Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 18°C Még több cikk.

137 euró

JEGYZET - Csak reménykedhet a kormányzat, hogy itthon maradnak a szakemberek.
Azon múlik minden, milyen lesz a folytatás – ezt Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke mondta az egészségügyi béremelés bejelentése után. A folytatás pedig szerinte az lenne, ha belátható időn belül hasonló, nem is egy-, hanem többlépcsős pénzosztás következne, és hogy a kedvezményezettek körébe kerüljenek be a háziorvosok is.

Azaz: mintha a szakmában csak gyógyír lenne az eddigi sebekre a most adható-kapható bruttó 65, nettó 40 ezer forintos emelés az ügyeleti díjazás nélkül 350 ezer forint alatt kereső orvosoknak. Noha soha nem látott mértékű az emelés, a nettó 40 ezer mindössze a nem hálapénzes területeken oldhatja a feszültségeket, a sebészeknek, nőgyógyászoknak csak zsebpénz lesz az összeg. A 40-nel kibélelt borítékot ugyanis még a beteg is szinte pironkodva csúsztatja életét megmentő orvosa zsebébe, szégyelli, hogy egészségére „csak" ennyit tud áldozni.

Mások a nézőpontok és a látószögek. Az egyik oldalon az összeg egy teljes állás fél minimálbérének felel meg, amely jelenleg 500 ezer munkanélküli elérhetetlen vágya, másrészt azonban nem árt tudni: a nettó 40 ezer forintot mostani középárfolyamon kereken 137 euróra váltják át, eladási áron még ennyit se adnak érte. Csak reménykedhet a kormányzat, hogy itthon maradnak a már letelepedett, kevésbé kalandvágyó, amúgy kiválónak tartott szakemberek.

És mit szólnak a betegek az egyszeri nagy béremeléshez? Végre azt hallom, senki se sajnálja az orvosoktól a pénzt, az egyszerű ember még többet is adna az adófizetők pénzéből, ha ezen múlna, időben jön-e érte a mentő, és hogy van-e szakorvos az ügyeletben. Viszont – mivel egyik beteg se hülye – az is felmerül a népben: vajon mi változik majd holnaptól. Cinikusnak hangzik a kérdés, de igen, fel kell tenni. Vajon elegendő lesz-e a jövőben akár 10–20 ezerrel is kevesebbet tenni az örökkön-örökké elvárt borítékba?

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Asszony, verve

"Ellenfél marad, akire hosszú távon lehet számítani. Aki az Unióval harcol, sokáig maradhat következetes a választók szemében." Tovább olvasom