Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

Sok esőre, viharos szélre figyelmeztet az OMSZ

Csütörtökön a legmagasabb hőmérséklet általában 8-13 Celsius-fok között valószínű.
Tizenhárom megyére adtak ki figyelmeztetést a várható viharos szél, illetve a jelentős mennyiségű csapadék veszélye miatt csütörtökre.

Az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerintBaranya megyében a nap folyamán több mint 30 milliméter csapadék hullhat, ezért ott másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Ugyancsak a sok eső miatt Bács-Kiskun, Somogy és Tolna megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyére a viharos szél veszélye miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Csütörtök délutántól péntek délutánig egyre többfelé lehet számítani ismétlődő esőre, az ország déli, délnyugati megyéiben területi átlagban jelentős mennyiségű csapadék hullhat.

Emellett csütörtökön késő délutántól péntek délelőttig a Nyugat-Dunántúlon óránkénti 70-85 kilométeres, míg északkeleten, illetve az Alföld egyes részein 65-75 kilométeres széllökések lehetnek.

Az előrejelzés szerint csütörtökön a legmagasabb hőmérséklet általában 8-13 Celsius-fok között valószínű, csak északkeleten lehet kissé melegebb. A hőmérséklet késő estére sem változik lényegesen, többnyire 8-13 fok lehet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Esernnyő nélkül ne induljon útnak a hosszú hétvégén!

Az október 23-i ünnepen többfelé zavarhatja meg eső, illetve viharos szél a szabadtéri programokat. Tovább olvasom