halljuk Bojtos Ferenctől, a Csemete egyesület irodavezetőjétől. – A rucaöröm ilyen mennyiségben hasznos a folyónak. Annak idején tájidegen halfajokat, busát, amurt telepítettek a vizeinkbe, hogy csökkentsék a szerves anyag mennyiségét; a rucaöröm nem tájidegen. A Tisza pedig elsősorban élővíz, nem hajózóút.

Attól eltekintve, hogy korábban egy világverseny hiúsult meg a zöld szőnyeg miatt a Tiszán, a szegedi kajakosok, kenusuk, evezősök már megtanultak együtt élni vele. Petrovics Kálmán, az EDF Démász-Szegedi VE igazgatója azt mondja, beszéltek erről az edzőkkel, versenyzőkkel, és abban maradtak, ezt el lehet viselni. A hajókra tapad a zöld, le kell mosni, a benne úszó uszadékfákra vigyázni kell – de ez még mindig jobb, mint amikor szemét, PET-palack úszik a Tiszán.

Olvasóink írták

  • 16. almaszósz 2011. július 18. 18:58
    „Gyappa - Ezt nem lehet írtani mert védett növény. Akár csak a kullancs vagy a szúnyog. Bár ezek rovarok de kb annyira hasznos mint ez a gyomnövény. A természetvédők megint túllihegik az egészet!”
  • 15. Gyappa 2011. július 14. 21:20
    „Ápolni kell a vizeket ,de tényleg nem biztos,hogy legjobb megoldást az tudja aki irodában asztal mögött ül.Csak megkéne kérdezni egy idősebb embert régen hogyan volt ez megoldva?A Körtvélyesi és az Akolszögi holtág is fulladozik ettől a Ruca örömtől!Tényleg lehetne Mártély és a többi holtág is horgász és üdülő paradicsom ,csak az csinálja aki ért hozzá!Írtani kéne nem telepíteni!Busával vagy máshogy!A vadállatokat is írtják ,ha elszaporodik a vad!”
  • 14. Írástudatlan 2011. július 13. 09:24
    „A munkahelyeket meg inportálni kellene!”
  • 13. macska125 2011. július 12. 22:35
    „Akkor tárolja az aki védetté nyilvánította!
    Nyilván való, ha elszaporodik, hogy irtani kell, vagy inkább a halak pusztuljanak, mint néhány éve a Kurcába??????????”
  • 12. unknown 2011. július 12. 22:13
    „Szerintem nagy emberi tévedés védeni ezt a szemetet, hogy aztán leússzon az a szerbekhez - merő ajándékként, hogy kihalásszák azt a duzzasztóból.”
  • 11. demeterkornel 2011. július 12. 19:00
    „Balihoho! kevesebb a súlyod, mint az elmúlt években? Mennyit fogytál? :-)”
  • 10. Wacky 2011. július 12. 16:36
    „"A hajókra tapad a zöld, le kell mosni, a benne úszó uszadékfákra vigyázni kell - de ez még mindig jobb, mint amikor szemét, PET-palack úszik a Tiszán."

    Megjegyezném, hogy a PET-palack is ugyanúgy benne lesz csak a zöld trutymótól nem lehet majd látni... + még rondább lesz a part mert a hullámok és a sodrás kiviszi majd... a fürdőzők, nem tudom hogy fogják elviselni... + sztem nem lesz turista növelő hatása se!!”
  • 9. Esovaro 2011. július 12. 15:13
    „Ha a Tisza vize alacsony hiaba nyitnak meg barmifele zsilipet ,gravitacios uton nem lehet atobliteni,csak egy szintnel nagyobb vizallas eseten,ami meg is tortenik minden evben ,ha van ilyen magas vizszint, de ekkora altalaban szokott lenni.”
  • 8. kormorán 2011. július 12. 14:43
    „Talán ésszerűbb lenne a lehalászás helyett, ami nem igazából fog sikerülni, egy felső átemelő építése. Így folyamatosan áramoltatni lehetne a holtág vizét és a rucaöröm alulról beszívott spórája a növénnyel együtt távozna. Tegnap figyeltem a foknál, hogy áramlik befelé a víz, ami azt jelenti, hogy a lenti szivattyúk működnek. Ebből következik, hogy az augusztus végén burjánzó rucaüröm spórái most érkeznek be a holtágba és a holtág melegebb vizében kiválóan gyarapodnak zöld szőnyeget alkotva. Azt a sok milliót inkább egy felső szivattyú telep építésére kellene áldozni, mert ekkora mennyiségű zöldséget képtelenség lehalászni. De íróasztal mellől az okostojások kitalálnak valamit és az állásukat féltők rendületlenül végrehajtják a parancsot. Ilyen ez a demokrácia - törvényes keretek közzé szorított diktatúra!!”
  • 7. balihoho 2011. július 12. 14:36
    „Jelenleg, szerencsére nemcsak a rucaöröm kevés a holtágban, hanem a szintén védett súlyom is kevesebb mint a korábbi években.”
  • 6. bélás 2011. július 12. 14:34
    „egy hülye kérdés.
    a Mártélyi holtág és a Tisza nincs összekapcsolva semilyen szinten? Mert akk csak ki kellene nyitni 2 zsilipet és átöblíteni”
  • 5. Esovaro 2011. július 12. 13:40
    „Nem ertem mi a francot kell vedeni ezen a szemeten. A zoldeknel kartekonyabb fajta nincs szeles e hazaban.”
  • 4. achilleus 2011. július 12. 13:16
    „3. Kubito60 2011.07.12. 13:03
    Pedig ugyanúgy fog járni. De miért kell ezért 12, illetve a csüdfűért 40 milliót - vélhetően - kidobni?”
  • 3. Kubito60 2011. július 12. 13:03
    „Hát szerintem nem sokat fakadnának sírva,ha a rucaüröm ugyan úgy járna mint a csűdfű!”
  • 2. achilleus 2011. július 12. 12:53
    „"A védett természeti értékek áttelepítése ismert módszer: a 47-es út szélesítése közben talált földben termő herét (Trifolium subterraneum) kimarkolták, máshová vitték.2006-ban pedig ugyaninnen 40 millió forintért vitték el a védett csűdfüvet (Astragalus exscapus) tartalmazó ősgyepet, hogy megépülhessen a futópálya."

    --- szívesen olvasnék az áttelepítés eredményességéről. A csüdfű sorsáról eddig egy olvasói kommentből lehetett tudomást szerezni. http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/3_eve_10_millioert_most_800_ezerert_koltoztettek_az_urgeket/2076941/
    3. egy sportrepülő 2008.11.11. 08:07 "A csűdfű azóta kipusztult, 100% ban. Gratula a jól megfizetett szakértőknek." -------- Ezt tudtommal nem cáfolta senki, hogy is van ez?”
  • 1. spiler 2011. július 12. 10:54
    „DEMOKRÁCIÁBAN NINCS CENZURA”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hangfürdő az iskolában

Hódmezővásárhely - Különleges élményt jelentett a résztvevőknek a minap a vásárhelyi Nádor utcai… Tovább olvasom