Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Kedden egyre több helyen süt ki a nap!

A legmagasabb nappali hőmérséklet holnap nyugaton 4, keleten 11 fok körül alakul.
Várható időjárás kedd estig

Fokozatosan szakadozik, majd csökken a felhőzet, egyre több helyen kisüt a nap. Eleinte helyenként kisebb havazás, hózápor még kialakulhat. Éjszaka kezdetben kevés lesz a felhő, majd délnyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, de reggelig csapadék még nem valószínű. Kedden túlnyomóan borult lesz az ég, és délnyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, a nyugati határnál és a Bakonyban havas eső, havazás is lehet. Főként délen jelentős mennyiségű csapadékra számíthatunk. Hétfőn az északnyugati, nyugati, kedden az északkeleti szél élénk, helyenként erős lesz.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -4 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden nyugaton 4, keleten 11 fok körül alakul.

Időjárási helyzet Európában

Izlandtól a Brit-szigeteken és a Skandináv-félsziget déli részén át egészen az Alpok térségéig anticiklon helyezkedik el. Területén általában változóan felhős az ég, számottevő csapadékról nem érkezik jelentés, de a magasnyomás déli peremén több a felhő, és ott helyenként havazik. Szárazföldünk más területein többközéppontú ciklonrendszer található. Emiatt Dél-, Közép-, valamint Kelet-Európa nagy része fölött gyakran erősen felhős az ég, és több helyen fordul elő csapadék; délen, keleten az eső esik, nyugaton havazás, havas eső, eső egyaránt előfordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet a 45-ik szélességi körtől északra többnyire 1, 8 fok között változik. Ettől délre enyhébb az idő, a délutáni órákra általában 11, 20 fok közé melegszik fel a levegő. Kedd estig a Kárpát-medence időjárását eleinte magasnyomás, majd ismét mediterrán ciklon alakítja.

Olvasóink írták

  • 10. queenmargareth1 2013. április 02. 17:31
    „nagyon kisütött.”
  • 9. Zotya100 2013. április 02. 14:46
    „Ha lehet hinni az időkép előrejelzésének, itt Szegeden csak 13-14-étől indul be a melegedés és napsütés. Nagyon utálnám, ha addig csak a borús eget nézhetnénk a hideg szélben, pedig gyanús, hogy ez lesz.”
  • 8. karaly 2013. április 02. 09:26
    „Szomorú, hogy hír lesz belőle, ha véletlenül kisüt a nap április elején! Köszönjük időjárás felelős. A fűtésszámlát milyen címre küldhetem?”
  • 7. Vandorr 2013. április 02. 08:36
    „A NER tiltja a főcímben a negatív időjárási hírek közzétételét.”
  • 6. vmagdi 2013. április 02. 08:01
    „van egyszer az elorejelzes, meg maga az idojaras, ok ketten nem baratok”
  • 5. balihoho 2013. április 02. 07:28
    „Miféle gúnyos hazugság ez,, és kit akarnak ezzel idegileg kiborítani? Keddre ugyanis éppen ellenkezőleg, jelentős csapadékot jelzett a meteorológia.”
  • 4. Egyolvasó 2013. április 01. 18:15
    „Még egy kis jég, és rendbe lenne a vetés.”
  • 3. tavimaszlag 2013. április 01. 17:03
    „reggel klassz hózáporra ébredtünk! :-) a barackfa virágzásra kész!”
  • 2. queenmargareth1 2013. április 01. 16:25
    „Nos, kimaradt a ma reggeli hózápor...és ha eláll a szél fagy lesz, pedig nálunk még volt virág a barackfán...”
  • 1. Archibald 2013. április 01. 16:11
    „A cÍm ellentmond a tartalommal!
    A cím: "Kedden egyre több helyen süt ki a nap!"
    A szövegben: "Kedden túlnyomóan borult lesz az ég, és délnyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor..."”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Havazás, talaj menti fagy: ez jön április első napjaiban

Április első napjaiban is többfelé havazhat az országban, és néhol még nappal sem lesz plusz 2… Tovább olvasom