Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 11°C Még több cikk.

Több megyében viharos szél és sok eső miatt figyelmeztet a meteorológia

Egy megyére másodfokú, több további megyére pedig elsőfokú figyelmeztetést adott ki hétfőre a várható viharos erősségű szél, illetve a sok eső miatt a meteorológiai szolgálat.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Zala megyére az erős szél és a 24 óra alatt várható jelentős mennyiségű csapadék miatt is narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adtak ki. Eszerint Zala megyében a legerősebb széllökések akár az óránkénti 90 kilométeres erősséget is meghaladhatják és 24 óra alatt 30 milliméternél is több csapadék hullhat.

Emellett Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Veszprém megyére az erős szél miatt citromsárga vagyis elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Ezek közül Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas és Veszprém megyére a jelentős mennyiségű csapadék miatt is elsőfokú figyelmeztetést rendeltek el.

A meteorológiai szolgálat szöveges figyelmeztetésében azt írta: előbb a Dunántúl nyugati részein, majd hétfőn kiemelten a Dunántúlon ismétlődő eső várható. Nagyobb valószínűséggel a Dunántúl nyugati felében a 24 óra alatt várható csapadékmennyiség 20 milliméter felett, délnyugaton, nyugaton (nagyobb valószínűséggel Zala megyében) akár 30 milliméter felett alakulhat.

A Dunántúl nyugati felében a hétfő kora hajnali óráktól a hétfő késő esti órákig többször viharossá fokozódhat a szél. Kisebb területen hétfőn napközben, illetve este északkeleten is kialakulhatnak 60-75 kilométer per órás széllökések.

Az előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet 5 és 11 Celsius-fok között alakul. A legmagasabb hőmérséklet többnyire 7 és 13 fok között valószínű, de keleten helyenként enyhébb idő várható.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sűrű köd lesz, figyelmeztetést is kiadtak

A látástávolság csak néhány száz méter lehet a pénteki ködben. Tovább olvasom