Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Végigittuk az utcai kutakat

Hódmezővásárhely - A belvárosban több ivókútnál is felfrissítheti magát a járókelő a melegben, a susáni díszkutak medencéjében víz helyett azonban csak csikkeket és szemetet találtunk.
Nincs jobb a melegben, mint felfrissítenünk magunkat egy utcai ivó- vagy díszkútnál, ráadásul ez nem kerül egy fillérbe sem. Vásárhelyen csak a belvárosban van lehetőségünk arra, hogy díszkútból folyó víz oltsa szomjunkat, a külvárosban – bár ott is állnak ilyenek – vizet nem tudtunk egyből sem fakasztani, a medencéjükben víz helyett csak szemetet, csikkeket, faleveleket és földet találtunk.

A legtöbb működő díszkút természetesen a legnagyobb gyalogosforgalmat bonyolító belvárosban és annak tágabb környékén található. Ezek közül csak egyetlenegy, a Szent Antal és a Deák Ferenc utca kereszteződésében lévő, kislányszoborral díszített, rendezett kis park közepén álló díszkút nem működött. Nyugodtan tudtunk inni viszont a Kossuth téri buszmegálló közelében lévő kerámia ivókútból, elég volt megtekerni az apró csapot. Attól sem kellett tartani, hogy a szemünkbe csapva tör fel a vízsugár, az ugyanis csak takarékosan folyt. A Fekete Sas melletti korsós lány négy kosfejének mindegyikéből oly bőven spriccelt a víz, hogy nemcsak a szomjunkat tudtuk oltani, de kezet is moshattunk. Mindkét kút vizét hidegnek és frissítőnek találtuk. A kutak környéke tiszta volt. Hasonló körülményekre leltünk az Andrássy úti oroszlános kútnál. Vize ennek is élvezhetőnek bizonyult. A népkerti játszótér kerámiakútjának csapját könnyen el lehetett fordítani, a szomjoltó hűvös víz bő sugárban ömlött belőle.

A Klauzál és a Berkenye utca sarkán lévő Császtvay kút medencéjében víz helyett csak csikkeket találtunk. Fotó: Tésik Attila
A Klauzál és a Berkenye utca sarkán lévő Császtvay kút medencéjében víz helyett csak csikkeket találtunk.
Fotó: Tésik Attila

Nem volt ilyen szerencsénk Susánban. A Klauzál és a Berkenye utca sarkán lévő Császtvay kútból nem sikerült vizet fakasztanunk, ahogy a Klauzál utcai kanyarban lévő Kolokán kút két csapjából sem. Az előbbi medencéjében szemetet, az utóbbiban pedig számos csikket találtunk. A Zsigmondy Béla téren álló Rossier díszkút csapjait is hiába próbálgattuk, a tér átellenes részén viszont olthattuk a szomjunkat a közkifolyó friss, kellemes ízű vizével.

A Kálvin téren ne igyunk

Nem a városi vízvezeték-hálózat vize folyik a város egyik leghíresebb víznyerőjében, a Kálvin tér közepén álló Nagy András János kútban. A medencében lévő víz ugyanis körbe-körbe cirkulál, így nem ajánlott sem inni belőle, sem kezet mosni benne.

Olvasóink írták

  • 6. Rosmary53 2009. szeptember 09. 14:58
    „"Végigittuk az utcai kutakat " Korom András "
    Egészségetekre! " vizet nem tudtunk egyből sem fakasztani..." Nem vagy te fiam Mózes! Ahhoz bot is kell, meg Istentől kapott erő. " Nem volt ilyen szerencsénk Susánban...nem sikerült vizet fakasztanunk.." Csak megy a bolondja, és próbálkozik újra meg újra.”
  • 5. ocsi1 2009. szeptember 09. 11:24
    „4-eshez szigorúan csatlakozom!!!!!!!”
  • 4. Trandafir 2009. szeptember 09. 05:41
    „a kocsmákat kéne végiginni egyszer:)”
  • 3. Filctoll 2009. szeptember 08. 16:52
    „Hát igen, a régi kutak rég elapadtak mert le lettek fojtva.
    Az nem fér a fejembe hogy Vásárhely az ártézi kutak városa, és állítólag itt a legolcsóbb a viz, miért zárják el a díszkutakat a nyári időszakban? Nem hiszem hogy nagy a vesztesége a Zsigmondi cégnek ugyanis a csőtörések alkalmával sokkal több viz elfolyik mint amennyi elfoljna a díszkutakból. Télen oké, nem kell hogy működjenek, de más évszakban fojhatnának. Én Vásárhelyen egy rendes szökőkutat hiányolok. A János téri alig üzemel, javarészt száraz. Érdekes pl Makón impozáns a főtér közeli szökőkút ami állandóan működik.
    Ezen a téren is előbb járnak a környező városok.
    Mindegy, lényeg hogy az Emlékpont épül, bővül és hamarosan a csillogó tetejét is befestik majd. Kivi lennék ugyan mennyiért!?”
  • 2. VásárhelyiÁgi 2009. szeptember 08. 15:42
    „Azért több van, mint nyilvános illemhely, főleg a reggeli és az esti órákban.”
  • 1. Én2 2009. szeptember 08. 15:06
    „Nem sok ívókút működik városunkban!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jól van az autó elé ugrott fiatalember

Jól van, már otthon pihen az a 20 éves fiatalember, aki vasárnap délután házuktól 5 utcányira egy… Tovább olvasom