Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 23°C Még több cikk.

Visszatérnek az alacsonypadlós buszok Vásárhelyre

Hódmezővásárhely - Ismét a Tisza Volán nyerte el a vásárhelyi helyi közlekedés ellátására kiírt pályázatot. A busztársaság 2016 végéig végezheti ezt a szolgáltatást. A város az éves normatíván felül 24 milliós támogatást fizet, a cég pedig vállalta, hogy fél év múlva ismét forgalomba állít három alacsonypadlós buszt.
A következő nyolc évben is a Tisza Volán Zrt. szolgálja a városi tömegközlekedést Vásárhelyen – döntötte el legutóbbi ülésén a város közgyűlése. Míg korábban a szolgáltatói szerződést rövidebb időszakokra kötötték, addig a mostani szerződéstervezet 2009. január 1-je és 2016. december 31-e közötti időszakról szól.

– A meghirdetett pályázatra csak a Tisza Volán, azaz az eddigi szolgáltató jelentkezett, s pályázata érvényesnek bizonyult – mondta a döntés hátteréről lapunknak Kovács Pál. A városstratégiai főtanácsadó hozzátette: a 2016 utolsó napjáig szóló szerződéstervezet szerint a Tisza Volán az éves normatív támogatás mellett 24 millió forintos támogatást is kap a vásárhelyi önkormányzattól. A buszos cég vállalta a pályázati kiírásban szereplő feltételt, azaz már az idén július 1-jétől három alacsonypadlós buszt is üzembe helyez majd a városban.

Helyi járatú autóbusz Vásárhelyen. Júliustól három ismét alacsonypadlós lesz. Fotó: Tésik Attila
Helyi járatú autóbusz Vásárhelyen. Júliustól három ismét alacsonypadlós lesz.
Fotó: Tésik Attila

– Jelenleg egyetlen ilyen járművünk sem fut a helyi járatú vonalainkon, ezeket tavaly év végén kivontuk Vásárhelyről, ugyanis így szólt a szerződésünk. Július 1-jével azonban hármat ismét a helyi menetrendbe állítunk – mondta Mező István, a Tisza Volán divízióvezetője. Hozzátette: a vásárhelyi tömegközlekedést ma hét autóbusszal biztosítják, ebből egy a reggeli csúcsban segít ki, majd tartalékban várakozik, míg a többi hat menetrend szerint járja a várost.

Fotó: Tésik Attila
Fotó: Tésik Attila

Járművet javít a korábbi versenytárs

Vásárhelyen az iskolabuszokat is a Tisza Volán Zrt. járatja. Korábbi, erős versenytársa, a helyi Hód-Mező Kft. egy évtizeden át működtette a szegedi és a vásárhelyi vasútállomás közötti buszjáratot. Ma ezen a vonalon is a Tisza Volán buszai járnak, míg a Hód-Mező hatállásos műhelye gépjármű-javítással, Bosch-műhelye dízeladagoló-javítással, a kft. emellett munkásszállítással is foglalkozik.

Olvasóink írták

  • 12. zozzy 2009. február 16. 19:19
    „Minek ezeknek a koszos vásárhelyieknek alacsony padlós busz két szamár is meg teszi nekik!”
  • 11. SympleX 2009. február 15. 20:40
    „ad1. szép dolog az alacsony padlós busz, de kérdem én, miért kell ehhez ennyi idő? Voltak már ilyenek, nem kell alakítani semmit.
    ad2. a kisebb forgalmú vonalakon miért járnak ilyen bazi nagy buszok, mikor csak 5-6 utas van rajta?
    ad3. az a menetrendnek csúfolt valami az micsoda már? nem csak az útvonalak, de az időpontok is lehetetlenek.

    Amúgy a Kutasi úti állatorvos is nagyon jó, aki az autómosó mellett van. :)”
  • 10. Írástudatlan-Tdi. 2009. február 14. 10:27
    „Azért kell ilyen sokat várni mert bazinehéz átalakítani ezeket a magas ócska Ikaruszokat.”
  • 9. Beth 2009. február 11. 18:33
    „Hűha! Kemény 3 darab alacsonypadlós busz! Megerőltették ebben is magukat!
    Talán a menetrenden is változtatni kellene!”
  • 8. Norman_Bates 2009. február 11. 15:33
    „off
    úgy látszik nemcsak mi magyarok rüheljük a tetves cigányfajzatokat
    http://www.youtube.com/watch?v=oXF4QwI92LY&feature=related”
  • 7. Trandafir 2009. február 11. 14:19
    „igen?És miért kell még félév ahhoz, hogy az alacsonypadlós buszokkal szállítsák az embereket?”
  • 6. Trandafir 2009. február 11. 14:19
    „igen?És miért kell még félév ahhoz, hogy az alacsonypadlós buszokkal szállítsák az embereket?”
  • 5. efje 2009. február 11. 11:43
    „Látjátok csak van értelme hogy ide írogatunk. Valaki nemrég itt panaszkodott hogy eltűntek az alacsony padlós buszok. Szólni kell ha valami bajunk van, mert néma gyereknek az anyja se latja a fától az erdőt. A különböző médiákkal (Radio, TV) az a probléma, hogy bar készülnek különböző felmérések mégis kevés a visszajelzés, hozzaszolas, velemeny.
    Amerikában, (de hívhatjuk a jövőnek is) például mindent megtesznek a cégek hogy a fogyasztó, vásárló véleményét megtudjak. Az éttermekben találsz un. comment card-ot, ami a pincér kedvességen, az étel minőségen át sok mindenre kíváncsi. A buszok hátulján How is my drivin? (Hogy vezetek?) matrica ingyen hívható céges telefonszámmal. Sok kicsi sokra megy.
    Nalunk a szocializmus alatt nem ezt vertek az emberekbe.
    Halkan, suttogva kellett sokszor a problémákat egymással megosztani, mert az állam besugokat tartott fent.
    Nem lehetett szólni semmiért. Meleg sor, hideg virsli. A buszsofőrnél 20 fok, mögötte meg megfagysz mert spórol a gazolajjal. Nem kell sorolnom hisz ti is mindennap hasonlókat tapasztaltok. Ha megtartod magadnak ne várj csodát. Szólnod kell ha változást akarsz. Ez így működik.”
  • 4. Trandafir 2009. február 11. 10:32
    „ankusz a buszállomásnál van egy.És tényleg jó!:)”
  • 3. ankusz 2009. február 11. 10:02
    „Sziasztok!Semmi köze a témához!!!Tud vki egy jó állatorvost Hódmezővásárhelyen?”
  • 2. NTK 2009. február 10. 20:00
    „Újabb nyolc évre konzerválódik ez a "kiváló" szolgáltatás, a maga "remek" menetrendjével. Ami minden csak nem utasbarát.”
  • 1. Beth 2009. február 10. 17:03
    „Tehát még mindig nem lesz elég jó a buszközlekedés, hogy azzal járjak. :(
    sajnálom! Marad az autó és a kerékpár!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    sajnálom az egész társaságot!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszaeséssel számolnak az ipari parkban

Hódmezővásárhely - Tizenöt vállalkozás már használja, további hét pedig hamarosan beköltözik a… Tovább olvasom