Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 13°C Még több cikk.

Pénteken érkezik az enyhülést hozó hidegfront!

Addig tikkasztó hőségre lehet számítani, a napsütést legfeljebb fátyolfelhők zavarják meg. 41 fok is lehet.
Péntekig tikkasztó hőségre lehet számítani, a napsütést legfeljebb fátyolfelhők zavarják meg - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden a honlapján.

Kifejtették: a hőmérsékleti maximum az ország nagy részén 35 Celsius-fok fölött alakul, nyugaton, délen elérheti a 39-41 fokot is. Az éjszakák sem igen hoznak enyhülést, csak kevés helyen süllyed 20 fok alá a hőmérséklet. Ezek nyomán magas lesz a középhőmérséklet is, jellemzően 27–31 fok, ami indokolja a hőségre vonatkozó piros figyelmeztetés kiadását.

Pénteken estefelé északnyugat, nyugat felől érkezik az enyhülést hozó hullámzó hidegfront. A jelenlegi számítások szerint a front először a Dunántúl nyugati részét éri el, majd szombat késő délutánra, estére már a Tiszántúlra is meghozza a felfrissülést. A front vonulását a hét végén záporok, zivatarok kísérik, lokálisan nagyobb mennyiségű csapadék is lehullhat, de a szárazságot nagy területen, jelentős mértékben csökkentő tartós, országos eső nem valószínű. A front mögött érkező hűvösebb levegő hatására a hét végén mindenütt megszűnik a hőség, ami a következő 10 napban valószínűleg nem is tér vissza - közölte a meteorológiai szolgálat.

Szerdára az egész országra piros figyelmeztetést adott ki az OMSZ

A tartós hőség miatt szerdára már az egész országra a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetést adta ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

Az MTI-hez eljuttatott figyelmeztetésében azt írta a szolgálat, hogy szerdától a napi középhőmérséklet az ország legnagyobb részén 27-30 fok között valószínű.

Az előrejelzés szerint szerdán a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 18 és 23 Celsius-fok között valószínű, néhol északkeleten lehet ennél hűvösebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet 35 és 40 fok között alakul.

Az UV-B sugárzás maximuma is elérheti a nagyon erős szintet, ami azt jelenti, hogy a napon 17 perc alatt is le lehet égni.

Az OMSZ kedden azt írta: péntekig "tikkasztó hőségre" kell készülni. A jelenlegi számítások szerint pénteken estefelé érkezik a hidegfront. A hét végén mindenütt megszűnik a hőség, ami a következő tíz napban valószínűleg nem is tér vissza.

Olvasóink írták

  • 10. szabójóska 2013. augusztus 07. 14:43
    „Az Időképet nézve nem ez látszik.”
  • 9. judgement 2013. augusztus 07. 13:34
    „A csapadék már nagyon kellene,
    ui.:

    "Pénteken estefelé északnyugat, nyugat felől érkezik az enyhülést hozó hullámzó hidegfront. A jelenlegi számítások szerint a front először a Dunántúl nyugati részét éri el"

    valaki 5 ös volt földrajzból :D”
  • 8. hangman 2013. augusztus 07. 11:40
    „Sok embernek az agyára ment már a hőség, ma 2 perc alatt 2 közlekedő páros akarta kitekerni egymás nyakát és kőkeményen szidalmazták egymást, úgy tűnik a türelem elfogyott!”
  • 7. Egyolvasó 2013. augusztus 07. 11:11
    „Inkább süssön a nap hétágra, eső majd essen ősszel, a hó pedig télen!”
  • 6. csillogás 2013. augusztus 07. 09:43
    „5.! Kérlek, segíts rá egy kicsit hajszárítóval, vagy mit bánom én...bármivel! :D Köszi! :D”
  • 5. mazsolaszolo 2013. augusztus 07. 08:14
    „Jelentem: tegnap este ideért az a hidegfront (masszív 39 fok volt előtte a derék németeknél!), ronggyá áztunk, ma folyt köv. Az eső megy hazafelé. Kitartás! :)”
  • 4. comment 2013. augusztus 07. 08:08
    „opppszzz!
    Ezt a hozzászólást nem ehhez a cikkhez akartam, elnézést.
    Hiába no, a nyomda ördöge és a pokoli hőség tréfálkozik egy nagyon komoly ügyben.....
    Azért még szép napot!....”
  • 3. comment 2013. augusztus 07. 08:06
    „Sajnálatos dolog ez, háttere-indító oka ismeretlen..:( Sajnálom a társasházban lakókat.
    De ha....! szándékosság áll a dolog hátterében, akkor vehettek volna példát a "bakterházas Bendegúzról".
    Ő legalább mindenkitől távol, a házában élők további ott élésének nem szabott érzelmi-pszichés akadályt.
    Biztosan lett volna racionális megoldás....!
    Szép napot!....”
  • 2. csillogás 2013. augusztus 07. 06:50
    „Már alig várom...”
  • 1. Zotya100 2013. augusztus 06. 21:53
    „Reméljük a 10 nap után sem! Szép a nyári idő, de ez már túlzás!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

4 megye kivételével továbbra is piros figyelmeztetés van érvényben

Kedden a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 34 és 38 Celsius-fok között alakul. Tovább olvasom