Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 11°C Még több cikk.

Vogue címlapon is voltak a vásárhelyi lámpák

Hódmezővásárhely - A Vogue címlapján is bemutatták azokat a különleges hangulatlámpákat, amelyeket a vásárhelyi szociális foglalkoztatóban készítenek. A francia megrendelő a míves darabokért 1 millió forintot is elkér a Dubaiban élő gazdagoktól. Információink szerint a vásárhelyiek ennek töredékét kapják.
Vásárhelyen készített hangulatlámpák világítottak a Párizsban februárban rendezett lakberendezési világkiállításon. A Hódfó Szociális Foglalkoztató munkatársainak kézzel hajlított lámpakülönlegességeit 500 négyzetméternyi területen állították ki. Az antik hatású lámpák és mennyezeti csillárok egy francia iparművész házaspár tervei alapján készültek. A szociális foglalkoztató vezetőjétől, Chappon Adrienntől megtudtuk: még a világhírű, francia kiadású Vogue divatmagazin címlapján is a vásárhelyi lámpákat mutatták be.

Nem véletlenül, hiszen a Madame Pompadour korát idéző világítótestek között nincs két egyforma. Közös jellemzőjük csupán az, hogy minden darab drótból készül, egyetlen csípőfogó segítségével. Ez utóbbit már rutinosan forgatja Szatmári Péter, aki elárulta: kezdetben másfél-két óra alatt hajtogatott egy lámpát. Naponta csupán kettőt vagy hármat tudott elkészíteni. Mostanra már hat-hét alkotás is kikerül a kezei alól.

Díszes dobozokban utaznak a hangulatlámpák. Fotók: Tésik Attila
Díszes dobozokban utaznak a hangulatlámpák.
Fotók: Tésik Attila

A többárbocos hajó, kastély vagy kalitka forma kialakítása csak az első lépés. Ezt követi a női munka – a lámpa berendezése. Kocsis Julianna megsárgult, antik hatású textilekkel öltözteti fel a dísztárgyakat. Vitorlát, női-férfi bábokat varr. A stabil részek kialakításához pedig megkopott, megsárgult, francia könyveket használ.

A lámpákat azonnal csomagolják. Persze nem akármibe. Bordó plüssel borított, fehér selyembélésű dobozokban utaznak a francia megrendelőhöz, aki a mívesebb darabokat 3000 euróért (jelenlegi árfolyamon közel 1 millió forintért) adja el. A vásárhelyi lámpák már megtalálhatók japán, ausztrál, új-zélandi és újabban dubai otthonokban. Chappon Adrienn nem árulta el, hogy ők mennyiért készítik a lámpákat, de mi úgy tudjuk, hogy a fenti ár töredékét kapják a franciáktól.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. nettiko 2009. március 13. 18:40
    „Kobold: Mint már irtam az én autóm is használt,16 éves,és a mai napig fizetem a részleteket, mivel hitelre vettem. Nekem sincs közlekedési támogatásom,lakásfenntertásim és közgyógyellátásban sem részesülök, és én is sorolhatnám tovább!.
    Még így is örülök hogy a hónap végéig boldogulni tudok a r.nyugdíjból és a fizuból.
    Tudd meg,hogy nem vettem a r.ny-at,mivel hallássérült vagyok és azon kivül is van még más betegségem is, így 2 éve megkaptam a 67%-ot.
    Írod hogy:akik ott dolgoznak nagyon nagy %-ban NEM BETEGEGEK!!-,ezt honnan veszed?
    Megkérdem még egyszer: Ki az az ember aki bármelyik munkaterületen makk egészségesen dolgozik?
    Mert én ilyenről nem tudok,vagy lemaradtam valamiről? Nem hinném!
    Amugy meg szerezz bizonyítékot,hogy sok a csaló a cégnél!!!”
  • 20. kobold 2009. március 13. 16:19
    „nettiko:sajnos tényleg sokan megveszik, ugye te nem közéjük tartozol? ha igen akkor meg haragszom , hogy szóba álltam veled. azért az az autós téma tetszik a fene egye meg én alig tudom fizet ni a használt kocsim részleteit, nem hogy újat lízingeljek,pedig erősen próbálkozom. te , hogy csinálod? nekem van autóm -tv- internet-lakásrezsi ,mindezt neked is fizetned kell plusz 40000 gyógyszerre. én nem veszek gyógyszert
    mégis alig tudok mindent kifizetni, pedig hidd el , hogy nem minimál bért keresek, és nem élek nagy lábon.
    akkor, hogy a fenébe is van ez?? ja én nem kapok lakás fenntartásit, közgyógyellátást ,közlekedési támogatást,
    és sorolhatnám tovább.”
  • 19. kobold 2009. március 13. 16:01
    „kedveskéim :aki valóban beteg attól elnézést kérek . de akik ott dolgoznak nagyon nagy %-ban NEM BETEGEGEK!!-
    hanem csalók!!! ne mond nekem, hogy nem tudják megvenni a rokkant nyugdíjat ,sajnos igen .persze a kutyát sem érdekelné , ha nem a mi adónkból fizetnék őket életük végéig. tudod ,én ezt sérelmezem.
    nem tudom ,hogy honnan veszed a külföldi példákat , elég sokáig dolgoztam különböző országokban ,pár hónapja jöttem haza ,SP.-ban .aki rokkant és dolgozik az nem kap nyugdíjat.a feljelentésről, neked kellene megtenni, hiszen tudod kikről van szó.”
  • 18. kristoferi 2009. március 13. 15:42
    „Az előző folytatása
    Kobold!
    Pontosan az ilyen nézetek miatt szégyelli az ember a betegségét!Ez csak Magyarországon van így.Nyugaton fogyatékos vagy beteg embereknek megpróbálnak segíteni és tisztelik az erőfeszítésüket,ha megpróbálnak
    egészségesként élni a társadalomban.
    Ja,és vannak még olyan társadalmak Afrikában ahol a fogyatékossággal vagy betegen született gyerekeket magára hagyják a dzsungelben.Hát, ha ez jobban tetszik, akkor oda kell költözni!
    És ha olyan emberről tudsz aki egészségesen dolgozik nálunk,akkor azt fel kell jelenteni,ugyanis az csalás.
    Na persze azt bizonyítani is kellene!Azt tanácsolom tedd ezt!Ne félj nem kell odaírni a neved,Magyarország úgy is a névtelen feljelentők országa!
    Ha meg kollégák vagyunk - remélem nem - akkor helyetted is szégyenlem magam a gondolkodásod miatt.Ki kell
    állni a dolgozók elé és megmondani nekik,hogy nem vagytok betegek!
    Nekem is voltak vitáim Adival,de megoldódtak.Ő sem hibátlan nem is védem.1 év múlva lejár a mandátuma lehet pályázni a vezetői posztra,szabad a pálya!Ilyen felfogással neked azért nem javasolnám!”
  • 17. kristoferi 2009. március 13. 15:18
    „Kobold!
    Ha valóban ismernél tudhatnád,hogy én csak 1997-ig dolgoztam a postán ,és addig sem foglalkoztam levelekkel,ugyanis hírlapkézbesítő voltam.Ennyit a szavahihetőségedről és a tényszerű ismereteidről!!!
    A nyugdíjam meg magánügy,de neked elárulom,mert ilyen jó viszonyban vagyunk 37000 Ft.És ha hozzárakjuk a fizetést ami nettó 52000Ft akkor az hiszem nem vagyok irigylésre méltó helyzetben.Az 50%-osokról nem is beszélve,akik 27000Ft járadékot kapnak!A gyógyszerköltséget még nem is említettem!Nekem pl.10000Ft körül van 1 hónapban,de van olyan kollégám akinek egy gyógyszere kerül ennyibe.
    Azt meg hogy ki egészséges ne te döntsd már el - ha csak nincsen orvosi diplomád.Vagy szerinted csak az a beteg aki görnyedve jár és egyfolytában jajgat?!?!A betegség legtöbbször nem látszik kívülről,de belülről az aki beteg.A beteg emberek is próbálnak egészségesnek kinézni,kinek jobban sikerül ,kinek kevésbé.
    Szerinted a beteg ember maradjon otthon feküdjön az ágyban,nyögjön és ne is próbáljon meg változtatni a sorsán?”
  • 16. nettiko 2009. március 13. 14:39
    „Kedves Én2: Ha megvagy rokkanva gyere el felvesznek,és megláthatod ki a rokkant és ki nem,nagyon sokmindent még nem tudsz erről a Hódfóról.
    Aki modjuk 50-62%os rokkant az szerinted egészséges?
    Kobold: én csak azt mondom,baromi jó érzés betegnek lenni,és minimum 40ezer forintot csak a gyógyszerre költeni,probálj meg megélni a többiből egy hónapig!
    Az autó nálunk nem luxuscikk,sokan sajnos csak így tudnak közlekedni,mivel mozgáskorlátozottak.
    Itt csak kizárolag ORSZI által igazolt csökkent munkaképességű munkavállalókat alkalmazhat a társaság.
    Tudom hogy a következő válasz az lesz hogy könnyű pénzért megvenni a rokkantnyugdíjjakat,csak aki itt dolgozik azoknak nincs erre pénze,és aki megveszi az dúsgazdag és nem keres munkát itt.”
  • 15. Én2 2009. március 13. 13:19
    „Jó kis vita - kritoferi Te benne vagy a pikszisbe nagyon látom írásaidról, csak az a bökkenő, hogy nem mondassz igazat.Nem kell szépíteni főleg nem hazudni, mindenki ismeri a vásárhelyi körülményeket, méghogy nem dolgoznak egészséges emberek a HÓDFÓ-ban ez szemen szedett hazugság: Sajnállak, hogy ilyenbe vele mégy.Igen kell ilyen mhely a beteg embereknek de csak a beteg embereknek ugye érted! az egészségesek menjenek máshová.Erről szól a vita semmi másról.Büszkék is lehetnén erre a mhelyre ha úgy működne ahogy az elején. Az általad közölt 99% is hamis.”
  • 14. kobold 2009. március 13. 10:22
    „kedves nettiko: te csak mondod a magadét, szegény rokkant dolgozok nem telik nekik kenyérre ,
    de "AUTÓT LÍZINGELNEK" azért azt ne várd ,hogy valaki sajnáljon benneteket . érdekes , ha az "utolsó" pillanatban érkezik rendelés akkor nem vagytok betegek ??? akkor tudtok akár tíz órát is dolgozni .
    szerintem nektek ezeket a munkahelyeket meg kellene hagyni az igazi betegeknek és fogyatékos embereknek
    ha tudtok túlórázni, rendes munkahelyen tudnátok dolgozni, ne sajnáltassátok ennyi pénzel magatokat.
    azt kérted mondjon már igazat valaki , tessék.”
  • 13. kobold 2009. március 13. 10:08
    „kristoferi: te egy nagyon buta pali vagy bántod az embereket 57000+nyugdíjjal?? ha valóban beteg lennél nem dolgoznál , sok embert ismerek aki ott dolgozik. kár mocskolódnod .hiába próbálod védeni a fekete főnöködet
    ismeri az egész város , gondolom te is a levelek emelgetése közben rokkantál meg a postán . ne kérdezd meg
    honnan tudom , lehet hogy kollégák vagyunk ?? na szerinted??”
  • 12. nettiko 2009. március 12. 19:22
    „Én is a Hódfóban dolgozom, csöppet sem vagyok egészséges. Hangsúlyoznám, hogy 1996-óta dolgozom itt és kizárólag csak rokkantnyugdíjasokat alkalmaznak. Az sem igaz, hogy nem lehet mondani semmit, csak azt amit Adi eldönt, ilyen nincs, mindenki azt mond, amit akar, csak egyszer a büdös életbe az igazat mondaná már valaki.
    Én2: Mondd már meg kik azok az egészséges emberek, akik bármelyik munka területen dolgoznak, igazán érdekelne!
    Minden embernek ott van a mappája meg lehet nézni ki hány %-os rokkant, mert minden egyes dolgozó BETEG, hangsúlyozom beteg emberek dolgoznak itt.
    A túlórákról meg annyit egyetértek az előttem íróval, nagyon ritkán és csak akkor fordul elő, ha az utolsó pillanatban érkezik a megrendelés és egyik-napról a másikra kell az árút elkészíteni.
    Új autók? Kizárt dolog kinek volna annyi pénze hogy vegyen egyet is,mind lízingelt, ja az enyém is már 16 éves,és hitelre vettem,ugyhogy a látszat csal kedveseim.”
  • 11. kristoferi 2009. március 12. 19:11
    „Az autókról meg annyit,hogy van aki csak azzal képes eljutni a munkahelyére.És ezeket az autókat ,vagy legalább is legtöbbjét még a lerokkanás előtt vették.Olyan is van aki a rokkantaknak adható állami támogatást használta fel erre,ugyanis a 7 órás nettó kb. 52000 Ft-os bér erre nem elég.
    És az hogy valakinek autója van - próbálj meg autóért vásárolni a boltban,vagy fizesd ki autóval a rezsit!
    Merem állítani az összes autótulajdonos kollégám odaadná az autóját az egészségéért!
    És úgy gondolom,hogy nem hatalmazott fel egyetlen vásárhelyi sem,hogy a nevükben beszélj,ugyanis a nevedet nem mered vállalni!Beszélj csak a saját nevedben,ha egyáltalán van!
    Szerintem nagyon sok város büszke és elégedett lenne,ha volna egy ilyen intézménye,mint a HÓDFÓ,ahol reményüket vesztett emberek újra visszakerülnek a munka világába és egy közösségbe ami talán még a munkánál is fontosabb.
    Úgyhogy inkább jó példának kellene állítani az ország elé,nem pedig valótlanságokkal lejáratni
    Üdv egy dolgozó ,aki nem barna, 67%-os rokkant ,nincs autója és szeret itt dolgozni,ja és persze van neve!”
  • 10. kristoferi 2009. március 12. 18:47
    „Cipészkém!
    Az orvoshoz bármikor elenged a főnökasszony,ha indokolt és nem is kell ledolgozni kivéve hogyha az egész munkaidőt igénybe veszi,mert akkor szabadság.
    Túlóra meg nagyon ritkán és előre nem tervezhető munkáknál van - mert ugye minden cég a megrendelőkből él,és hogyha egyszer elutasítjuk akkor legközelebb sem velünk dolgoztat majd.Az állami támogatást is annak a cégnek adnak ahol effektív munkát végeznek,tehát minden fillér bevételre szükségünk van,ráadásul a közüzemi számlákat is a cégünknek kell kigazdálkodni,ami havonta nem csekély összeg.
    A dolgozók között vannak 4,6 és 7 órások is,és mindenki annyit dolgozik amennyit a rokkantsági felül vizsgálaton számára engedélyeztek - sőt az üzemorvos több esetben még kevesebbet enged.
    A legtöbb munka könnyű fizikai,vagy még fizikainak sem nevezném - egy asztal mellett ülve illatosítót tűzni,csomagolni vagy papír dobozokat ragasztani talán nem annyira megerőltető(tudom mert én is csináltam).A nehezebb munkákat,amit más "normális" munkahelyen 1 ember végez azt nálunk 2,3 vagy több ember csinálja,zömében 50%-os rokkantak,mert azok is vannak nálunk.
    folyt.köv”
  • 9. cipész 2009. március 12. 17:29
    „Kristoferikém, ha te olyan nagy beteg vagy, hogy le is vagy rokkantosítva, hogy tudod ledolgozni a 7-8 órát plussz a túlórát amit le csúsztathatok,mert adri nem fizeti ki, s ha orvoshoz mentek azt is le kell dolgoznotok.
    Olyan rászorulók és rokkantak vagytok új autókkal jártok dolgozni, felveszitek a rokkant nyugdíjat,fizetést, elveszitek attól a munkát akik valóban rá volnának szorulva. Vásárhelyiek ismerünk mindenkit aki ott dolgozik, kár mocskolódnod, talán először körül nézhetnél a saját házad táján.”
  • 8. kristoferi 2009. március 11. 16:32
    „Én a HÓDFÓ-ban dolgozok nem vagyok "barna" és nem vagyok egészséges sem(sajnos)
    Elég szomorú,hogy vannak ilyen alattomos,ok nélkül rágalmazó emberek!
    Az ilyen mocskok persze nem merik vállalni a nevüket.
    A HÓDFÓ-nál egyébként 99%-ban NEM teljes munkaképességű emberek dolgoznak.”
  • 7. cipész 2009. március 09. 18:37
    „Hát igen Rapcsák nem engedett ilyen mocskosságokat, és még nem hallottam róla azt sem, hogy az utcára tett volna valakit, LJ- nál csak a barnák érvényesülnek,volt olyan eset, hogy 2családos anyát tettek ki az utcára, az ő 2gyereke rendesen tanult és felnőtt lett. majd akkor mit csinál ha a gyerekét megverik, vagy azt csinálják mint amit feltettek a lapra. Most kapnak támogatást a rokkantakra?”
  • 6. Én2 2009. március 09. 12:28
    „Rapi idejében ez nem volt megengedve szigorúan csak beteg emberekkel lehetett dolgoztatni helyesen. lj. nem szereti sem az öregeket sem a betegeket ezért töltötték fel egészségesekkel. Helytelenül mivel nem ezért jött létre a szocfó.”
  • 5. cipész 2009. március 08. 17:11
    „Én2 ezt az egész város tudja, és még se csinálnak semmit.Pedig mennyi olyan ember van aki 30000Ft-t kap, bizony jól jönne neki egy kis plusz.Ki lennének mozdítva az otthoni légkőrből ez már fél gyógyulás lenne.
    Ráadásul tudnák azt, hogy szükség van rájuk, és nincsenek leírva. Ez az egész szociális szféra hiányosan van kidolgozva.”
  • 4. Én2 2009. március 08. 09:58
    „Nem így indult a Szocfó hanem csak rokk. nyugdíjasokat vettek fel 1995-ben. Csak beteg emberek dolgoztak itt és helyesen. Igen tudom, hogy sok önkorm dolgozó van ott és ismerősök ekiknek nincs semmi bajuk , annak is híre van, hogy nem lehet beszélni semmit csak amit Adi eldönt, hiszen mindig ott van lj. mellett.”
  • 3. cipész 2009. március 07. 18:37
    „Én2, igazad van hisz lefizetik az orvost, már rokkant,az aktív nyugdíjasok is vannak,sőt olyanok, is akik az önkormányzatnál dolgoztak, és most meg ott vannak.
    Kellene már itt is olyan szociális foglalkoztató ahol fogyatékos embereket foglalkoztatnának, ahogy hallottam itt nem igen van olyan dolgozó.Vigyázni kell, hogy kivel mit beszél a dolgozó mert megy a hír.Ha olyat mond ami nem tetszik a főnöknek, nem kell másnap mennie. a híradóba ha róluk van riport, röhej amikor, a nyugdíj korhatárt betöltött embereket mutogatják.Ennyit a Szociális foglalkoztatóról.”
  • 2. Én2 2009. március 07. 17:22
    „Már nem igazán Szoc. Foglalkoztató, sok az egészséges ember.”
21 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Oszter Alexandra nem vetkőzik többet

Hódmezővásárhely - Tartja magát a fogadalmához Oszter Alexandra: nem vetkőzik többet. Emlékezetes, a… Tovább olvasom