Életbe lépett pénteken az öt napra szóló hőségriasztás; a hőség várhatóan jövő hétfőn tetőzik, akkor a csúcshőmérséklet 39 Celsius-fok is lehet.
A mentőszolgálat és a vízi rendészet a nagy meleggel járó veszélyekre figyelmeztetett, több városban locsolják az utakat és vizet osztanak.
Az országos tiszti főorvos a várhatóan tartóssá váló hőség miatt rendelte el a hőségriasztást, amely pénteken 0 órától jövő kedden éjfélig szól; ez a másodfokú jelzés a háromszintű rendszerben (a harmadfokú a hőségriadó lenne). Budapesten locsolják a fő- és tömegközlekedési útvonalakat, a lakótelepi utakat és megnyitják az ivókutakat.
A Főpolgármesteri Hivatal azt közölte, hogy a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. 22 locsolóautója permetezi a felhevült aszfaltot. Emellett folyamatosan öntözik a kiemelt zöldterületeket és naponta többször hűtik a játszótereket.
A főváros három nagy pályaudvarán és tizenegy nagyobb vidéki vasútállomáson is vizet osztanak. A MÁV Zrt. tájékoztatása szerint a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvaron, valamint a miskolci, a szegedi, a debreceni, a nyíregyházi, a pécsi, a szolnoki, a nagykanizsai, a zalaegerszegi, a békéscsabai, a celldömölki és a győri állomáson lehet átvenni az ingyenes ásványvizet a vasúttársaság dolgozóitól.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a nagy melegben az autóvezetők nehezebben koncentrálnak, hosszabb a reakcióidő, nagyobb a balesetveszély. A hőség elsősorban az időseket, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedőket, továbbá azokat veszélyezteti, akiknek valamilyen súlyos, krónikus alapbetegségük van - írta, hozzátéve: aki teheti, az a nagyobb megterhelést jelentő tennivalókat a kora reggeli vagy a késő délutáni időszakra időzítse.
A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság a szabályok betartását kérte a fürdőzőktől. Horváth László kapitányságvezető utalt arra, hogy a nagy melegben sokszor elbágyadnak, elalszanak a vízi járműveken az emberek, rosszul lesznek vagy elsodródnak a mélyvíz felé, ez a végzetes vízi balesetek leggyakoribb oka.
Alapszabálynak nevezte, hogy ha valaki a túl mély vízre sodródik, ne engedje el a vízi eszközt, abba kapaszkodva várja meg a mentést. Hozzátette: a nagy meleg fokozottan megterheli a szervezetet, és egy rosszullét a vízben akár végzetes is lehet, ezért azt javasolják, hogy ilyenkor a strandolók ne egyedül fürdőzzenek, és fokozottan figyeljenek embertársaikra.
A hőség miatt vizet osztanak Miskolc több, nagy forgalmú pontján délelőtt 10 és délután 4 óra között. Százhalombattán folyamatosan locsolják az utakat és a járdákat, a locsolóautók napi nyolc órában járják a várost, főleg a lakótelepeket. A váciak a helyi székesegyházba, a Madách Imre Művelődési Központ aulájába, a Deres utcai hipermarketbe, illetve a városházára mehetnek be hűsölni.
A hőség ideje alatt a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. munkatársai friss vizet osztanak 10 és 16 óra között a Szent István téren, de az ivó- és közkutaknál is bárki olthatja a szomját - olvasható a város honlapján. A hőségriasztás miatt nem lesz kamionstop a hétvégén, a nehéz tehergépkocsik így egészségvédelmi okokból korlátozás nélkül közlekedhetnek.
A várható heves zivatar, illetve felhőszakadás miatt több megyére elsőfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek délután. A kánikula szombaton folytatódik, elsősorban az ország északi részén és az Alföldön fordulhat elő zivatar, de 29-34 fok lesz a csúcshőmérséklet.
A Balaton Siófoknál 25,5, a Velencei-tó Agárdnál 29 fokos. Az ország nagyobb részén még jövő kedden is 30 fok feletti csúcshőmérséklet várható, enyhülést az aznap érkező hidegfront hozhat.
Korábban:
Az országos tiszti főorvos a várhatóan tartóssá váló hőség miatt rendelte el a hőségriasztást, amely pénteken 0 órától jövő kedden éjfélig szól; ez a másodfokú jelzés a háromszintű rendszerben (a harmadfokú a hőségriadó lenne).
Az Országos Meteorológia Szolgálat a hőség miatt riasztást nem ad ki, csak figyelmeztetést. Péntekre Budapest területére és tizenkét megyére másodfokú, négy megyére elsőfokú figyelmeztetés érvényes. A másodfokú figyelmeztetés a főváros mellett Zala, Somogy, Baranya, Tolna, Fejér, Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest, míg az elsőfokú Veszprém, Komárom-Esztergom, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyére vonatkozik.
A napi középhőmérséklet (vagyis a hőmérsékleti adatok átlaga, beleértve a reggeli és a délutáni értékeket is) pénteken és szombaton 25-26 fok lesz. Vasárnap határozottabban erősödik a nappali felmelegedés, a hőség hétfőn tetőzik. Az ország nagyobb részén még kedden is 30 fok feletti csúcshőmérséklet várható, enyhülést az aznap érkező hidegfront hozhat - közölte az ÁNTSZ.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az ÁNTSZ arra kért mindenkit, hogy a nagy melegben igyon több folyadékot, 11 és 15 óra között pedig lehetőleg senki ne tartózkodjon a tűző napon.