Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Visszafoglalják az emberek a partot

Mindszent - Halad és keddre elkészül a mindszenti tiszai strand rekonstrukciós munkáival, a rézsű kialakításával a helyi vállalkozó. Csütörtöktől hivatalosan is birtokba vehetik a pihenni, fürödni vágyók. A helyiek, az üdülőtulajdonosok már elkezdték visszafoglalni, belakni a területet.
Rekkenő hőség és a mindszenti strand bejáratánál leforrázó, vagy inkább hidegzuhanyként ható, villanyoszlopra erősített ideiglenes tábla fogadja az arra járót (szombaton vizitáltunk): Fürödni tilos! Aki azonban a Tisza partjáig eljut, nem veszi komolyan a figyelmeztetést. A gépek, dózerek még dolgoznak, egyengetik a területet, formázzák a lankás rézsűt; de a büfések már kipakolták az asztalokat, székeket, padokat, napernyőket és a csocsót. Készülnek a nyitásra.

– Korábban rendszeresen jártam ide lazítani, fürödni, szinte minden hétvége itt talált – mondta az algyői olajmezőn dolgozó helybeli Huszka János, és nagyon várom már, hogy újra jöhessek. Már elképzeltem, ahogy újra leterítem a pokrócot a parton, és napozok, pihenek, szerintem már nem kell sokat várni. Az egyik, part menti üdülőben baráti összejövetelre, kollégistatalálkozóra készültek, a bográcsban rotyogott a marhalábszárpörkölt. Újra él a part. Az egyik résztvevő, Kazy Csaba megjegyezte:

Hegedűs Imre és felesége már nagyon szeretné kipróbálni a megjavított csónakot. Fotó: Schmidt Andrea
Hegedűs Imre és felesége már nagyon szeretné kipróbálni a megjavított csónakot.
Fotó: Schmidt Andrea

– Szép lesz, ebbe kár lenne belekötni, viszont olcsóbban és kisebb felfordulással is elkészülhetett volna. Az elszállított homok ára, a tervezés és a rendbe hozás költségei hiányozhatnak majd az önkormányzati büdzséből. A part egyes részei agyagkeménységűek, onnan eltűnt a finom, puha homok. Mindszentet a strandjáról ismerték, csak remélhetem, hogy visszacsábítjuk azokat, akik az elmúlt években állandó vendégeink voltak.

Pár telekkel arrébb a Mindszentről elszármazott, a szomszédos Szegváron élő Hegedűs Imre és neje, Hegedűsné Kati beszélgetett a család barátjával, Szabó Jánossal.

– Most javítottuk meg a csónakot, és már szeretnénk kipróbálni, vízre bocsátani – közölte a férj. – Négy unokánk is imád ide járni, szeretik ezt a helyet. Lassan kezdjük visszahódítani, újra belakni a strandot, már többször fürödtünk, megmártóztunk a Tiszában, amikor a „gépészeket" nem zavartuk. Amennyire megítélhetem, jó és szép lesz a part, harminchárom fát is ültet a kivágottak pótlására az önkormányzat. Nagyon várjuk a keddet, a főnök ugyanis azt mondta, akkorra végeznek minden munkával.

Kedden elkészül, csütörtökön átadják a mindszenti strandot. Fotó: Schmidt Andrea
Kedden elkészül, csütörtökön átadják a mindszenti strandot.
Fotó: Schmidt Andrea

Így igaz. Az strand, a partszakasz északi oldala mára kilencven százalékos állapotban lesz – tudtuk meg Kovács Lászlótól, a Kovács Gépszer Kft. tulajdonosától, ügyvezetőjétől –, és holnapra a délivel együtt teljesen elkészül. És csütörtöktől – ekkor vehetik birtoka hivatalosan az emberek – végre Mindszenten is beköszönt a nyár.

Padtelepítés, faültetés

A mindszenti strand tereprendezésével, a rézsű, a part kialakításával keddre végez a Kovács Gépszer Kft. Szerdán még padokat telepít, fákat ültet az önkormányzat a területre. Ekkor még csak ideiglenes átadásra kerülhet sor, mert a szakhatóság ragaszkodik a megmaradt három fa kivágásához – ez egy kis földmunkával is jár majd –, ami csak októberben lehetséges.

Olvasóink írták

  • 19. Lemba 2008. június 26. 19:25
    „Dozer 34-hez.
    Elobb tisztazni kene az intelligencia fogalmat. A megfigyelest pedig az alnevek hasznalataval kapcsolatosan ajanlanam.”
  • 18. Dózer34 2008. június 25. 22:16
    „Lemba, Te mekkora egy idióta vagy!!!
    1. Mi a túró köze van az intellektusnak a megfigyelési képességhez?
    2. És ha Te nem is itthonról okoskodsz, honnan tudod, hogy jól megfigyeltem-e a dolgokat, vagy sem? Vagy jelent neked valaki???
    Ennyit tudsz, ennyire futja? Inkább írj valamit angolul, az legalább süket fülekre talál :-)”
  • 17. Lemba 2008. június 25. 11:58
    „Uzenet Dozer 34-nek
    Hm... egy intelligens jobb megfigyelo.”
  • 16. falatnyigazság 2008. június 23. 21:57
    „"Sztem jobb a part, élhetőbb, mint volt!" DÓZER!!!ÉBRESZTŐ! Erre írtam a szólásokat, melyek közül választhatsz: bár mindkettő az elszólásodra- iménti mondat- illik! Mit nem lehet ezen érteni? Honnan tudod, hogy élhetőbb a part?
    No, mindegy: kívánom, hogy legyen igazad!”
  • 15. pederzoli 2008. június 23. 19:53
    „Fölösleges dolog személyeskedni,ugyanakkor azt sem vágom,mire föl megy a sikerpropaganda ? Hihetetlen módon ünnepli magát mindenki,holott az,akik nyugodtan alhatnak az egész beruházás miatt,az a munkát befejező vállalkozó,és csapata. A tenni akarásról meg csak annyit,hogy az elefánt is agilis,amikor betéved a porcelánboltba...”
  • 14. komment 2008. június 23. 19:35
    „zottya!
    Majd ha te pénzedet valaki eltapsolja és utána csak annyit mond: bocs, oda a pénzed, de ne emlegesd már állandóan ezt a kis botlást. Na akkor is ezt fogod mondani?
    Ugyanis ez a kis "botlás" a város lakóinak jópár millióba került és ha igaz hogy üres a kassza, akkor nagyon nem mindegy mire megy el a pénz.”
  • 13. zottya 2008. június 23. 19:10
    „Szerintem elég sok mindent tudok a városról mert benne élek és neked is igazad van ,de miért jó mindig a másikban keresni a hibát !Mit hallok csak így a képvisekők úgy a képviselők ilyen rossz döntés olyan !Pedig mi válsztottuk Őket és ,mégsem bízunk bennük egynémeik jó barát ,mire visz a világ hiába a tenni akarás sokukban azt meg leblamálják ! A drága nagymester meg jelentget kritizál ,csak a város ügyeit nem intézi!Pedig biztunk benne amikor megválasztotuk! Akkor most mi van! Már Szegvár is meg előz bennünket !Ja a csatorna meg egyenest katasztrofa 10 évig ezt csináltuk amit most a strandal és kb.a 100 szorosára emelkedik lassan a díj mire majd egyszer bekötésre kerül! A gyerekeink meg egy trágya dombon fognak majd élni! ezt senki sem látja?”
  • 12. hévalaki 2008. június 23. 18:53
    „@ igen drága botlás....vazze!---ez a jelen,nem a múlt---.@
    --nem feleltél,eddig hány milla----utána fürdök!...azt hiszem le kell hűteni magunkat---ne k@rvázd le a várost...hallod e #”
  • 11. zottya 2008. június 23. 18:41
    „HÉVALAKI már távol álljon tőelm,hogy megsértsek bárkit is,de a lónak 4 lába van mégis..,Ön szerint tudták ezt előre ,hogy így lesz ezért mondtam majd a bíroság kártérítésre kötelezi! Most meg lehet fürödni, lehűteni magunkat!Azt nem tudom ,hogy ebben a kur@ városban miért mindig a múltról beszélgetnek vazzeg?Miért mindig a másikat szekálják!A többi meg röhög rajtunk!!”
  • 10. hévalaki 2008. június 23. 18:17
    „....dicsekvő zottya...vazze..@
    --az nevet,aki utoljára nevet--mennyi milla ment rá erre felelj---
    # fürdötök az adósságban is, meg nem biztos,hogy a Solti fizet #
    @vazze..... de föl vagy dobva CCC”
  • 9. zottya 2008. június 23. 17:54
    „Üdvözlet minden olvasónak, hozzászolónak!Sikeresen befejeződik holnap a part rendezés,sok szeretettel vár mindenkit,helyit környékbélit a mindszenti strand!!!!Javaslom ezzel legyen befejezve ez az egyfajta adok kapok!Ha a ex kivitelező hibázottt a biroság majd kimondja az itéletet és bünhödik(forintálisan)!Az örökös itélkező az pedig használja a strandot!JÓ FÜRDŐZÉST!!”
  • 8. Dózer34 2008. június 23. 17:22
    „Lemba, Te olyan magas erkölcsiséggel írogatsz, hogy alapíthatnál egy új vallást. Fingod sincs az ügy történéseiről, de több álnéven osztod itt az észt a fórumon. Ne vedd sértésnek, de nem a földön jársz ilyen dumával...”
  • 7. Lemba 2008. június 23. 17:16
    „Uzenet Dozer34 reszere
    Vannak emberek akik talan tudatlanok, es masok akik ezt kihasznaljak. Sajnos a becsulet, tisztelet masok irant sajnos nem a legerosseb oldalad. Eladtad magad egy nehany kilo papirert. Emlekezz ra, ha igazan bajban vagy / betegseg vagy valami hasonlo/ a penz onmagaban nem segithet.”
  • 6. Dózer34 2008. június 23. 16:55
    „Miért kioktatás az, ha kérdésre érvelek? Nem nekem köszönhetitek, hanem a vezetőiteknek. Sosem állítottam, hogy a rekonstrukció az én ötletem volt. Az, hogy a dolgok nálatok sz@rul mennek, sztem megint nem az én hibám. A végösszeg meg lehetett volna jóval kevesebb, ha nem követ el sorozatos hibát a hülye testületetek és agyatlan p.mesteretek. Tudom: már megint nagy a pofám. Kár , hogy mellette igazam is van.
    A falatnyiigazság bejegyzését nem értem. Sztem rossz helyen nyílt ki a szólásgyűjteménye...”
  • 5. csalóka 2008. június 23. 14:48
    „Mindehhez már neked mi közöd Dózer34 !
    Köszönjük a kioktatásod,elég volt !Kevés a homok,te még mindég hordanád,de végre elismered !
    Még nincs vége.Nem tudjuk mennyi a végösszeg !!!
    Úgy írsz,dicséred,mintha ezt neked köszönhetnénk !”
  • 4. falatnyigazság 2008. június 23. 14:15
    „Dózer34! Nem tagadtad meg önmagad, a végére hagytad a csattanót: "...elbírna helyenként még egy kis homokot...!" És tudod, van egy régi szólás, miszerint: A PUDING PRÓBÁJA AZ EVÉS, vagy a másik: NE IGYUNK ELŐRE A MEDVE BŐRÉRE!
    Válassz kedved szerint! Én a helyedben mélyen hallgatnék!”
  • 3. ziza1 2008. június 23. 14:13
    „Örömmel láttuk a hétvégén, hogy nagyon szép lett a part, csak gratulálni tudok a Kovács Gépszer Kft-nek a gyors és szakszerü munkához. Kellemesebb, szebb lett, mint volt, de egy pár m3 homok valóban hiányzik a partról, mert elég kemény. Jó strandolást mindenkinek!”
  • 2. Dózer34 2008. június 23. 14:05
    „Most arra vagyok kíváncsi, hogy aki temette a partot, és mocskolta az elképzelést, most milyen panasszal fog itt írogatni. Ebben a "qrva országban" mindig rinyálnak, ha valami változik...
    Sztem sokkal jobb, élhetőbb a part mint volt, bár tényleg elbírna helyenként még egy kis homokot.”
  • 1. egyszeru polgar 2008. június 23. 12:56
    „Remelhetoleg minden rendben lesz vegre, s a vegleges hasznalatbaveteli engedely kiadasanak nem lesz akadalya.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emlékfalat, kutat avattak Újvároson

Hódmezővásárhely - Vásárhely Újváros városrésze 200 éves fennállását ünnepli, az ehhez kapcsolódó… Tovább olvasom