Délmagyar logó

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 5°C | 12°C Még több cikk.

198-as kételyek

"Mert ugyan ki gondolná, hogy két barát arra szövetkezik, hogy az egyik megöli az őt elhagyó barátnőt, majd a másik megöli a gyilkost, és ezzel ő is gyilkos lesz."
Senki nem vitathatja, hogy szombat délután szörnyű, vagy inkább ahogy az egyik rendőrtiszt fogalmazott, brutális bűncselekmény történt Makón: vérbe fagyva találtak három embert egy kertvárosi házban, meggyilkolták, agyonszurkálták őket. Az áldozat egy fiatal lány és a nagymamája, valamint egy fiatalember.

És azt sem vitathatja senki, hogy a rendőrség elképesztő gyorsan, a holttestek megtalálása után alig 19 órával elfogta azt a férfit, aki a nyomozás adatai szerint a feltételezett tettes.

Vasárnap este már mindenki azt gondolhatta, hogy a rendőrök pezsgőt bontanak, a nyomozás néhány napon belül befejeződik, az ügyész vádat emel, a bíróság pedig ítéletet hoz, a bűnös örökre rácsok mögé kerül. A családtagokat, barátokat, ismerősöket mély gyászukban már senki és semmi nem zavarhatja meg.

De nem így van! Mielőtt azonban rátérnék arra, hogy a hármas gyilkossággal gyanúsított 26 éves férfi elfogásával és letartóztatásával miért nem ér(t) véget az ügy, a hozzátartozók miért nem nyugodhatnak meg, idemásolok a lapunk internetes oldalán megjelent több száz hozzászólásából egyet: „rigoletto! tudod.... Noemi az egyik legjobb barátnom volt... es tele van a telefonom smsekkel amiket irt (*Norbi nem hagy békén, zaklat állandoan, fenyeget, figyel minket, hivogat, nem tudom lerázni, mit csináljak, félek, hogy hulyeséget csinál* stb. Tehát ezek után, akár mennyire is utálom P-et, nem tudom elhinni, hogy CSAK O volt" – írja lapunk internetes fórumán 198.

198-as egyszerűen nem hiszi el, hogy egyetlen tettes ölt! Vele együtt sokan mások sem!

Ez a néhány sor 198-astól egyébként azért fontos, mert bármilyen hihetetlen, de megerősíti annak a rendőrtisztnek a véleményét, aki nekem kedden hosszasan arról beszélt, hogy nem tudja, miért, de az emberek egy része nem hisz a rendőröknek. Hiába igyekeztem meggyőzni az ellenkezőjéről, egy idő után feladtam, mert láthatóan nem sikerült.

198-as másokkal együtt egy olyan elképesztő forgatókönyvnek hisz, ami minden normális gondolatot felrúg. Mert ugyan ki gondolná, hogy két barát arra szövetkezik, hogy az egyik megöli az őt elhagyó barátnőt, majd a másik megöli a gyilkost, és ezzel ő is gyilkos lesz.
Mert 198-as ezt hiszi, így tudja!

Abban biztos vagyok, hogy 198-as – szintén sokakkal együtt – soha nem fogja elhinni, hogy ez egy „szimpla" hármas gyilkosság volt. Még ha számos bizonyíték fogja alátámasztani a kedden letartóztatott férfi bűnösségét, akkor is megmaradnak a kételyei, arról fog beszélni, hogy Makón a múlt héten szombaton más is ölt.

Olvasóink írták

  • 1. DBLaci 2008. május 21. 18:01
    „Ez egy picit bonyolult nekem.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rizikófaktor

"Távol a szülőktől szabadabban, bátrabban viselkednek az örök stréberek is. Fegyelmezni ilyenkor… Tovább olvasom